Inuyoukai- Hanyou World

Főoldal Menü  Inuyasha világa Képek Fanfich

Név: Inuyoukai-Hanyou Word
Szerkesztő: Sirius
Tárhely: Gportál
Ajánlott böngésző: Firefox és ie


Holdfázis
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 
 

 

 

Arigato
Indulás: 2006-06-16
 

Hentai-Paródia (16+)
 
Paródiák
 
Yilsrana Fanficei
 
fantasy és más anime ficek
 
Kinuye Fanficei
 
Kurosawa-sama Fanficei
 
Kanako Fanficei
 
Fanficek
 
Mido Fanficei
 
Lirien Fanficei
 
Sakura fanficei
 
Hentai ficek (18+)
 
Arvael Fanficei
 
Hónap karaktere

 

 

 

 

 
Bűvöletben- Halandó istennő
Bűvöletben- Halandó istennő : 6.rész

6.rész

  2007.01.01. 15:09


 

 

Bűvöletben

Halandó Istennő

By: Mido

 

6. rész

 

 

Kellemesen hűvös fuvallat szökött be a barlangba, bebújt nedves ruháik alá, megsimogatta kócos vizes hajukat. Kicsit megborzongtak mindketten, ahogy felismerték ezt a gyöngéd szellőt, melyet már éreztek egyszer bőrükön. 

-               Valamit szeretnék tudni… - a nő továbbra is a távolba meredt – Azon az éjszakán, itt a barlangban… - tudta hogy arca már nagyon piros – Éreztél egyáltalán valamit… irántam?

A rövidke csend, ami a választ megelőzte őrjítő volt Seyának. A múltja még teljesen össze volt zavarodva, és így képtelen volt a jövőbe pillantani. Muszáj volt megtudnia pár dolgot. Ám az óta is szégyellte egykori gyengeségét. És ő azért nem érzett akkora haragot vagy gyűlöletet senki, még talán Suyama iránt sem, mert tisztában volt vele, saját gyengesége miatt halt mag. De ezt a titkot még meg akarta tartani magán…

Egész testében megrándult, ahogy megérezte, Sesshoumaru még közelebb lép hozzá. Levegője bent akadt, miközben egy elmúlt álom gyönyöreinek emlékei férkőztek be elméjébe. „Kár hogy ez most már csak álomkép marad örökké… Ő sem az volt aki most, és én sem vagyok ugyan az… Fizikailag köztünk nem történt semmi…”  Éppen meg akart lepődni saját vágyakozásán, mikor is újra remegés járta át tagjait.

Érezte, ahogy nyakából pár vizes szál tovacsúszik, majd még vízcseppes bőrén megérezte a férfi meleg lélegzet vételét.

-               Ne legyél buta… - súgta bizsergető mély hangján a nőnek.

-               Mit csinálsz? – Seya alig hallotta saját hangját.

Derekára két erős kar fonódott, miközben bőre borsózni kezdett, ahogy az első csókot megkapta nyakára, majd vállára.

-               Nem tudom! – válaszolta a démon, de közben még erősebben magához vonta a lányt.

-               Sesshoumaru…

-               Van egy közös emlékünk a múltból. Nem tudok tőle szabadulni… - Seyako érezte, ahogy obija meglazul, és ahogy haorija lassan szétcsúszik vállain.

Hírtelen fordult meg, és nézett fel a megbabonázó aranybarna szemekbe.

-               Nem lehet! Nem tehetjük meg még egyszer! – fakadt ki megtörten.

-               Mért nem? – a lányt ismét szoros ölelés zárta körbe.

-               Én… én… - suttogta akadozva, miközben mélyen magába szívta a szellem kellemes illatát – Én félek…

Csend lett, csak a távoli mennydörgés moraja hallatszott be a homályos barlangba. A férfi lassan lehajtotta fejét a lány nyakához. Hallgatta a nő ritmusos gyors szívverését, a meg-megakadó lélegzetvételeket. Ugyan azt érezte rajta, mint akkor, azzal a különbséggel, hogy akkor nem tiltakozott.

