8. rész

Miyoko

Sarah kezében vibrálni kezdett a kard. A

vele szemben álló nő arcán gúnyos mosoly

futott át.

-Te lennél hát a halhatatlanság őrzője? Nem

nézném ki belőled, hogy öltél… Habár most

ez teljesen mindegy. Úgyis meghalsz! –kiáltott fel.

-Azt te csak hiszed! A saját hazámban még

erősebb vagyok, mint máshol! –Sarah

támadott.

-Saját hazád? Ugyan mikor volt neked

hazád? Te csupán egy hajdani ember

szánalmas hasonmása vagy! –sziszegte a nő

két csapás között. Látszólag egyenlő erősek

voltak, de mintha Sarah egy hajszálnyival

erősebb lett volna…

-Ugyan mit tudsz te Brighidről? Te is démon

vagy, ahogy én, és ahogy elnézlek, nem az a

célod, hogy megvédd az embereket!

-Én ismertem Brighidet! Sokkal erősebb volt

nálad! Te pedig csak a kardod erejét tudod

használni, se a saját varázserődet, de

Brighidét nem vagy képes uralni! Szánalmas

vagy, fagytündér, ahogy az összes fajtársad!

Sarah megtorpant. Ellenfele szintén.

Egyikükön sem volt nyoma sérülésnek.

Aztán a nő felugrott a levegőbe, majd eltűnt.

Néhány perc múlva Sesshoumaru tűnt fel,

Yakennel, Rinnel és Ahunnal. Sarah nem

fordult feléjük, csak állt. „Hasonmás? A saját

varázserőm… de hát a kardomat is azzal

hívom elő…” Lenézett kezeire. A Fagykard

továbbra is halvány, vibráló kék fényben

úszott, amibe lassan egy kis zöld vegyült.

Sarah megrázta a fejét, majd eltüntette a

kardot. Szó nélkül elindult, nem figyelve,

vajon társai követik-e. A saját gondolataival

volt elfoglalva. Brighid varázserejét akarta

felfedezni.

Sesshoumaru elindult utána, ügyelve, hogy

tartson egy bizonyos távolságot. Ezúttal

szerepet cseréltek. A fagytündér volt a

szótlan vezér, és ő pedig a szótlan útitárs.

í

A nő egykedvűen követte őket. Hallotta

fejében Brighid búcsúszavait. „Miyoko!

Kérlek, ne engedelmeskedj senkinek,

akiről tudod, hogy másokat akar megölni

a szolgálataidért cserébe! Kérlek, ha

engem el is felejtesz, erről ne feledkezz

meg…” Miyoko megállt. Érezte, hogy az

előtte haladó csapat is megáll. Felugrott

egy fára, és csak nézte a telihold fényes

korongját. „Amikor apámat megölte a

Nyugat ura, elhagytam a

tartományunkat… Akkor ismertem meg

Brighidet. Egy sír mellett virrasztott, de

nem sírt, mintha nem is lettek volna

könnyei. Amikor meglátta, hogy démon

vagyok, azt akarta, hogy öljem meg. De

nem tettem. Lassan megismertük

egymást. Folytattam azt, amit az öreg

hölgy elkezdett. Tanítottam, hogy

hogyan használja az erejét. Aztán amikor

megölte azt a férfit, egyetlen egyszer

sikerült beszöknöm hozzá abban a sötét

verembe, ahol fogva tartották. Akkor

beszéltünk utoljára. Nem sokkal később

megtudtam, hogy újjászületett

fagytündérként, és az örök élet titkának

megőrzését bízták rá. Elhatároztam,

hogy felkutatom őt. Sajnos sehogyan sem

leltem meg őt. Utána találkoztam

Narakuval. Ő árulta el, hogy hol van.”

í

Sesshoumaruék táborában látszólag

minden rendben volt. Ahun valahol

legelt, Sarah pedig Rinnel az ölében

aludt. Sesshoumaru egy fának dőlve

vigyázta álmukat, miközben Yaken

idegesítő fecsegésére próbált nem figyelni.

-Sesshoumaru nagyuram, nagyon

aggódtam értetek, rettenetesen, aztán jött

az a madár, elvitte Rint, engem meg

otthagyott, hogy aggódhassak érte is, de

aztán szerencsére visszatértetek, és…

-Yaken!

-Igen, nagyuram?

-Fogd be!

-Igenis…

Ezután végre csend borult a táborra.

Sesshoumaru csak nézett maga elé.

Lassan megérezte, mennyire fáradt. „Csak

egy fél óra…” Néhány perc múlva már ő

is aludt.

í

Miyoko elmosolyodott. Már régebb óta

figyelte a csapatot, egész közelről,

árnyakba burkolózva. Miután

megbizonyosodott arról, hogy

Sesshoumaru tényleg alszik, odalépett

mellé, majd felemelte a mellette fekvő

Tenseigát. Nesztelenül övébe csúszttta,

majd fekete felhőbe vonta magát, aztán

eltűnt.

í

A tükörben elhomályosult a kép. Kanna

felállt, és távozott. Naraku magára

maradt sötét terveivel. „Még néhány nap,

és az enyém lesz a halhatatlanság

titka…”

Folytatása következik…