Sakuya a tűz hanyou

1.fejezet

By:Kinuye

Egy szép nyári délután Sesshoumaru és csapata, egy erdőn haladt át, amikor a férfi megtorpant, és beleszagolt a levegőbe. Az orrát egy démon szaga csapta meg, és egy hanyoué.

- Mit érzel Sesshoumaru-nagyúr? - kérdezte, hű szolgája Jaken, és ura mellé sietett. A férfi nem válaszolt, csak hirtelen eltűnt a szemük elől.

Néhány másodperc múlva, a fülét furcsa hangok ütötték meg. Sietősebbre vette a tempót, és megpillantott két alakot harcolni. Ez egyik egy fiatal lány, aki a féldémon volt, a másik egy hatalmas medvedémon. A lány haja koromfekete és hullámos volt, ami a fenekéig ért, de néhány ezüst és vörös tincs díszelgett benne. Úgy tűnt, hogy a monstrum fog győzni, mert a hanyou, már alig állt a lábán. Egy hosszú kard lógott a nő oldalán, de nem azzal harcolt. A medve megcsapta hosszú karmos mancsával a nőt, aki nem védekezett és emiatt egy fának csapódott. Azt lehetett hinni, hogy megsérült, mert a hasához szorította jobb kezét.

- Azt hitted, hogy legyőzhetsz? – kacagott fel gonoszan a monstrum.

- Én meg azt hittem, hogy több eszed van. – felelte a lány gúnyosan, miközben felállt a fa tövéből. A hasán nem volt semmilyen seb, még a kimonója sem szakadt el.

- Sértegetsz? – kérdezte dühösen a medvedémon. A hanyou lassan elindult, majd megáll néhány méterre az ellenségétől, de a feje le volt hajtva, ezért nem látszott az arca.

- Eleget játszottam! – mondta nyugodtan és felnézett a támadóra. Az arcán gonosz mosoly terült el. A körmei megnőttek, amit a fekete ruha elrejtett.

A lány eltűnt a démon szeme elől, és előtte termett. Belemélyesztette a körmeit, a támadó szívébe. A démon felordított, amikor a lány körmeiből tűz csapott ki, ami elemésztette a testét. A medvéből, csak hamu maradt. Sesshoumaru nem hitt a szemének, de az arcán ez nem látszott. Egy fának dőlve követte az eseményeket, amikor a nő megszólalt.

- Nem jönnél elő? – kérdezte háttal állva a fiútól.

- Ki vagy, korcs? – lépett közelebb a hanyouhoz, és hangjában gúny érződött.

- Sakuya vagyok. – mondta és szembefordult a démonnal. A lány szeme aranybarna volt és felül pirossal kihúzták, ami ment a kimonóján lévő vörös rózsákhoz. A hosszú anyag alól, csak a körmei látszottak ki. – És téged, hogy hívnak?

- Sesshoumaru vagyok. – válaszolt és végigmérte a lányt. Karcsú volt és alig múlhatott tizenhét. Az arca finomvágású volt.

- Küzdj meg velem!

- Ha meg akarsz halni, hát legyen. – kirántotta kardját és elindult a lány felé.

Sakuya is előhúzta fegyverét, amelynek az egyik oldalán vörös minta díszelgett. Már jó ideje harcoltak, de nem bírták legyőzni a másikat. Mindkettőjük szerzett sebeket, de azok nem annyira súlyosakat.

- Jó kardforgató vagy. – mondta Sesshoumaru és megpihentek egy kicsit.

- Te is. – válaszolt mosolyogva a lány. A démon előtt termett és ledöntötte a lábáról. Ráült és a kardját a nyakának szegezte. – Most mit tegyek Sesshoumaru?

- Ölj meg, ha akarsz. – felelte, de a nő felállt és eltette a fegyverét.

- Gyere, segítek. – mondta kedvesen, és a kezet nyújtott a démonnak. Az egy kicsit elgondolkodott azután elfogadta a segítséget. Egymással szemben álltak és nézték a másikat. A lány magas volt, de így is a fiú fél fejjel magasabb lehetett. Sakuya megfordult és elindult az erdő felé, de Sesshoumaru megfogta a csuklóját. A lány megállt és visszanézett.

- Csatlakozz hozzám, hogy legyőzzem Narakut. – a démonlány először meglepetten, azután mérgesen nézett rá.

- Rendben. Én is Narakut keresem.

- Menjünk vissza Rinékért. – mondta ellentmondást nem tűrő hangon és elindult, ahol hagyta társait.

- Ki az a Rin? – érdeklődött.

- Egy halandó kislány, aki velem tart. – Sakuya a démon mellé lépett és úgy haladtak tovább.

- Értem. – válaszolt, aztán elgondolkodott. - „Biztos szereti, hogy megtűri maga mellett, de azt hittem, hogy gyilkolja a halandókat.’’

Néhány perc múlva ott lyukadtak ki, ahol a férfi hagyta Jakenékat.

- Rin, Jaken gyertek elő. – szólalt meg és az egyik bokorból a kislány szaladt a férfi felé.