-               Sajnálom… - a lány kezei ökölbe szorultak – Te is nagyon jól tudod, nekünk ez soha nem adatik meg!

-               Nem olyan típusnak ismerlek, aki könnyedén bele törődi bármibe!

-               Kérlek! – szorosan az erős mellkashoz bújt.

-               Seya Hime, szerintem nem véletlenül vagyunk ismét itt… - a lány meglepetten próbált felfele pislogni, de nem láthatta a démon arcát.

-               Azt akarod mondani, hogy a Sors nem véletlenül adott újabb esélyt nekem?

-               Azt akarom, hogy a régi legyél, azt akarom, hogy olyan legyél, mint az időugrás előtt!

Seyako hírtelen és meglepő módon emlékeket látott régi önmagáról, mire kénytelen elmosolyodott.

-               Azt akarom, hogy legyél szemtelen, hogy ne add meg nekem a tiszteletet, azt akarom, hogy ismét felpofozz, ha éppen úgy akarod! – a férfi miközben beszélt sem hagyta ott a nő nyakát, minden szó között egy-egy puha csókot lehelt a hófehér bőrre.

-               Igazad van! Nem kéne a múltam árnyékában élnem, és azon rágódnom! – Seya kicsit eltávolodott a szellemtől – És amúgy is Sesshoumaru – nézett a már rá tekintő démon szemeibe – veszed le rólam a kezeid! – azzal a férfi már jó 3 méterrel beljebb kötött ki a barlangba.

Seyako meglepődött, ahogy elégedett, sőt talán őszinte mosolyt vélt felfedezni a férfi arcán, miközben ismét egy mozdulattal talpon volt.

-               Helyes. Ha érdekel, nekem sincs kedvem újra ismételni a múltat… - közben már vissza sétált a lányhoz – Mondjuk pár dologgal hajlandó vagyok kivételt tenni! – kaján mosolya egyértelműen elárulta mire gondol.

-               Álmodj tovább! – nevetett fel a lány – Azt a Seyako Yatsuhát könnyen megkaptad, habár nem tudom mi baja volt, hogy ilyenre szánta rá magát! – direkt gúnyolódott - De én nem Ő vagyok! Legalább is nem teljese mértékben…

-               Majd meglátjuk… hosszú még az éjszaka! – Sesshoumaru minden áron kiakart provokálni egy veszekedést.

Már régóta érezte, ha Seya újra olyan lesz, mint amilyennek megismerte, minden visszaáll a normális kerékvágásba. Furcsa módon ő könnyedén átlépett az események felett, már nem érezte a múlt fájdalmát, és fejében letisztázódtak az emlékek.

-               Lehet próbálkozni! – a lány átlátott a terven, végül mosolyogva előre lépett és átölelte a férfit – Domo arigatou!

-               Douitashimashite – válaszolta a démon, habár nem viszonozta az ölelést.

-               Akkor ez azt jelenti, hogy a palotában sem felejtesz el teljesen?

-               Megpróbálhatom…

-               Baka! – engedte el a szellemet a lány, majd nagyot sóhajtott.

-               Jól értettem, hogy nem fogsz többet a múlttal foglalkozni?

-               Jól! – Seya visszasétált ledobált cuccai mellé, majd leült melléjük.

Sesshoumaru még egy darabig álldogált, majd sajátjaihoz ment és ott telepedett le. Odabent már sötét homály uralkodott, csak a barlang szájában lehetett derengést látni, ahogy a távozó esőfelhők nyomán előbújtak a csillagok. Sokáig ültek csendben, rendezve gondolataikat, és Seya hosszú napok óta először a jövőről kezdett ábrándozni. Végül mikor már ásításokkal kellett megszakítani gondolatit, azokat visszaterelte a barlangba.

