18. fejezet: A Rem�ny hajnala

�lmosan pihentem karjaiban, de nem tudtam megnyugodni… a sz�vem gyorsan vert, pedig m�r vagy f�l �r�ja �bren voltam. Az alkaromon �t m�ly, m�g mindig er�sen v�rz� seb t�tongott egy k�k k�t�s alatt… valami�rt oly k�l�n�s volt a k�k sz�n. M�g helyezkedtem egy kicsit, majd csendesen �gy sz�ltam:
- Youkai-sama? Nem vagy �lmos? – �s�tottam egy hatalmasat, majd oldalra ford�tottam fejemet, arcomat puha haorij�ba f�rtam. Ism�t �reztem az �szi erd� illat�t, �s boldog voltam… amire annyira v�gytam beteljes�lt…
- Tal�n kellene? Saeko, akkor ki vigy�z r�d? – egy kis mosoly �lt ki az arcomra, majd lehunytam a s�t�tbarna szemeimet.
- K�sz�n�m… - az �lom ism�teltem szememre sz�llt, most minden annyira idillinek t�nt. Yumi �ppen Kazum�val besz�lgetett, �desap�m �s �desany�m vid�man integettek fel�m. Siettem fel�j�k, �m mint amikor az ember a v�zben pr�b�l el�re haladni, valami megg�tolt… de oda akartam �rni hozz�juk! Ek�zben az �gen felh�k gy�ltek, �n pedig felpillantottam �s egy es�csepp a homlokomra esett… annyira hideg volt, annyira v�ratlan… felriadtam, a sz�vem ism�t zakatolt.
- Saeko! – sz�l�tott meg kedvesem… annyira l�gyan, m�gis agg�dva. – J�l �rzed megad? Megint rosszat �lmodt�l?
- Nem, nem, semmi baj… csak esett az es�.
- Az es�? Az annyira ijeszt�? – k�rdezte t�lem, mire �n vigyorogva megr�ztam a fejemet.
- Dehogy! Csak meglep�dtem… ne agg�dj miattam, nem lesz semmi bajom!
- �n? Agg�dni? – mondta �szt�n�sen, �s elfordult t�lem.
- Igen, te! Szeretlek! – mondtam ki el�sz�r neki… �letemben el�sz�r. – Visszaford�tottam arc�t �s megcs�koltam, majd ism�t hozz�b�jtam.
- �n… - hirtelen felkapta fej�t, felpattant �s kardot r�ntott, majd v�delmez�en el�m �llt.
- Mondd csak Gaho, h�t nem aranyos? – sz�lt g�nyosan Dayu. – A Nyugat Ur�nak fia megsz�ktet egy haland�t… micsoda szerelem!
- Dayu, mit akarsz? – morgott d�h�sen, �n pedig m�g�le gy�l�lettel pillantottam ellens�g�nkre… ink�bb azt mondan�m, hogy ellenszenvvel… nem, nem voltam k�pes ut�lni, ak�rhogy is szerettem volna. „Ha nem lenne ennyire g�tl�stalan, gonosz, �ntelt alak, akkor tal�n m�g kedvelhetn�m is…” Gyorsan elhessegettem ezeket a k�ptelen gondolatokat �s elkaptam tekintetemet, mikor az �v�j�vel tal�lkozott.
- Nem egy�rtelm�? Add nekem Saekot �s tal�n megk�m�lem az �leted. K�nnyen mondhatom ezt, mivel ismerlek �s tudom, hogy ut�lsz veszteni, ez�rt nem ny�jtod �t harc n�lk�l a zs�km�nyt.
- Hogy mer�szelsz �gy besz�lni r�lam Dayu? – undorodva ki�ltottam r� - Nem vagyok egy ruhadarab, amit csak �gy elvihetsz magaddal! Tudd meg, hogy ink�bb meghalok, mintsem a ti�d legyek! – ki�ltottam dacosan, az arcom val�sz�n�leg v�r�sl�tt.
- Most n�zz�tek meg, nem gy�ny�r�, amikor m�rges? Csupa indulat, csupa szenved�ly, csupa t�z… majd �n kioltom a l�ngodat!
