Halál Úrnője

                        By Kinuye

                                1.fejezet

Az ég kezdett beborulni. Sötét viharfelhők gyülekeztek a két erős démon felett. A hideg szél is felerősödött és mostmár szinte jeges volt a hőmérséklet. A sárkány körül forgószél kezdett kialakulni, ami lassan feketévé színeződött. Kis idő után, csak a lány testének körvonalait lehetett látni a sötét nappalban. Még kora reggel volt, mégis olyan fekete lett az égbolt, hogy éjszakának is mondhattuk volna.

Sesshoumaru hátrébbhúzódott, hogy a fekete aura ne érje el és így nézett a démonnőre. Kinuye felemelkedett a levegőbe, és széttárta karjait. A férfi, amikor jobban belenézett a forgószélbe, észrevette, hogy a lányon nincs ruha. Az Ezüstsárkányok hercegnője köré, az aurából, mintha a testére csavarodott volna egy fekete anyag.

Az inuyoukai úgy döntött, hogy még most megszakítja az átalakulást, mielőtt teljesen átvoltozik a lány. Előrántotta a Toukijint, és a lányra célzott. A kardból, egy kék villámokból álló, csóva lövellt ki, ami eltalálta a démonnőt, mire a forgószél hirtelen eltűnt.

Sesshoumaru meglepődött, mert egy koromfekete hajú gyönyörű nő állt előtte. A lánynak le volt hajtva a feje, így nem lehetett látni a szemeit. A törékeny porcelánfehér testen egy fekete finom, és könnyű anyagból készült kimonó volt. Alul a földet súrolta, és a derekánál egy vérvörös selyemöv díszelgett, ami a lány térdéig érhetett. A ruha és az újjak végén vörös rózsaszirmokat lehetett látni. Egy térdig érő fekete csizma volt még rajta, amit a ruha eltakart.

Kinuye megfogta a bal vállát, aztán maga elé emelte a kezét, amin vörös folyadék csillogott. A démonnő felnézett az előtte álló férfira aranybarna szemeivel, amik dühösen megvillantak.

-        Sesshoumaru, ezzel nem értél el semmit csak azt, hogy feldühítettél. – szólalt meg kellemes hangján a nő, de mégis vészesen csendült.

-        Az lehet. – felelte. – Változz vissza, különben, megöllek!

Kinuye felkacagott, aztán hirtelen elhallgatott és komoly tekintettel nézett a fiúra.

-        Engem nem tudsz megölni. – világosította fel a férfit. – Ha megsebesítesz, csak Kinuyenak ártasz. De, tudod mit? Ölj meg, és, akkor a lányt soha többé nem látod. Viszont, én csak erősebb leszek. 

-        Mit akarsz? – kérdezte az inuyoukai, és a Toukijint a nőre szegezte.

-        Nem árulom el, viszont én most megyek. – válaszolta, és ugrott volna át egy másik háztetőre, de a csuklójára egy sárgászöld energiaostor tekeredett.

-        Nem mész sehová. – közölte a nővel, aki unottan nézett a démonra. – Változz vissza!

-        Miért tenném? – érdeklődött, és egyik szemöldökét felhúzta.

Sesshoumaru a Toukijinnel lecsapott a nőre, aki kitért előle. A fekete hajú démon is előrántotta oldalán lógó kardot, aminek a pengéjén egy feketesárkány minta volt, és azzal támadott vissza.

A két démon csatázni kezdett, de már az elején feltűnt Sesshoumarunak, hogy a nő nem akarja őt megölni, inkább játszik vele. Ez kezdte dühíteni, és egyre erősebbeket sújtott a lányra, de az bírta a strapát és még, meg is sebezte a inuyoukait a bal vállán. Páncélja egy erősebb csapásnál, megrepedt és leesett a földre. A férfi ezt nem tűrve, nekiugrott a nőnek, így a két kard egymásnak feszült. Az inuyoukai szeme vörösbe váltott, ezáltal az ereje meg növekedett. Ellökte magától Kinuyet, hogy le tudjon csapni rá, de az eltűnt a szeme elől. Értetlenül nézett körbe, de sehol sem látta.

-        Hová lettél? – kérdezte a sötétségtől, kissé torz hangon.

-        Kapsz, egy búcsúajándékot, hogy jó emléked maradjon, mielőtt a másvilágra küldelek. – mondta a lány, de nem lehetett megállapítani, hogy hol volt. A sárkány hangja vízhangzott, így olyan volt, mintha mindenhonnan szólt volna.

Kinuye hirtelen feltűnt Sesshoumaru előtt és vérvörös ajkait a férfiéra tapasztotta. A démon a döbbenettől, moccanni sem tudott, de nem csak ettől, hanem mintha az izmai lefagytak volna, ezzel kijózanítva önmagát. A nő megszakította a csókot, és szeme összezavarodottságot kezdett mutatni, így sietni próbált. Hátrahúzta a karját, hogy le tudja szúrni az inuyoukait, aztán a keze meglendült. A penge vészesen közeledett Sesshoumaru mellkasához, miközben néha megremegett a lány keze. A mozdulat abbamaradt, amikor a kard elérte a férfi bőrét és ruházatát, ezzel vörösre festve a fehér haorit.

