7.fejezet

Sesshoumaru a körmével megvágta a lány karját, majd lenyalta a kiserkenő vért. Sakuya tudta, hogy a „szórakozni” szó nem a kínzását fedi, hanem valami mást, ami élvezet lenne az inuyoukainak.

Egy váratlan pillanatban hasba rúgta a férfit, mire az elejtette. A lány felállt és nagy nehezen démonná változott, ami sok erejét felhasználta. Sesshoumaru miután összekaparta magát a földről megtámadta, de a nő mostmár el tudott ugrálni előle. A férfit felidegesítette, és ostorával megcsapta a démonnőt. Sakuya nekirepült a fának és ezt kihasználva a démon meg akarta támadni, de egy pajzs keletkezett a lány körül.

- Ébredj már fel! – kiáltotta a fiúra. Egy fehér burkot húzott fel a férfi köré, hogy ne tudjon senkinek sem ártani. A sajátját pedig megszűntette. – Ameddig nem higgadsz le, nem engedlek ki.

- Még mindig nem válaszoltál a kérdésemre. – mondta, miközben nekiugrott a falnak.

- Semmi értelme. Amúgy azért érezted rajtam az öcsét szagát és Kikyouét, mert Inuyasha a papnővel találkozott. Miután elment én megöleltem a régi tanítómat. – mondta karba tett kézzel, bár nem volt ereje felállni a fa tövéből. A férfi ezt meghallva kezdett megnyugodni és visszaváltozott. A lány leengedte a pajzsot. – De miért dühített fel?

- Semmi közöd hozzá. – vetette oda, majd megfordult és elment. A lány is elindult utána, miután feltápászkodott. Nagy nehezen beérte a fiút, és mellé lépett.

- Mit is értettél a „szórakozni” szó alatt? – kérdezte Sakuya önelégülten, bár tudta a választ.

- Nem emlékszek rá. – felelte higgadtan.

- Ahha. – mondta nem túl meggyőzötten.

- Talán nem hiszel nekem? – érdeklődött hihetetlenül fagyosan, amitől a démonnő szinte odafagyott a talajhoz.

- Amúgy, tudom mit akartál tenni. – kacsintott Sesshoumarura, és inkább elsietett a helyszínről, mielőtt kérdőre vonták volna.

Sakuya bement a kunyhójába és ellátta a sérülését, amit a papnő okozott, aztán elaludt.

Másnap reggel Inuyasha után kelt fel. Kiment és leült mellé.

- Jó reggelt. – mondta a lány.

- Neked is.

- Nem jó játékot játszol. – szólalt meg csendesen a démonnő.

- Ezt, hogy érted? – nézett fel a lányra Inuyasha.

- Választanod kéne a két lány között.

- Ezt honnan tudod? – kérdezte dühösen.

- Láttalak tegnap Kikyouval. – mondta halkan.

- De hogyan tudtál átmenni a pajzson? – lepődött meg.

- Elfelejtetted, hogy papnő vagyok? – kérdezte halványan mosolyogva.

- Nem. – mondta zavartan.

- Jó reggelt. –mondta Sango. Mögötte Miroku lépdelt vörös tenyérnyommal az arcán.

- Nektek is. – köszöntötte őket a démonnő. Sesshoumaru jött elő, mögötte Rinnel és Jakennel. – Hova mentek?

- Elmegyünk. Rinnek megígértem, hogy addig maradunk, amíg fel nem épülsz. – mondta hidegen. A kislány odalépett a hanyouhoz és megölelte.

- Sesshoumaru-nagyúr, nem jöhetne velünk Sakuya? – kérdezte kiskutyaszemekkel, amitől mindenkinek meglágyulna a szíve. A férfi a nőre pillantott, majd megfordult és elindult. A kislány megfogta a démonnő kezét, és magával húzta, mert ez az uránál azt jelentette, hogy neki mindegy.

- Sziasztok. Még találkozunk. – köszönt el a lány a ledöbbent társaságtól.

