Odakint Sessh gyalogolt át a sorokon. Csak ment egyenesen előre, közben ide-oda nézelődött, mintha valamit keresne. A katonák megpróbáltak először rátámadni, de aztán belátták reménytelen megközelíteni a szellemet, aki csak nyugodtan csapkodott körbe és körbe energia ostorával. Aztán megtalálta, amit keresett. Odasétált és lábával odébb rúgta a földön fekvő alakot. Az mocorogni kezdett, majd felkelt. Asano nagyúr volt az.

-          Ez meg mit akar? – kérdezte félhangosan a lány.

A háta mögül ismerős hangokat hallott, és amikor arra fordult megpillantotta a feléjük közeledő Rint, akit Jaken követ, a két kis lényt pedig rémülten üldözte Ayuni és Konchju. Jaken rekedtes óbégatását értette meg legelőször a lány:

- Sesshoumaru nagyúr! Nagyuram merre vagy?

- Tényleg itt van Jaken-sama? – kérdezte Rin és lihegve megállt.

- Maradjatok, ahol vagytok! – kiabálta a lány.

- Úrnőm sajnáljuk! – kapta el a kis szökevényeket Ayuni.

- Engedjetek, Sesshoumaru nagyúrhoz kell mennem!

- Rin maradj ott! – kiabálta idegesen Mido miközben fél szemével a kinti eseményeket figyelt.

Asano kardot rántott a szellem ellen, aki közben a feléjük közeledő embereket tartotta távol az energia ostorral.

-          Takarodj el, és akkor talán megkímélem az életeteket, amiért megpróbáltatok megölni!

-          Ne álmodj szellem! Ez a palota hajnalra a miénk lesz! – válaszolta a szamuráj, miközben kardját erősen megmarkolta.

-          Utoljára figyelmeztetlek, tűnj el innen, vagy meghalsz! – szólt ismét a jeges higgadt hang.

-          Támadás! – válaszolta Asano, mire az őket körbeálló katonák megindultak.

Sesshoumaru arra sem nézve, csak a katonák felé intett, nyitott tenyérrel, mire méreg száll a levegőbe. Mido úgy érezte hányni fog, ha ezt tovább nézi. A méreg csontig marta a bőrt és a húst az emberek tagjairól, miközben ők eszeveszett ordítással átadták testüket a halál enyészetének. A lány szédülni kezdett, de nem tudta elfordítani a fejét. Hallotta társai rémült suttogását maga mellől, de nem értette a szavakat.

-          Démon, nem győzhetsz, túlerőben vagyunk! – szólalt meg a szamuráj.

-          Nem győzni akarok, csak, azt hogy takarodjatok ezekről, a földekről, és soha többé ne gyertek vissza!

-          Nem tehetjük! – válaszolt a férfi és csapásra emelte kardját.

Sesshoumaru felemelte jobb kezét, 3 ujján a karmok sárgás zöld fénnyel kezdtek világítani, majd kipattintotta az energia ostort, ami szilánkokra törte Asano kardját. De ennyi nem volt elég a szellemnek. Kecsesen megpördült a tengelye körül, miközben az energia ostor körbe tarolta a frissen érkezett katonákat. Azok élettelenül, véres darabokban hullottak le a földre. A démon megállt és Asanora nézett.

-          Az utolsó esély hogy élve elmenjetek!

-          Soha! – hörgött a katona és tőrt rántott.

-          Neked semmit nem jelent az embereid élete? – kérdezte szánalmat tükröző hangsúllyal Sessh, és a rémült, maradék hadseregre nézett.

-          Átkozott yokai! - ordította Asano és a szellem ellen indult.

Sesshoumaru meg sem mozdult, mikor a szamuráj elérte elkapta annak tőrt szorongató jobbját, mire az fájdalmasan felordított. Tisztán kivehető volt a kísérteties zöld csillogás, ami a démon kézfejét körbe öleli. Ez a fény nem jelenthetett mást, mint hogy Sessh ismét mérget használ. Mikor a szamuráj jobb csuklója hangos roppanással letörött, a démon elengedte a férfit, aki a földre rogyott.

-          Menjetek haza! – nézett a megrettent katonákra a szellem és visszaindult a palotába.