A fegyver csörögve hullt a fölre, aztán a lány térdre borult és tenyerébe temette az arcát. Így is, a porcelánfehér ujjak közül, átlátszó cseppek szivárogtak ki, amik a lány fekete kimonójára hulltak.

-        Bocsáss meg. – suttogta Kinuye, és felnézett könnyes óceán kék szemeivel a férfira.

Sesshoumaru mellkasán, csak egy kisebb vágás keletkezett, ami nem volt súlyos, mert Kelet úrnője keze időben állt meg. Ha még néhány centivel mélyebb lett volna a seb, a penge a démon szívébe szúródott volna.

Az inuyoukai, közelebb lépett a nőhöz, és hozzá akart érni, de Kinuye ezt észrevéve felpattant és elrohant. Szégyellte magát és lelki ismeret furdalása lett. A férfi feltekintett a kitisztuló kék égre, és elgondolkozott.

A démonnő 5-6 óra múlva kilépett a szobájából, és megcélozta a konyhát. Mivel rosszul érezte magát, kihagyta az ebédet és most kezdett éhes lenni. Az étkezővel szemben helyezkedett el ez a helység és szerencséjére az összes szolgáló az előkészületekkel volt elfoglalva. Készített magának egy egyszerű mégis laktató ételt, aztán leült és megette.

Úgy döntött, hogy szétnéz a palotában, mert mióta itt volt nem volt ideje. Amikor elszökött, átalakították az épületet, így igazi kastély lett belőle.

Kinuye, éppen az előcsarnok felé tartott, amikor megérzett egy ismerős illatot, ami jól esett neki, bár most inkább elmenekült volna a gazdája elől. Megtorpant, és lehajtott fejjel nézett maga elé, hallgatva a halk szívdobogást, és a ruha suhogását, amik egyre hangosodtak.

-        Mit óhajtasz? – kérdezte a lány, is kisebb sóhaj után.

-        Már kerestelek. Úgy döntöttem, hogy ma indulunk. – közölte a démonnővel szokásosan rideg hangján.

Kinuye tekintete döbbenetet, aztán szomorúságot mutatott. Lehunyta a szemeit és kissé a férfi felé fordította az arcát. Miután úgy érezte, hogy az érzelmeit sikerült elrejtenie, előre nézett és kihúzta magát.

-        Értem. Jó utat. – szólalt meg hűvösen. – Bocsáss meg, de most mennem kell. Azt hiszem, nem tudok majd tőletek elbúcsúzni, mert vendég fog jönni, és fel kell készülnöm.

-        Ugye, ezt te sem hiszed el? – kérdezte az inuyoukai és közelebb lépett a hercegnőhöz, amit a lány kissé idegesen fogadott. – Nem kellene elrejtened az érzelmeidet, nem illik az arcodhoz a hideg tekintet.

-        Épp, te beszélsz? – jelent meg Kinuye ajkain egy gúnyos mosoly. - Sohasem nyílsz meg senkinek. Hiába ismerlek már oly rég óta, mégsem tudom, hogy mit érzel, vagy gondolsz másról.

-        Például rólad? – kérdezett vissza gúnyosan. – Valóban érdekel, hogy mit gondolok Kelet úrnőjéről?

-        Igen. – bólintott a lány.

Kinuye rántást érzett a jobb kezén. Pár pillanat múlva, azt vette észre, hogy a haját eltakaró fekete kendő a földre hull, és a férfi ajkait érzi a sajátján, miközben a démon a karjait fogja. A sárkány lepődötten pislogott, aztán Sesshoumaru elvált a lánytól, és hátat fordítva neki elindult az előcsarnok felé, ott hagyva a döbbent démonnőt. Nem vették észre, hogy egy smaragdzöld szempár figyeli a mozdulataikat, amiben düh csillant meg.

Kelet úrnője arcán, a lepődöttséget a zavartság váltotta fel, miközben halvány pír jelent meg rajta. Miután a férfi eltűnt a szeme elől, betűrte a füle mögé az előre lógó fekete tincseket, majd felvette a kendőjét, aztán elsietett.

Hatalmas tömeg állt a főkapu előtt és után. Bár azt akarták, hogy észrevétlenül távozzanak Sesshoumaruék, nem akart összejönni nekik. A vendég, elég közel volt a palotához, így már minden készen állt a fogadására. A kis csapatot végig figyelte Kinuye, csak új külsejével, nem mert előjönni, így a háttérben maradt, amíg el nem mentek.