-               Ébren vagy még? – kérdezte a sötétségtől.

-               Szerinted?

-               Jól van, csak érdeklődtem…

Halk motozás hallatszott, ám a homályban még a démon éles szemei sem láttak semmit, csupán hallására támaszkodva próbálta bemérni a lány mozgását. Nem lepődött meg, mikor megérezte, ahogy mellé ül a nő.

Seya lassan oldalra dőlt, ám ébren várt. Ahogy megérezte amint a férfi óvatosan, átöleli elégedetten bele mosolygott a sötétbe. Aztán hagyta, hogy teljesen a démonnak dőljön miközben még egy utolsót ásított.

-               Azt hiszem, szeretlek… - suttogta halkan maga elé, majd lehunyta kék szemeit.

Nehezen de elaludta, immáron azzal a gondolattal, hogy talán most jut egy kis boldogság neki is az életben. Talán most minden más lesz, talán végre valóra válnak legtitkosabb álmai…

Sesshoumaru meghökkent. Először is azon, hogy senki, nem mondott még ilyent neki. Egy pillanatra Rin jutott az eszébe. Aztán fél szemmel az oldalának dőlve szuszogó nőre nézett. A furcsa szó, ami több dolgot is takarhatott, valahogy felmelegítette a szívét. Sóhajtott egy mélyet, aztán ő is lehunyta szemeit, ha nem is aludt el. Így érte őket utolsó a palotán kívül töltött éjszakájuk.  

 

Seya reggel korán ébredt, de valami arra késztette, véletlenül se mozduljon meg. Nem nyitotta fel szemeit, és meg sem moccant. Így aztán hamarosan vissza is aludt. Ennek a következménye pedig a párórával későbbi rémült ébredés volt.

-               Jóságos kamik! Mennyi az idő!? – ült fel a lány hírtelen, majd a mellette ülő férfira tekintett.

-               Talán dél – a szellem nagyot nyújtózott, de még mindig nem vette le egyik karját a lányról.

-               Hagytál eddig aludni? – fakadt ki Seya, majd durcásan lehámozta magáról az ölelő kezet, és felállt.

-               Nem mondtad, hogy korán akarsz indulni… - Sesshoumaru is felkelt.

Seyako morcosan igazította el ruháját, miközben visszament saját dolgaiért és öltözködni kezdett. Mikor készen lett, a démon már a barlang szájában várta.

-               Fogadjunk húzni akartad az időt! – nézett mérgesen a kutyaszellemre.

-               Fogadjunk, hogy nem véletlenül aludtál vissza! – nézett rá az, majd könnyű léptekkel elindult lefelé a sziklás domboldalon.

Akár mennyire is húzták-halasztották a dolgokat, alig 2 óra elteltével elérték a városfalat. Itt aztán a tenger felé fordultak, ahol a Kikötőkapun át jutottak be Misimába. Innentől Seya haladt az élen, de közben mindketten tudták kerülő úton mennek. Ennek tudatában nem nagyon akartak a másikra nézni, inkább nézelődni kezdtek a pompázó újjáépített városban.

Hamarosan a kis szegényes paraszt házakat felváltották náluk nagyobbak, ugyan ezek sem voltak fényűzők, de ezek már nem a földműveseké, hanem a halászoké voltak. Ahogy egy vékonyka utcán áthaladtak a semmiből bukkant eléjük a gyönyörű Misimai-öböl. Az ég kék volt, a tenger még kékebb. A magasban sirályok vijjogtak, miközben a parthoz közel s távol sok apró bárka ringatózott. Az öblöt jobbról hatalmas szikla ölelte át, amire épült a palota is. Balról ehhez hasonló, de már jóval alacsonyabb domb emelkedett. Ezen már zöldségeket termesztettek, ügyesen kialakított teraszokon.

-               Gyönyörű! Semmit sem változott! – sóhajtott nagyot a nő, ahogy beszívta a friss sós levegőt.