- Sesshoumaru-nagyúr örülök, hogy itt vagy. Ki ez a lány? – kérdezte kíváncsian és a démonlányra nézett.

- Szia. Sakuyának hívnak és te Rin vagy ugye? – leguggolt a lány elé és rámosolygott.

- Igen. – bólintott.

- Nagyuram ez a lány velünk fog tartani? – kérdezte Jaken, miután előbotorkált a bokorból.

- Nem mindegy az neked Jaken? – kérdezte gorombán. A démonnő meglepődött a hirtelen hangulatváltozáson. – Indulunk.

Elindultak Nyugat felé, de érdekes módon, mindig fújt a szél. Rin sokat beszélgetett a lánnyal és kezdtek összebarátkozni. Estére megálltak egy erdőben és letelepedtek. Tüzet gyújtottak és megették a reggel meghagyott gyümölcsöt. Már mindenki aludt, kivéve Sesshoumarut és az új lányt.

- Elmegyek fürdeni. Láttam egy tavat a közelben. – mondta és elindult. A démon nem reagált, csak nézte tovább a csillagos eget.

A lány miután lefürdött ellátta a sebeit és vitt vissza vizet és néhány gyógynövényt. Letérdelt a kutyadémon mellé és lerakta, amiket hozott.

- Vedd le a fölsőd. Tudom, hogy ébren vagy. – szólította meg a férfit halkan, hogy ne ébressze fel társait.

- Minek? – kérdezte jegesen és a lányra nézett.

- Bele fogsz halni, ha nem látom el a sebeidet. – mondta és kezdte lehúzni a férfiről a fölsőt.

- Miért halnék bele? – húzta fel a szemöldökét és úgy tekintett a mellette térdelőre.

- Ha a kardom megsebez egy démont, az kis idő után belehal. Csak én tudom meggyógyítani. - a vízzel letörölgette a fiú mellkasán lévő sebet, majd bekötözte. – Mi történt a karoddal?

- Semmi közöd hozzá. – válaszolta gorombán.

- Csak kérdeztem. – mondta és letelepedett egy fa tövébe, majd elaludt.

- „Furcsa egy lány’’ – gondolta és elment szétnézni a környéken.

Amikor semmit nem talált visszament és ő is elaludt az egyik fa tövében. Másnap reggel ő kelt fel először, azután Sakuya, Jaken és Rin. Elindultak Naraku keresésére, de néhány óra múlva megkordult Rin hasa. Sesshoumaru ezt meghallva megállt.

- Jaken, Rin menjetek és hozzatok élelmet. – utasította a kis követőit.

- Igenis nagyuram. – mondták egyszerre és elindultak a közeli faluba.

Mindketten leültek az egyik fa tövébe, és szótlanul néztek maguk elé. Sesshoumaru törte meg a csendet.

- Miért keresed Narakut? – kérdezte kicsit sem érdeklődve.

- Megölte az apámat és húgomat, meg… engem is. – mondta halkan a második felét a mondandójának, de nem eléggé, mert a démon meghallotta.

Kíváncsi volt, hogy ha már meghalt, hogy élhet. A lány mintha hallotta volna a démon gondolatait és válaszolt.

- Így is, úgy is, meghaltam volna, mert az erőm elpusztította volna a testemet. Az a test nekem túl gyenge volt. Csak egy féldémon voltam, aki akkor változik emberré, amikor csak akar. Mostmár a hatalmam akkora lett, mint egy tisztavérű youkainak. Mostmár démon és halandó vagyok egyszerre. – mondta halkan.

- Akkor, te végül is egy korcs vagy. – állapította meg.

- Igen, és büszke vagyok rá. Így vannak emberi érzéseim is, és nem vagyok üres, mint a többi démon. – felelte és felnézett az égre.

- Ezzel rám céloztál? – kérdezte kicsit ingerülten a férfi, de nem látszott rajta.

- Dehogy is. Benned vannak érzések, mint a harag, gyűlölet és a szeretet, de te jól álcázod. – mondta és a férfi arany szemeibe nézett.

- És most mit érzek? – érdeklődött színtelen hangon.

- Lenézel engem és gyűlölöd a fajtámat, de nem tudom, hogy miért. – gondolkodott el. - Látom a szemedben, ezeket az érzéseket. Mindjárt jövök. – mondta és berohant az erdőbe.

Néhány perc múlva gyógynövényekkel és vízzel tért vissza. Letérdelt Sesshoumaru mellé és levette róla fölsőjét. Azután lefejtette az anyagot sebről, de nagyon megijedt. A seb már szinte dupla akkora volt.

- Ha holnapra nem javul az állapotod mást, kell bevetnem. – kimosta a sebet és az összemorzsolt gyógynövényt rárakta, majd újra bekötözte a démon felsőtestét.

Feladta a férfira a haorit és visszament az előző helyére. Negyed óra múlva megjelentek Jakenék, jó sok ennivalóvalóval. Mindenki evett, kivéve Sesshoumaru, mert nem eszik emberi ételt. Amikor végeztek, elrakták a maradékot és elindultak.