Raidon, amikor összetalálkozott a démonnővel meglepődött a koromfekete hajszínen. Persze Kinuye, elmondta neki, hogy egy kisebb átváltozás miatt maradt így, amit a férfi megértett, és semmilyen rossz szót nem szólt. Az agg démon, mielőtt távozott volna, közölte a lánnyal, hogy reggel erős gonosz aurát éreztek, de amire indultak volna megkeresni az erő forrását, az hirtelen eltűnt. Kelet hercegnője fejében furcsa gondolatok férkőztek be, amik nem hagyták nyugodni.

Kinuye éppen öltözködött, amikor az ajtaján egy szolgáló kopogott. Aztán belépett, és segített a démonnő obiját megkötni, mert az nem boldogult vele.

-        Úrnőm, nemsokára megérkezik Észak követe. – közölte a lánnyal a cseléd, mire az bólintott.

-        Tudom, érzem. – erőltetett mosolyt az ajkaira, aztán nagyot sóhajtott.

-        Valami baj van, úrnőm? – aggodalmaskodott a szolgáló.

-        Nem, csak egy kicsit fáradt vagyok. Menjünk. – felelte, és elindultak az előcsarnok felé.

A hatalmas teremben, ugyan úgy sorakoztak fel, mint amikor Sesshoumaruval érkeztek, csak ő volt legelöl, Raidon mellett. A hatalmas kapu nyikorogva kinyílt, és belépett rajta két személy. A hirtelen jött világosság miatt, először nem lehetett látni az érkezőket, aztán a szemek megszokták a fényviszonyokat. A démonok elindultak a palota úrnője felé, aztán Kinuye előtt megálltak, és meghajoltak.

-        Üdvözöllek benneteket. – szólalt meg a lány kedvesen és mosolyogva. – Remélem nem volt semmilyen baj, az idevezető utatok alatt.

-        Örülök, hogy látlak hercegnő. – felelte a vörös hajú férfi, és felnézett halványkék szemeivel a nőre. – Takeshi vagyok Észak örököse, és az útitársam Shiro.

-        Régen találkoztunk Takeshi. – mosolygott a sárkány, aztán a rövid, fekete hajú fiúra nézett.

Kinuye belenézett a vörös szempárba, amik ravasszan csillogtak, ahogy a lány óceán kék szemeibe pillantott. A démonnő fejében egy mondat fogalmazódott meg: „Milyen gyönyörű szemek.” Gondolta, és egy emlékkép futott végig az elméjében. Mire vége lett a képeknek, Kelet úrnőjének arca vörösödni kezdett, mire gyorsan hátat fordított az érkezőknek.

-        Kérlek, gyertek utánam. – szólalt meg halkan, és mivel háttal ált nekik, nem látta Shiro diadalittas mosolyát.

A két férfi követte a lányt, egyenesen a fogadó terembe, ahol tanácskozni szoktak.

A három személy belépett az ajtón. Kinuye leült a megszokott helyére, és az előtte elkészített helyre telepedtek le a vendégek.

-        Kérlek meséljetek nekem Északról. Még nem jártam ott, és ha jól tudom, nemsokára oda kell mennem. – mondta a lány.

-        Még mindig gazdag ország, de Kelet nem sokkal maradt le tőle. Remélem, ha majd eljössz tetszeni fog. – felelte Takeshi.

-        Értem. – bólintott a lány. – Hogy van az édesapád?

-        Jól szerencsére.

-        Shiro, te milyen démon vagy? – nézett a fiúra, aki eddig le sem vette róla a szemét, ami kissé zavarba hozta.

-        Éjdémon. – válaszolta.

-        Akkor neked, hasonló erőd van a Feketesárkányokéhoz, ugye? – érdeklődött.

-        Igen. Lenne egy kérdésem.

-        Mi lenne az? – pillantott a férfira.

-        Önnek, hogy lehet fekete a haja, ha Ezüstsárkány? – tapintott a lényegre.

-        Ma reggel, volt egy kisebb átváltozásom, és még nem múlt el az utóhatása. – felelte zavartan.

-        Jól áll neked, valóban gyönyörű vagy, ezzel a hajszínnel is. – bókolt a lánynak Észak örököse.

-        Köszönöm. – jelent meg az ajkain egy halvány mosoly. – Úgy gondolom, megéheztetek, miközben ide tartottatok.

-        Valóban. – bólintott a vörös hajú démon.

-        Rendben. – mondta a nő, mire a terembe szolgálók léptek be, és megtálaltak mindenkinek.

Elkezdtek enni, és közben jól elbeszélgettek. Bár Kinuye nem nagyon volt éhes, mert nemrég evett. A lány megtudta, hogy mi van Északon, meg azt is, hogy az apja Takeshinek adta a kezét. Persze ez a démonnőnek annyira tetszett, hogy nem győzte magát nyugtatni. A végén még az apja után megy, és rajta tölti ki a dühét, aztán meg dolgát jól végezve visszajön ide.

Folytatása következik…