Már egy hete tartott a démonnal. Most dél lehetett, és lepihentek egy falu mellett. Jaken hozott élelmet. Miután megebédeltek tovább indultak. Egy furcsa erdőn kellett keresztül menni. Sesshoumaru és Sakuya ment elől, Rin a kettő között, és Jaken szorosan mögöttük. A lány hirtelen megállt és hallgatózott. A többiek is megálltak.

- Miért álltál meg? – nézett közömbösen a lányra, amióta egy pajzzsal megállította, nem volt túl kedves vele.

- Sesshoumaru, te nem érzed? – kérdezte és lassan elindult.

- Mit? – kérdezte kicsit sem kíváncsian.

- Mintha valami húzna befelé. – ment elől, mögötte a többiek. Mehettek már néhány perce, amikor Sakuya megállt. – Innen jön. – nézett körül, de abban a pillanatban beszakadt alatta a föld és sikítva lezuhant. Sesshoumaru még épp idejében megállt és nem esett bele. A lyuk ötven méter mély volt és az alján fél méteres sár volt. A démonnő feltápászkodott és körbenézett.

- Te ostoba, ez egy csapda. – mondta gúnyosan és a szélére állt, hogy lássa a lányt.

- Erre, már én is rájöttem, de szerintem te sem vagy túl okos. – mosolyodott el gúnyosan a nő.

- Ne sérte… - nem volt ideje befejezni, mert a gödör széle, ahol a démon állt leszakadt és Sakuya mellett végezte. Feltápászkodott és mérgesen a lányra nézett. – Miért nem szóltál?

- Nem vettem észre. – adta az ártatlant.

- Na persze. Most csupa sár lettem. – nézett a ruhájára.

- Úgy nyafogsz, akár egy kislány. – gúnyolódott.

- Sértegetsz? – kérdezte mérgesen és szemeivel gyilkos pillantást küldött a lány felé.

- Ez tény, nem sértés! – mosolygott a dühös démonon.

- Ha kiérünk, megbánod. – fenyegette meg a nőt.

- Ha kiérünk. Most inkább fogjunk össze. – adta az ötletet és felnézett.

- Rendben. – adta be a derekát. Sesshoumaru megpróbált felugrani, de a sártól nem tudott akkorát, csak a negyedéig jutott.

- Van egy ötletem.

- Mi?

- Mi lenne, ha felmásznánk a falán?

- Próbáld meg. – a lánynak megnőttek a körmei és felugrott, majd elkezdett mászni. Már majdnem felért, amikor megcsúszott. Kezdett lefelé zuhanni, de Sesshoumaru elkapta a karját.

- Köszönöm. – mondta szégyellősen.

- Mássz tovább. – felelte észre sem véve a köszönetet. Mindketten elindultak felfelé. A férfi hamarabb kiért, ezért segített a lánynak. Mindketten messze a gödörtől lepihentek. Rin odament hozzájuk és megölelte őket.

- Azt hittem, hogy bajotok esett.

- Nincs semmi bajunk. – mosolygott a lány. – Sesshoumaru, jól áll a barna szín.

- Ne pimaszkodj. – morogta a fiú.

- Nem is annak szántam. – elindultak és estére kiértek az erdőből, majd letáboroztak egy másikban.

Sesshoumaru elment tűzi fáért. Rinék aludtak. Sakuya felállt és elment megfürdeni, amerre érezte a víz illatát. Egy gyönyörű vízeséshez ért, mely öt méter magasból zúdult le. Kristálytiszta kék víz volt, és középen egy kis szikla látszott ki a kellemes folyadékból. A lány körbenézett, és amikor meggyőződött, hogy nincs ott senki, levetkőzött és kezében a ruhájával belesétált a kellemes vízbe, ami a dereka felé ért. Kimosta a ruháit és kiterítette a parton egy kőre, hogy megszáradjon.