- Egy ujjal se merj hozz�ny�lni! – tartotta fenyeget�en fel� a kardot Inu no Taisho.
- Majdnem elfelejtettem, hogy itt vagy… t�nyleg, neked nem az ellenem ir�nyul� sereg felett kellene szeml�t tartanod? B�r ahogy a Nyugatot ismerem m�g a k�vetkez� ny�rig nem kell tartanom semmit�l. – nevetett fel hangosan. – Nos el�g a j�t�kb�l. Saeko-chan, ha velem j�ssz, nem �l�m meg. Megk�m�lem az �let�t, ehhez mind�ssze annyit kell tenned, hogy idej�ssz hozz�m. Vagy jobban szeretn�d, hogy el�tte � meghaljon? Ugyan, l�gy bel�t�… - ekkor megjelent k�r�l�tt�nk legal�bb negyven szellem, mind teljes harci d�szben pomp�ztak, a Hold s�padt sugarai csod�latosan csillogtak az ez�st�s peng�ken. Inu no Taisho m�rgesen morgott, �n pedig tudtam: megv�d, ha ez az �let�be ker�l, akkor is. Eszem �g�ban sem volt elviselni azt a f�jdalmat, hogy tudjam, miattam kellett itt hagynia ezt a vil�got. Szomor�an biccentettem, majd utolj�ra megszor�tottam a kez�t.
- Saeko, ne tedd! – mondta �s a karom ut�n kapott, de �n megr�ztam a fejem.
- Meg kell tennem… kett�nk�rt. – majd a f�l�be s�gtam – �gy m�g van rem�ny Nyugat sz�m�ra. �s meg�g�rtem, hogy mindig veled leszek, nem? – azzal odas�t�ltam Dayuhoz, aki kaj�nul vigyorogva h�zott k�zel mag�hoz.
- �gy t�nik, gy�ztem. Saeko kedves, ir�ny a palota! – h�zott maga ut�n. M�r vagy h�sz l�p�sre j�rtunk, mikor megsz�lalt: - Majdnem elfelejtettem. Akkor a terv szerint: t�mad�s!
- Ne! – pr�b�ltam kibontakozni szor�t� karmai k�z�l, de mondanom sem kell, hogy hasztalanul. – Te al�val� hazudoz�! Azt mondtad, hogy elengeded!
- Ne vond k�ts�gbe a becs�letess�gemet! – sz�lt r�m. – Azt mondtam, hogy nem �l�m meg. Ism�tlem, �n nem, katon�im tetteir�l nem volt sz�. – Visszapillantottam Youkai-sam�ra, akinek a v�ll�t �ppen akkor sz�rta kereszt�l az egyik macskad�mon. A k�nnyeim patakokban folytak, k�ts�gbeesetten ki�ltoztam:
- Youkai-sama! Vigy�zz magadra… ne halj meg… Youkai-samaaaa!
- Hallgattasd m�r el Dayu! – sz�lt Gaho a kez�t f�l�re t�ve, majd fejemen tompa nyom�st �szleltem… minden els�t�t�lt. De m�g utolj�ra l�ttam arany szem�t, ez�st�s haj�t �s k�k haorij�t…

*

Nagyon nehezen nyitottam ki szemeimet, p�r percembe telt, am�g teljesen �less� v�lt l�t�som… �s am�g felfogtam, hogy m�r nem a mez�n vagyok… Fel�ltem �s egy ismer�s szob�ban tal�ltam magamat… Dayu h�l�j�ban. Gyorsan kim�sztam az �gyb�l �s megmassz�roztam sajg� fejemet, majd azonnal kij�ratot kerestem. Vissza kellett jutnom hozz�! Csak rem�lni tudtam, hogy m�g �letben van. A karomra pillantottam, amit most egy h�feh�r anyag �lelt k�r�l. Let�ptem magamr�l, hisz tudtam; k�ze van hozz� �szak Ur�nak. A legjobb megold�snak az ablakon val� kim�sz�s l�tszott, hiszen tudtam, hogy az ajt�t mindenk�ppen �rzik. Meg is k�s�reltem… de sikertelen�l.