Délután volt, amikor Sesshoumaru megérezte egy démon szagát, de nem kellett keresgélni, mert előttük bukkant fel a fák közül. Egy Sesshoumaruval egyidős fiú volt, akinek sötétkék haja volt és tengerkék szeme. A haja a háta közepéig ért és hátul össze volt fogva. Kék és fehér kimonója volt, rajta egy fekete páncéllal. A fiú a kutyadémonra, majd a mellette álló lányra nézett, aki a kislány és a zöld lény előtt állt, védelmezőleg.

- Ki vagy te és mit akarsz? – kérdezte Sesshoumaru, érzelemmentes hangon.

- Kiyoshi vagyok és azt a lányt, akarom. – Sakuyára mutatott, egy fejbiccentéssel. A démonnő meglepődött. Mivel kíváncsi volt, elindult a fiú felé. Néhány méterre tőle megállt.

- Sesshoumaru menjetek el! – szólt hátra. - Ha kellek, akkor el is kell kapnod, mert önként nem megyek veled. – mondta kihívóan.

Rinék elbújtak, de a kutyadémon kíváncsi volt, ezért csak hátrébb húzódott.

- Ahogy akarod. – Kiyoshi a démonnő mögött termett és hátrafogta mind a két karját. – Már az enyém vagy. Ne ellenkezz. – suttogta a lány fülébe.

- Miért kellek neked? – kíváncsiskodott, és hagyta, hogy lefogják.

- Halottam már rólad és a hatalmas erődről. Mellettem jobb helyen vagy. Mindent megkaphatnál, amit csak szeretnél.

- Ha nem baj, akkor majd én eldöntöm, hogy kivel tartok. – mondta mosolyogva és egy hirtelen mozdulattal, kiszabadította a kezét.

Kigáncsolta a férfit, aki ezen meglepődött. Leguggolt a meglepett fiú mellé. Az egyik körmével megkarcolta az arcát, mire abból néhány csepp vér csordult ki.

– Én inkább velük tartanék. – mondta és felállt mellőle.

- Még visszajövök, és nem tudsz majd ennyivel elintézni. – azzal eltűnt az erdőben.

- Szeretsz szórakozni ugye? – kérdezte Sesshoumaru a lány mögött állva, mert az egészet hallotta.

- Így izgalmasabb az élet és nézd mit találtam. – felmutatott egy ékkőszilánkot vigyorogva.

- Ezt mikor szerezted? – lepődött meg.

- Az előbb, amikor kigáncsoltam. – nevetett fel Sakuya.

- Jó tolvaj lenne belőled. – felelte elképedve a férfi, de mint mindig ez sem látszott rajta.

- Most miért mondod? Mostmár biztos, hogy visszajön. – kérdezte kicsi iróniával a hangjában.

- Neked kell, majd elintézned. – megfordult és elment Rinék után.

- El is fogom. – mondta magának, majd a férfi után indult.

Amikor beesteledett letáboroztak egy barlangban, mert érezték, hogy esni fog. Tűzet gyújtottak és megették a reggeli élelmet. A nő, ölébe vette Rint és így aludtak el. Jaken is szunyókált. Sesshoumaru nézte az esőt és gondolkozott, de nemsokára álom jött a szemére. Mostanában egyre fáradtabb volt, mert a mellkasán lévő seb mintha kiszívta volna az erejét.

Hajnalban Sakuya felébredt, és óvatosan lerakta a földre a kislányt, majd levette a ruháját és ráterítette az alvó gyermekre. Ez alatt egy fehér kimonó volt, ami a combja közepéig ért és arany hímzés díszelgett rajta. A ruha és az ujjak végei pirosba váltottak át. Egy fekete selyemöv volt a derekára kötve.

Az eső már elállt és pont most készült felkelni a Nap. A lány megnézte Sesshoumaru sebét, de nagyon csúnya volt. A gyógynövények nem értek semmit. Ha azt akarja, hogy a démon ne haljon bele az utolsó lehetőséget is, ki kell használnia. Nagyot sóhajtott, majd a jobb tenyerét megvágta a körmével. A vére végigfolyt az ujjain, aztán a földre csepegett. A vágásra helyezte tenyerét, majd megcsókolta az alvó démont. A tenyere fehér fényt árasztott, majd fél perc múlva kialudt és a seb begyógyult. A lány kifárad, ezért elaludt Rin mellett.

Sesshoumaru egy óra múlva ébredt fel és már nem fájt a sebe a mellkasán. Megérezte Sakuya vérének illatát magán és lenézett a sebesülésére, de már semmi nem volt ott. Az alvó lányra tekintett, akin csak a rövid ruha volt. Egy halandó már rég fázott volna, mert Rint a démonnő kimonója melegítette. Felállt és kiment szétnézni a környéken, mert nem akart unatkozni.

Folytatása következik…

Sziasztok! Ez a legelső ficem, amit már fél éve írhattam. Azt hittem, hogy sohasem fog napvilágot látni, de meggondoltam magam. Próbáltam a régi fogalmazásomon javítani, nem nagy sikerrel. Kérlek nézzetek el mindezek felett.

Jó olvasást kívánok, a továbbiakban is.

By:Kinuye