Midayoi leszédelgett a falról, és még mindig émelygő gyomrát szorította, miközben falfehér arccal próbált nagy levegőket venni. Homlokán izzadság cseppek folytak le. Távolról hallotta, ahogy odakint a katonák távozni készülnek, és hogy Harano kinyitatja a kapukat. A nyíló kapu között a lány homályosan megpillantotta a közeledő szellemet. Sesshoumaru alakja mintha világított volna a sötét holdtalan éjszakában. A démon ezüst hajába a viharos, hópelyheket szállító északi szél bele-belekapott. Mido hányingere kezdett csillapodni. Tisztán látta hogy a szellem ruháján, páncélzatán vagy kezein egy csepp vér sincsen. Pedig pár perce mészárolt le egy hadseregnyi embert.

A lány görnyedten megállt a sarokra tárt ajtóban, és homályos tekintetével követte a közeledő szellem lépteit. Ám a démon mögött a félkezű, halálra szánt Asano, egy ép kardot kapott fel baljába, majd némán rohanni kezdett a démon után. Sesshoumaru már majdnem a kapuban ált, amikor Asano bukdácsolva utolérte. Az események felgyorsultak: A démon lehunyja szép szemit, mintha semmit nem észlelne a mögötte zajló dolgokból. Mido meglepetten nyitja néma szavakra ajakit, de a meglepetéstől nem jut szóhoz. Sessh lustán és lassan maga elé emeli jobbját, még mindig csukott szemmel. Asano szinte már csak pár lépésre van tőle, amikor a szellem 5 ujja sárgás fénnyel megvillant, így fenséges világítást adnak a nemes arcnak. Mido oldalra döntött fejjel, némán mozgó ajkakkal figyelte mi következik ez után. Szemei egy pillanatra elidőztek a démon arcán, a bordó szemhéjakon, a 4 szabályos méregcsíkon, a lila félholdon, a lehunyt szépillákon, a szabályos, vékony íves szemöldökön. Nem tudott semmi kegyetlenséget vagy gonoszságot észrevenni a nemes vonások között. Aztán a szikrázó sárga szemek felpattantak, a démon kezéből kicsapott a sárga fény, ami az energia ostor előpattanását szokta jelezni. Sessh180°-os fordulatot tett balra, ujjait búcsúzóul megropogtatta a levegőben, és a támadó férfi előtt a levegőbe csapott. Ahol a mérges, sárgás-zölden égő karmok a levegőbe hasítottak, 5 sárga csík jelent meg. Mindenki meglepetten nézte a jelentet, aztán a fénycsíkok, mintha a szél fújná el őket, felragyogtak a meglepett szamuráj felé szálltak és széttépték azt.

Sesshoumaru nem nézte végig saját művét, hátat fordított és tovább indult. Az emberek a kapuban pisszeni, sem tudtak, csak Midayoi tántorodott meg. A szellem megállt mellette, miközben a lány verejtékező, döbbent arcát figyelte egy pillanatig. A döbbent, kikerekedett gesztenyebarna szemek a földet bámulták.

-          Most már láttad a valódi énem egy töredékét… - szólalt meg a szellem és büszke tarásával tovább lépkedett. 

Az udvaron örömteli kiáltások söpörtek végig.

-          Sesshoumaru nagyúr! – kiáltotta boldogan Rin és a férfihoz szaladt, majd megállt előtte.

-          Nagyuram! – visította Jaken is és ő is ura felé rohant.

Aun kedvesen morgott párat, mikor meglátta gazdáját. A démon mosolyogva simította végig a kis Rin kócos fejét, ahogy az hozzá futott. Aztán a zöld démonocskára nézett.

-          Jaken, még számolunk! – váltott fagyosra Sessh nézése.

-          Bocsáss meg nagyuram, én Jaken megpróbáltam helyre hozni hibámat… - dadogta a rémült szolga ura elé borulva.

-          Ne bántsd Sesshoumaru-sama kérlek Jaken-samát! Ő nem tehet róla, aludt, amikor elindultam ételt keresni, mert már nagyon éhes voltam! – suttogta, a kis lánya rémült Jaken védelmére kelve.

A szellem már nem válaszolt, megfordult és ismét a kapu felé indult. Mido még ugyan ott állt ahol az előbb. Sessh mellé lépett.

- Jól vagy? – kérdezte.

Mido csak haloványan biccentett egyet, erre a szellem szó nélkül felkapta. Midayoi fáradt szemeit Sesshre emelte, aki közben indulni készült. Alakja felragyogott és már készült elrepülni, amikor egy hang megállította.