- Saeko-chan! – ki�ltotta Gaho, majd a derekamat elkapva h�zott vissza, �gy elest�nk. – Meg�r�lt�l? Hogy ugorhatsz ki? Meg akarsz halni? – ord�tozott velem, mik�zben �n s�rtam… keservesen s�rtam. Nem volt er�m semmihez, m�g ahhoz sem, hogy lek�sz�l�djak a macskaszellemr�l. A gondolat, hogy aki miatt �rtelme volt az �letemnek, aki miatt annyi szenved�st �s megal�ztat�st elviseltem, aki mindenn�l t�bbet jelentett sz�momra m�r nincs t�bb�, teljesen megb�n�tott. – Saeko, ugye nem hitted, hogy t�l�li? Jaj Saeko-chan… � m�r nincs t�bb�…
- Ne mondd ezt! – �t�ttem teljes er�mb�l a has�ba, de k�nnyed�n meg�ll�totta �kl�met. – Ne mondd… ne… - gyeng�nek �reztem magam, m�r nem sz�m�tott, mi lesz velem, az eg�sz �letemet �resnek �s �rtelmetlennek tartottam.
- Sajn�lom…
- M�g hogy sajn�lod…- ny�gtem – Az volt a c�lod a kezdetekt�l fogva, hogy meghaljon… �s �gy megszerezhess engem.
- Az r�gen volt Saeko-chan. – Mondta, mik�zben felseg�tett a f�ldr�l. – M�s szelek f�jdog�lnak, Dayu sokkal jobban bosszant, mint �. – k�zelebb hajolt, hogy csak �n hallhassam, amit mond. – �s tudom, hogy te is bossz�t akarsz �llni. Ketten siker�lhet!
- Mi�rt seg�ten�k neked, �s mi�rt b�zn�k benned? – vontam k�rd�re.
- Ne mondd, hogy m�s j�r az eszedben, mint a megtorl�s. �n gyenge vagyok n�lk�led, ahogy te is n�lk�lem… b�zz bennem! Tudom, hogy neh�z k�r�s…
- T�vedsz Gaho, egy�ltal�n nem neh�z k�r�s… hanem lehetetlen.
- Ez az utols� szavad? Hagyod, hogy gy�zz�n? – ekkor az obimhoz kaptam �s kih�ztam bel�le az �vegcs�t… a sz�vem pedig hirtelen nagyot dobbant… alig f�l �ra volt h�tra pirkadatig… �m a rem�ny visszat�rt bel�m valami megmagyar�zhatatlan ok miatt…
- Ezt egy sz�val sem mondtam. De nem b�zom benned, csak seg�tek neked.
- K�sz�n�m… Saeko. – �gy k�tetett meg a sz�vets�g ember �s szellem k�z�tt, hogy v�gezzenek �szak tal�n valaha �lt legkegyetlenebb, ugyanakkor legb�lcsebb vezet�j�vel, a rettegett Dayuval.

*

Youkai-sama a mez� k�zep�n fek�dt, k�r�l�tte rengeteg v�r �ztatta a f�ldet, a csillagok halv�nys�ga �s a Hold t�nd�kl�se ny�jtott f�nyt az �jszak�ban. L�ptek zaja, �gak ropog�sa t�rte meg az �jjel fagyos csendj�t. A l�ny, aki k�zeledett egy ember volt.
- H�, �lsz m�g? – mikor nem kapott v�laszt s�hajtva le�lt. – Eg�sz j�l helyt �llt�l. Senki sem �lte t�l? Nem rossz… nem tudn�l kicsit gyorsabban er�t gy�jteni? Tudod el kellene vezetned egy sereget… - d�h�sen a f�ldre csapott, de a szellem m�g mindig nem mozdult. – Te! Elhiszem, hogy kimer�lt�l, de most nincs id�nk pihenni… - a keze k�r�l k�kes f�ny t�madt, majd szem�t lecsukva �rintette meg a youkai fej�t. – �bredj m�r fel Nyugat �r�k�se! – erre kinyitott�k a szem�ket… mindketten.
