13. rész

Fagyos sors

Egy növényekkel benőtt kő előtt egy fekete

hajú nő állt. Némán mosolyogva nézte a követ, s a

rajta látható feliratot. „Itt nyugszik Sarah, a fagytündér, aki

a halhatatlanságot őrizte, és aki megmentett minket a

haláltól.” Halványan elmosolyodott. Felnézett az égre, ahol

egy hatalmas sas körözött, látszólag céltalanul. „Sarah…

végül mégis sikerült meggyőznöd… még azt is megmondtad,

hogy hol találom meg őket… most pedig megkeresem

Miyokot…” Gondolatai kristálytiszták voltak. Még egyszer

utoljára rátekintett a sírkőre, majd elindult.

A sas lassan leereszkedett, majd leszállt a kőre. Egy

pillanatra felvillant előtte egy árny: egy sasszárnyú

lány

árnya. Néhány perc pihenő után ismét felszállt.

í

Évek teltek el. Fagyföldön épp indulóban volt két

utazó.

-Viszlát! Majd néha meglátogatunk titeket! –kiáltott

vissza Rin a fagytündérek kastélya előtt álló

Miyokonak és Brighidnek. Igen, a fekete hajú nő

Brighid volt. Sarah rábeszélte, hogy térjen vissza.

Már évek

teltek el az óta a szörnyű nap óta. Rin már gyönyörű

hölggyé vált, és most Sesshoumaruval útra keltek. A

lány a fagytündérek öltözékét viselte: hófehér ruhát,

kék és ezüst szegéllyel. Vállán nyilakkal teli tegez, és

egy íj. Hosszú, fekete haja csillogva omlott vállára.

Könnyedén felugrott Ahun hátára, majd elindultak.

Miyoko utánuk kiáltott:

-Vigyázzatok magatokra!

-Meglesz! –Sesshoumaru még intett nekik. Egy

darabig Ahun mellett sétált, majd felült Rin mögé. A

lány könnyedén nekidőlt a mellkasának.

-Hová készülsz menni? –kérdezte aztán.

-Nem tudom. A többiek jó helyen vannak a

fagytündéreknél. Szerintem… döntsd el te.

Rin felnevetett.

-Nem az én ötletem volt, hogy induljunk el

valamerre! Azt hittem van is valami célod!

-Volt is célom!

-Mégpedig?

-Csak már nagyon nem tetszett, hogy a kastélyban

élünk… Jót tesz most egy kis szabadság.

-Egyetértek. Nos hát… akkor arra menjünk, amerre

kedvünk tartja!

Így hát Sesshoumaru és Rin elhagyták a kastélyt, és

újra visszatértek a régi, vándorló életükhöz.

Valamivel felettük egy sas körözött az égen.

Szemében egy lány képe tükröződött. Felvijjogott,

mintha csak azt mondaná: „Rám itt már nincs

szükség. Ha mégis, majd visszatérek…”

Vége

(Véleményt várok a myticalice@citromail.hu

címre. Naga)