Beállt a vízesés alá és úgy mosta le magáról a sarat. A haja most kisimult és a combja közepéig ért. A vízesés mögött volt egy kisebb barlang, nem lehetett három méternél nagyobb. Bement szétnézni. Kívülről nem lehetett látni, hogy ott van valaki.

Sesshoumaru is úgy döntött, hogy lefürdik. A parton érezte Sakuya illatát, és azt hitte, hogy már elment. Levetkőzött és bement a vízbe. Kimosta a ruháit és kiterítette száradni. Lebukott a víz alá, hogy megmossa a haját, de amikor felért meglepődött, hogy egy alak rajzolódott ki a vízesésben, majd kilépett a démonnő. Mind a ketten annyira meglepődtek, hogy csak bámulták egymást egy percig. Mind a kettőnek tetszett a látvány, de inkább a fiúnak.

- Mi mindig találkozunk. – mondta a lány halkan és hátat fordított a démonnak.

- Én nem bánom. – válaszolt Sesshoumaru és hátulról megölelte a lányt.

A hangja most nem hideg volt, hanem kedves és lágy. A démonnő megfordult és belenézett az aranybarna szempárba. Sesshoumaru felemelte a lány állát, majd ajkuk összeért. Ez a csók most szenvedélyes volt, nem úgy, mint amikor meggyógyította. Több percig csókolóztak, majd a fiú csókolgatni kezdte a lány nyakát. Sakuya élvezte, de észébe jutott, amit mondtak neki és eltolta magától a férfit, mire az kérdőn nézett rá.

- Biztosan ezt akarod? – a fiú nem válaszolt, csak megcsókolta a lányt.

Kimentek a partra és egymásé lettek. Miután pihentek egy kicsit, lefürödtek és visszamentek. Megbeszélték, hogy nem mondják el senkinek, ami köztük történt és nem is mutatják ki. Szó szerint ledőltek a fa tövébe a fáradtságtól, de nem akarták Rinéket egyedül hagyni, ezért jöttek vissza. Sakuya a kislány jobb oldalán, Sesshoumaru a másik oldalon aludt el.

Másnap reggel mind a ketten későn ébredtek. Rin virágot szedett néhány méterrel arrébb. A kislány, amikor észrevette, hogy felébredtek, odafutott hozzájuk.

- Jó reggelt Sesshoumaru-nagyúr. Neked is Sakuya.

- Jó reggelt. – köszöntek egyszerre.

Felálltak és folytatták útjukat, de semmi nem mutatta, hogy Naraku nyomára bukkantak volna. Már egy hónapja mehettetek, amikor megláttak egy mérgező darazsat a levegőben. Csendben követték és fél óra múlva, meglátták Naraku kastélyát. Jakenék elbújtak és a két démon elindult az épület felé.

- Inuyasháék is itt vannak. – közölte Sesshoumaru a lánnyal.

- Én is érzem. – válaszolt és gyorsabban kezdtek el futni. Amikor odaértek, már javában folyt a csata.

Kanna feltartotta Mirokut, Sangót és Kagomét. Inuyasha meg Narakuval harcolt, de néhány kisebb vágáson kívül nem tudta megsebezni. Naraku vele ellentétben több sebet ejtett a féldémonon.

- Sesshoumaru, örülök, hogy megérkeztetek. – mondta negédesen. Inuyasha bátyára nézett, és pihent egy kicsit. – Sakuya, téged is vártalak.

- Miért, hiányoztam? – kérdezte a lány ugyanúgy, ahogy a férfi.

- Persze, hogy hiányoztál. Nélküled, nem lenne igazi a csata, ezért van számodra egy meglepetésem. – gonoszan elmosolyodott.

A palotából előlépett egy vörös hajú fiú, akinek botostyán sárga színű szemei voltak. Piros és fekete kimonója volt, az oldalán egy karddal. A férfi nagyon hasonlított a démonnőre, amikor a lány tűzdémonná változott. Sakuya, mintha lefagyott volna, úgy figyelte a fiút.

Folytatása következik…