- Naoki… te meg mit keresel itt? – k�rdezte suttogva a d�mon.
- Seg�ts�get. T�p�szkodj fel! – h�zta fel a f�ldr�l. – Nincs vesztegetni val� id�nk! – az �gre pillantott… p�r perc volt h�tra a napfelkelt�ig…
- Mi�rt? Amikor elvettem t�led azt, amit szerett�l… mi�rt seg�tesz?
- Mert vannak fontosabb dolgok a vil�gon, mint a szem�lyes �rzelmeink. Jap�n vesz�lyben van! Most pedig induljunk!
- V�rj… mi volt ez a f�ny?
- Ez az az er�, amivel Dayut �s �szak urait kellett szolg�lnom. – mondta keser� mosollyal a sz�ja sz�l�n. – Tulajdonk�ppen, akinek az oldal�n �llok, annak sokkal nagyobb es�lye van a gy�zelemre.
- De mi ez? Hitoshi?
- A gy�gy�t�s titka… Most pedig induljunk, mert lehet, hogy l�tezik ez a hatalmam, de vannak olyan sebek, amiket k�ptelen vagyok meggy�gy�tani… amik az id� m�l�s�val egyre csak m�ly�lnek…

*
Akira fel s al� j�rk�lt a szob�ban, n�ha kitekintett az ablakon. Izumo a tatami tisztogat�s�val volt elfoglalva, ek�zben term�szetesen minden sz�t krist�lytiszt�n hallott.
- Katsumi-san, el�rkezett az id�! Mi�rt v�rsz m�g?
- Akira! Hidd el nekem, a terv t�k�letes. Neked pedig pontosan azt kell tenned, amit megbesz�lt�nk, nem t�r�m, hogy b�rmilyen hib�t elk�vess a t�relmetlens�geddel! Vil�gos voltam? – mondta, mik�zben lehuppant t�rsa mell�.
- Harukinak meg kell halnia! Min�l el�bb! – Izum�t kir�zta a hideg, nem hitte el, hogy a Nyugat Ur�nak tan�csosa saj�t vez�re hal�l�t k�v�nja.
- Hatalom�hes f�reg vagy, tudod? – d�lt h�tra a n�.
- Hogy mer�szeled? – lend�tette karj�t, hogy meg�sse, �m hirtelen visszah�zta. – Te utols�…
- Ne folyamodjunk er�szakhoz. – suttogta csendesen, majd intett, hogy ny�jtsa oda neki kez�t. Izumo most l�tta meg: patakokban folyt r�la a v�r. – A sebek gy�gyul�s�hoz id� kell, nemde? – erre egy morg�s volt a v�lasz. „M�r megint valamilyen nagy mondanival�j�nak hitt sz�veggel j�n?” – �s tudod, hogy nekem igen sokfajta er�m van, ez�rt vigy�zz, mit gondolsz. Tudod, hogy k�pes vagyok bejutni az elm�k legm�lyebben elz�rt pontjaiba is. – Akira els�p�rte haj�t arc�b�l, majd les�t�tte szem�t. - Most elhallgathatn�m el�led, amit mondani akarok, de �gy �rzem, hogy sz�ks�ged van a tud�sra, amit adok neked! Egysz�val… ha nem v�rod meg t�relmesen, hogy a seb elt�nj�n, �s �j csat�ba kezdesz, k�nnyen felszak�thatod. Teh�t csak ennyit tudok mondani… t�relem. A Nyugat Ura meghal holnap a csat�ban a te kezed �ltal, az �r�k�s pedig ott fekszik a mez�n… holtan. – kacagott fel, Izumo szem�b�l pedig egy forr� k�nnycsepp csordult ki. – Seiya csak egy n�, t�rv�nyesen alkalmatlan a tr�nra, hiszen a h�zass�g m�g nem k�ttetett meg. A n�p pedig a harc ut�n �gy fogja l�tni, hogy neked siker�lt megmenek�lni, majd t�ged k�rnek fel, hogy mentsd meg �ket Dayu elnyom�sa al�l. Te v�gzel Gahoval, – egy kegyetlen f�lmosoly jelent meg arc�n – mondanom sem kell, hogy ez a kedvenc r�szem. Ezek ut�n…
- Igen, tudom. Dayu kinevez engem Gaho hely�re, �n viszont ink�bb Nyugat szabads�g�t k�rem.