-               Valóban! – bólintott rá Sesshoumaru is. 

Ám zavartalan gyönyörködésük nem tartott sokáig. Hiába is hitték úgy, hogy az emberek nagy része a földeken lesz, vagy a vízen, ez nem így történt. Először a taiyoukai fordult oldalra, ahol egy öregasszony állt meg mellettük. A nő ráncos arcát feléjük fordította, majd barna szemei rájuk nevettek. Aztán Seya is arra fordult és akkor az onna felsikoltott.

-               Seyako Hime! – kapta szája elé mind két kezét, majd tekintete ismét a démonra tévedt – Sesshoumaru Nagyúr! – hírtelen borult térdre.

Kiáltására felfigyelt a közelben bárkáját javító férfi, mire aztán eltátotta a száját. Mellette a zöldségeket cipelő fiatal lány is felkapta a fejét, és ahogy észre vette, mit kell nézni, barátnője után kiabált, akitől az előbb vált el. A hír futótűzként terjedt, alig telt el pár perc már tömeg verődött össze a kikötőben. Emberek álltak a házak ajtajaiban, az utcasarkokon, és ahogy a két alak elhaladt mind őket nézték.

-               Ez igen kínos… - mosolygott kényszeredetten a boldog emberek felé Seya.

-               Akár mondhatjuk ezt is – válaszolt a démon, habár arcán egy szál érzelem sem látszott.

-               Könyörgöm… - állt meg a lány, mikor egy idősebb asszony oda futott hozzájuk, földre borult előtte, majd Seyako kezéért nyúlt és megcsókolta azt.

A lány szörnyen érezte magát. Nem értette, mért rajong érte annyira a nép, régen is tisztelték, de akkor inkább szerették, amiért köztük járt, és velük dolgozott néha. Ám ez a bálványozás, rettentően irritálta. Kétségbe esetten fogta meg a mellette haladó férfi karját.

- Vigyél innen! – szemeiben rémület látszott, mire a démon megsajnálta.

- Itt az idő hogy meg szokd a gondolatot. Míg Jedóban gyűlölik a nevünket itt hősök, vagyunk. Főleg Te… - Sesshoumaru megvárta, amíg Seya beléje karol, aztán egy könnyed villanással felröppent az emberek felé.

Ám még mindketten hallották egy idős férfi hangját.

-               Szegény Hime, teljesen meg van rémülve… De én is meglennék, ha a halálból hoznának vissza…

A házak futottak alattuk, a lány ide-oda kapkodta a fejét. Lassan jöttek a szamurájok nagyobb tágasabb házai, végül, ahogy haladtak felfelé a palotahegyen következtek a kis nemesek, és a daimjok házai.

- Tegyél le! – nézett a szellemre a lány a gömb belsejében.

Az megrántotta a vállát, majd ereszkedni kezdett. Lábuk halk koppanással ért földet a kikövezett, tisztára sepert úton. Széles utcán álltak, fölöttük a késő délutáni nap már ferdén sütött be a házak között.

-               Sietsz valahová? – kérdezte hírtelen a lány.

-               Nem éppen – nézett rá meglepetten Sesshoumaru.

-               Akkor gyere! – Seya elkapta a démon kezét, ujjait az ő ujjai, közé fűzte és elindult az egyik mellékutcácskán.

A kutyaszellem agya egy pillanatra leblokkolt, majd a húzásra reagálva követte a lányt. Némán nézte az ő ujjai között a kis puha ujjakat, és a lány könnyed légies mozgását a nehéz páncélzatban. Aztán csak érezte, ahogy hol jobbra, hol ballra kanyarodnak, végül megálltak.

Szép utcai fa kertkapu állt előttük, azt oldalról élő bambuszkerítés kísérte. A lány három erőset kopogott a kapun, mire nagy sokára bentről motozás hallatszott. Gyors fiatalos léptek indultak meg egy valószínűleg kavicsos kerti ösvényen, aztán az ajtó félig kinyílt és egy 14 éves forma barna hajú, barna szemű lány nézett ki rajta. Először a kapuban álló férfit mérte végig, majd szemei a mellette vidáman mosolygó nőre tévedtek.

-               Seya Hime! – sikoltott fel, miközben kivágta az ajtót és az érkező nyakába borult.

-               Aiko! Én drága Aikom! – ölelte át meghatottan a lánykát Seya.

A lány egy pillanatra elengedte a páncélos tüneményt, újra megnézte magának majd ismét szorosan átölelte. Végül hangosan felsírt.

- Ne sírj, most már minden rendben! – Seya szemei is bepárásodtak, és vadul viszonozta az ölelést.

Odabentről újra léptek hallatszottak majd, elégedetlen arcú idős asszony jelent meg a kapuban.

-               Aiko-chan, mi ez a felfordulás… - nem jutott a végére, kezeit szája elé kellett kapnia, hogy elnyomjon egy sikolyt.

-               Kiricubo-san… - mosolygott az asszonyra Seya Aiko karjai közül.

-               Drága gyermekem… - folyt le két kövér könnycsepp a barna ráncos arcon – Na de ne itt kerüljetek beljebb!

Seyako Sesshoumarura mosolygott, és aprón meghajolt felé még mindig a zokogó lány karjai közül. Mindenki értette, Kiribuco elállt az ajtóból, miközben mélyen meghajolt és a férfi beljebb lépett. Aiko és Seya egymás derekát átölelve léptek be a kapun a gyönyörű kis udvarba. Az asszony bezárta a kaput, majd már ő is átölelte az érkezőt.

-               Seya-chan, hát ez hogy lehetséges? – az onna vállai is rázkódni kezdtek.

-               Kiri-sama mindent elmondok! Ígérem, mindent! Most, előbb ha egy finom teát… - Seyako habozott – vagy inkább egy jó szakát kaphatnánk?

-               Azonnal drága gyermekem!  - az asszony letörölte könnyeit, majd elindult a kis ösvényen a ház felé, a verandán az egyik nyitva álló shouji mögött eltűnt.

Mind hárman termetes még is fürge alakja után bámultak, végül Seya és a démon elszakították tekintetüket a háztól, és végig néztek az udvaron. Gyönyörű, apró udvar volt. Oldalról is bambuszkerítés takarta a szomszéd portáktól, miközben két kis kavicsos út vitt a zöld fűben. Az egyik a kapuhoz vezetett, elhaladva a kerti apró tó mellett miben aranyhalak úszkáltak. A másik a kert sarkában álló kis fa épület felé vitt, miről látszott hogy fürdő.

A tavat virágágyás ölelte körbe egy felől, míg a kert másik sarkában három fiatal sakura fa állt. A fű üde zöld volt, a gang alatt is tisztára volt söpörve mindig a föld.

- Üdvözöllek szerény hajlékomban, Nyugat Ura! – mosolygott a férfire Seyako, mire az biccentett.

- Már régen sejtettem hogy van házad a városban.

- Különben hogyan tudtalak volna mindig elkerülni régen? – a kétes emlék még csak egy villanásnyi szomorúságot sem csalt a lány arcára, ami mutatta valóban régi önmaga lett.

Kiribuco jelent meg a gangon, és intett a még mindig szipogva álldogáló Aikonak. 

A két fehérszemély hamarosan párnákat hozott ki, hogy le tudjanak ülni idekint, majd egy tálcán szaké és tea is került elő. Helyet foglaltak, és a lány intésére a két nő is.

- Sesshoumaru-sama szeretném neked bemutatni Kiricubo-sant, ki anyám helyett anyám lett miután Misimába kerültem. És tőle tanultam masszírozni! – kacsintott egyet a lány.

A démon biccentett Kiri-san felé, majd mérgesen Seyára meredt.