- Pontosan. A terv adott, a b�b�k m�r mozg�sba lend�ltek. A sz�lakat �n mozgatom. – Felkelt a hely�r�l, majd az ajt� fel� pillantott. – Ostoba l�ny, azt ne hidd, hogy hagylak menek�lni. – Izum�ban megfagyott a v�r. – Meghalsz, nem engedem, hogy b�rmilyen �rzelmet felizz�ts benne! V�ged van Saeko! – a szolg�l�r�l patakokban folyt a v�z, nem hitte, hogy ezt t�l�li, �m nevem hallat�ra megnyugodhatott… nem vett�k �szre. – Most pedig t�vozom. – Izumo fel�llt, de t�l lassan, �gy Katsumi el�tt tal�lta mag�t. – Mit m�velsz itt te? – r�ntotta fel. – Csak nem hallgat�zt�l? – Izumo ki�ltozni kezdett. – F�lesz�! Fell�rm�zol mindenkit!
- Ne b�ntson! K�rem ne!
- Akira! – t�nt fel a sz�nen egy szellem, akinek hangj�t�l a megsz�l�tott �sszer�zk�dott. – Mi folyik itt? Ki ez �s mit m�vel ezzel a szolg�l�val?
- Nagyuram… - borult a f�ldre. – Ez itt… mindj�rt elmegy! Sayuri-san, el�g a j�t�kb�l! Hagyd sz�pen az a l�nyt! – „Sayuri? Eddig Katsumi volt a…”
- „Ha megsz�lalsz v�ged!” – hallotta a szellem hangj�t, de a sz�ja nem mozgott. – Igen is, Akira-sama! – l�tsz�lag nagy �r�mmel t�lt�tte el a f�rfit ez a megsz�l�t�s. – Azzal letette a szolg�l�t.
- T�vozhatsz. – sz�lt Haruki. – Akira, te pedig… a mai est�n nem szeretn�k senkit �gyasainak t�rsas�g�ban l�tni. Ink�bb d�lj le pihenni.
- Nagyuram! – hajolt meg m�lyen Izumo.
- Mit akarsz? – k�rdezte a legkev�sb� sem bar�ts�gosan.
- „Tartsd a sz�d, ostoba!” – hallotta ism�t a hangot.
- Meg akarj�k �lni! – szakadt ki bel�le.
- Kicsoda? Mit besz�lsz?
- Akira �s �! Nem is Sayuri a neve! Katsuminak h�vj�k! Sz�vetkeztek ellened! Hallottam minden sz�t! A fiad pedig halott! Dayu v�gzett vele �s tudtak r�la! Egy mez�n fekszik holtan!
- F�kezd a nyelved! – �t�tte meg az arc�t a v�dlott. – Hogy mer�szelsz ily v�dakat ellenem felhozni? Hogy van b�tors�god �gy sz�l�tani?
- Akira, el�g! – Izumo sz�j�b�l fojt a v�r, de let�r�lte �s k�nnyes szemekkel pillantott a nagy�rra. – Ezek nagyon s�lyos v�dak, te is tudod.
- Igen. Csak nem akarom, hogy meghaljon, uram. – s�t�tte le a szem�t, majd felt�p�szkodott. – Engedelm�vel…
- A fiam nem halott. B�r t�ny, hogy megs�r�lt… �s egy mez�n tal�ltak r�. – mondta csendesen. Akira �s Katsumi ijedten egym�sra pillantottak, Haruki pedig �sszezavarodottan szeml�lte �ket. „Tal�n igazak a v�dak?” A le�nyt, akire m�r senki sem figyelt megmagyar�zhatatlan �rz�s t�lt�tte el, olyan, ami nem foghat� semmihez… az, ami azokban a pillanatokban engem is �tj�rt… a rem�ny.

Folytat�sa k�vetkezik!