- Nyugi, előttük bármiről beszélhetünk… Eddig is mindent tudtak, ami engem érintett… - mosolygott tovább a lány.

- Nagyon jó! – húzta a száját a szellem.

- Jól van, ne legyél ilyen! Ők az én családom. Ha bennem bízol, bennük is bízol!

A kutyaszellem nagyot sóhajtott, amit mindenki igennek vett.

- Ő pedig – folytatta a bemutatást Seyako – Aiko, majd hogy nem húgocskám.

- Nagyon örülök, hogy megtisztel minket jelenlétével Nagyuram! – hajolt meg a fiatal lány.

- Kiri-san, Aiko-chan, ő pedig itt Sesshoumaru-sama, a Nyugati Területek ura. – mélyen meghajolt mindkét nő, miközben a démon nem kerülhette el az idősebb arcán végig futó árnyékot.

- Meddig maradsz Seya-san? – kérdezte Aiko, miközben szakét töltött a csészékbe.

Seyako egy húzásra lehajtotta, ám a démon visszautasította az italt a szokásnak megfelelően.

-               Sajnos még ma fel kéne érnünk a palotába… - sóhajtott nagyot a lány.

-               Tudod hogy Aya Hime mennyire vár! 15 évig gyászolt miattad! – nézett rá feddőn az idős asszonny.

-               Kiri-san, kérlek, hagyd a lelki ismeretemet! – Seya még egy csésze szakét lehúzott.

-               Rendben. Minden esetre elmondanád hogyan… - a nő megakadt – hogyan lehetséges ez?

-               Elég furcsa lesz. A múltból jöttem vissza. Valamitől felerősödött az a képességem hogy befolyásolni tudom az idő múlását. És gondoltam akkor már nem egyedül jövök.

-               Jaj, lányom te semmit sem változtál! Azt hittem kitépték a szívem, amikor megtudtam, hogy… - az asszony újabb két kövér könnycseppet törölt le.

-               Felejtsd el! Csak egy rossz álom volt! – hajolt előre és fogta meg Kiri kezét a lány.

-               Ugye amint tudsz, visszajössz? – szólt közbe Aiko.

-               Amint elrendeztem a dolgaim, ide vezet az első utam! Nagyon hiányoztatok, még a halálban is! – mosolygott rájuk Seyako, és még egy pohár italt elszürcsölt.

-               Azt hiszem elég lesz… - nézett a szakéra Sesshoumaru.

-               Valóban – sóhajtott nagyot a lány – Hát akkor menjünk… És reméljük a legjobbakat! – mindannyian felkeltek.

Kiricubo megtorpant a vészjóslatú kijelentés hallatán.

-               Lányom, ugye Aya Hime nem tudja… - aztán szemei megvillantak, ahogy a démon nagyúrra nézett, majd Seya néma utasítására elhallgatott.

-               Dadus, mindent megbeszélünk. Ha visszajöttem! – nyomatékkal zárta le a beszélgetést.

A kertkapuig kísérték őket, végül ismét az utcán voltak. Kerülte Sesshoumaru tekintetét, ám lassan vágni lehetett a feszültséget köztük. Seyako a legkihaltabb utcák felé vezette magukat, hogy ne kelljen emberekkel találkoznia.

- Nem hittem hogy ilyen ostoba vagy – törte meg a csendet a férfi.

- Figyelj, te nem értesz semmit, csak pár szót hallottál! Ne oktass ki! – a válasz gyorsan jött.

- Sajnos túl nyilvánvaló volt, amit hallottam!

- Fejezzük ezt be. Az én dolgom! – Seya nagyot fújt.

- A te dolgod? Legközelebb szólj, hogy én nem is kellek hozzá!

- Baka hentai! – vigyorgott hátra kínosan a lány – De szerintem ezt most fejezzük be…

 

Folytatás következik…

 

 

 

 


Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak