11. Sakura no Hana II. - A tánc

A közönség állva tapsolt. Zengett a vásártér a tenyerek ütemes összeütődésétől, a lányok közben arcukról a könnyeket törölgették. Újra és újra vissza akarták tapsolnia színészeket. Azok meghajoltak sokadszorra, majd bontani kezdték a díszleteket. A közönség is felállt lassan, és az ülőhelyek is szét lettek szedve. Így a vásártár nagy része szabaddá lett téve. Az összes lány izgatottan várta, hogy megkezdődjön a táncmulatság, az est fénypontja. És kívánságuk valóra is vált.

Megjött a zenekar, hangszereikkel együtt, és a kellemes muzsika szólni kezdett a tavaszi estében.

Egy kis csoport álldogált a tér szélén, hátom nő egy kislány és két fiú. Végül az egyik fiú megmozdult és karját nyújtotta az egyik hosszú barna hajú lánynak. Az mosolyogva bólintott a felkérésre és táncolni mentek. Gyorsan eltűntek társaik szeme elől az egyre több táncoló pár között.

Az egyik lány az eszüst hajú fiúval vitatkozott. Ő csak hevesen rázta a fejét, mire a lány sértődötten elfordult. De abban a pillanatban egy fiatal férfi lépett elé, és mosolyogva táncra hívta. Az kutyafülü fiúnak, a meglepetéstől még a szája is nyitva maradt, és csak bambán bámult a távozó pár után.

A mellettük álldogáló kis lány, rosszallón megrázta a fejét. Pár percig némán állt kis négyesünk, majd egy fiatal fiúcska lépett eléjük. Mosolyogva megragadta a lányka karját és már el is tűntek a tömegben. Erre a maradék két ember elmosolyodott.

A piros ruhás hanyou lassan magához tért már percek óta tartó döbbenetéből, és ingerülten elindult a tömeg felé. Aztán megtorpant visszalépett és magával húzta a fehér ruhás lányt, aki még velük maradt. Így aztán ők is eltűntek a tömegben.

Kalde anyó mosolyogva békésen nézte a fiatalokat. De nyugalma nem tartott sokáig. A nem rég távozott fekete rövid hajú fiú tért vissza, és meghajolva az öreg papnő előtt táncba vitte.

Mint később kiderült Sangot elkérték tőle, ezért úgy gondolta visszajön valamelyik másik lányért, de mivel csak Kalde anyót találta viccelődve őt vitte kérte fel. Eközben Mido lassan táncolni tanította Inuyashát, és legnagyobb meglepetésére a fiú rendkívül gyorsan tanult. Csak pár percig botladozott, utána már magától rátalált a lépésekre, sőt csak kétszer esett áldozatul a táncoktatásnak, a lány lábfeje. Úgy nézett ki, most valamit nagyon a fejébe vett. Végül a hanyou a tér közepére kísérte Midot és a tömeget pásztázva táncolni kezdtek. A lány szúrta ki először azt, amit mindketten kerestek.

Inuyasha a tömegben furakodvaelindult a nevetve ide-oda libbenő Kagoméhoz, és csak Mido visszatartása akadályozta meg, hogy erővel nem válassza szét a támcoló párt. Majd egy könnyed mozdulattal beugrott a lány és partnere közé, és már el is tűnt vele.

A fiú, akivel eddig Kago táncolt meglepetten nézett elrabolt párja után, majd észrevette a tömegben bután egyedül álldogáló Midot. Mosolyogva hozzálépett, mire a lány is pirulva elmosolyodott. A fiú kezét nyújtotta, a lány elfogadta. Önfeledten keringtek körbe a téren, míg végül Midot elkérték a fiútól és ez így ment végtelen sokáig. A lány már szédült és nem emlékezett kivel és meddig táncolt, az arcok összefolytak előtte. Ekkor végre jött a segítség Miroku képében. A szerzetes elkérte a lányt, és kivezette a körből. Mido felettébb hálás volt neki ezért. Lassan besétáltak az egyik kis utca elejére.

- Köszönöm, már nem érzem a lábaim. – pihegett a lány.

- Igazából nem azért hoztalak el. Csak szeretnék kérdezni valamit tőled.

- Igazán, és mit? – lepődött meg Mido.

- Az a helyzet, hogy ő rám se néz egész este. És hogy te tudsz-e valamit. – szórakozott Miroku a beszéd közben a gyöngyfüzérrel, ami a Kazaanat takarta le.

- Szerintem, nincs semmi ez mögött. Sőt nyílván való. Azt akarja, hogy féltékeny legyél. – válaszolta a lány miközben a táncoló embereket figyelte.

- Vagy is, mit kell tennem? – kérdezett vissza szerzetes.

- Bizonyítsd be, hogy szüksége van rád, és hogy pótolhatatlan vagy számára. Szóval egyszerűen bűvöld el.

- Azzal nem lesz gond! – vigyorgott nagyokat a fiú és elindult, de Mido visszarántotta.

- Miroku, még valami! Véletlenül se fogdosd, mert akkor csak rontasz a helyzeten!

Igazából nem volt meggyőződve, arról hogy a srác tudatáig eljutottak-e utolsó mondatai. Aztán csak legyintett egyet, saját magának jelezve, hogy reménytelen eset. A táncolók között megpillantotta Inuyashát és Kagomét. Mosolyogva figyelte őket, és örült hogy végre mind a ketten boldogok. Büszke volt magára hogy ma már két nagy szerelmi ügyet megoldott és hogy még azt a csökönyös hanyout is meg tudta tanítani.

Kicsit hűsölt, mert a ruhája nem volt a legmelegebbnek mondható, és most hogy már nem mozgott, libabőrös lett a karja. De még pihenni akart, úgyhogy csak összefonta kezeit mellkasa előtt és nézte a boldog emberek áradatát. Örömét lelte abban, ahogy nézhette milyen boldogok társai. Miután a Kagome Inuyasha párost elveszítette szem elől, meglátta az önfeledten táncoló Sangot, és nem túl messze tőle Miroku közeledett. De az ominózus pillanatban, amikor a fiú elérte volna a lányt, egy pár táncolt a lány látókörébe és eltakarta őket. Mido nagyot sóhajtott. Közben arra gondolt milyen boldog itt mindenki. Csak ő érezte magát magányosnak.

Fázósan megborzongott, ahogy egy kis fuvallat végigsöpört a kihalt utcán és körbesimította a lány testét. Fejét lehajtotta, és kezeivel karajait dörzsölgette. Aztán a következő percben azt hitte megáll a szíve.

Valaki finoman mögé lépett és hátulról átölelte, erősen, szenvedélyesen. A lányban még az ütő is megállt, és még akkor is remegett a félelemtől, amikor már látta az ölelő karokat a derekán és fel is ismerte azokat. Hosszú vékony ujjak, karmokkal a végükön, és az a jellegzetes mintás ing. Mido egy pillanatra lehunyta csillogó szemeit, fejét kicsit hátra vetette, hogy az ölelő karok tulajdonosához simuljon. Ahogy fejét oldalra döntötte, egyből megérezte azt az édes bizsergést, ami jelezte mennyire, szereti ezt a férfit.

Aztán nagyon lassan, szinte húzva a másodperceket megfordult és bele nézett azokba a borostyán sárga szemekben, amikben minden alkalommal elveszett. Látása kicsit elhomályosult, de szája akaratlanul mosolyra görbült. Kezei a férfi mellkasán pihentek.

A szél újra feltámadt és virágillatot sodorva körbeölelte a két alakot. Sesshoumaru halvány mosollyal a szája szélén fürkészte a nő arcát, mintha közben gondolataiban akarna olvasni. Hajukat lobogtatta a fuvallat. Végül a férfi nemes egyszerűséggel, az örvénylő virágszirmok között lehajolt, és megcsókolta az oly régóta áhított ajkakat.

Olyan volt mintha csak az első csókjuk csattanna most el, ahogy nagyon finoman sajátjait a nő bársonyos ajkaihoz érinteni, majd megérzi a lány kezét, ahogy a vállára kúszik. Érzi, ahogy a nő kicsit lábujjhegyre emelkedik, és ujjai a tarkójára fonódnak. Eltávolodik a boldogságtól kipirult arctól a szinte könnyesnek tűnő, vadul csillogó mélybarna szemekbe néz. Orruk majd összeér, de annyira jó így lenni, ahogy kívánják, hogy a másikhoz érjenek, de még is elnyájtják a csodálatos pillanatot.

Aztán Sessh némán lehunyja sárga szemeit, és minden vágyával csókolja meg újra Midot. A szél suttogva kavarja körülöttük a tompává vált, táncolók zaját, az édes illatú virágszirmokat, miközben a távoli fáklyafényt túlszárnyalja a telihold derengő ezüstös bujkáló fénye.

Nyelveik vad táncba kezdenek, hogy enyhítsék az égető szerelem vágyait. Mido erősen magához húzza a férfit, és szenvedélyesen viszonozza a csókot, szinte levegőt sem vesz közben, csak ölel és csókol.

Hosszú hetek óta vártak erre mindketten, és a beteljesült álom gyönyörét nem akarták hagyni gyorsan elillanni. Nagyon, nagyon hosszú percekig csókolóztak, egymást átölelve, vágyva a másik közelségére. Aztán a tempó lassan csökkent, végül már csak kis játékos csókok között szétváltak. Pár percig nézték egymás arcát, majd a lány felindulva szerelméhez bújt. Sesshoumaru hagyta, hogy a nő arcát a nyakához fúrja.

-          Gyönyörűbb vagy, mint amilyenre emlékeztem… - súgta a lány fülébe.

Az oly régen hallott hangtól Mido bőre megborsózott, és még erősebben szorította magához a férfit. Sessh egyik keze a lány derekán pihent, másikkal a nő hosszú haját simogatta. Aztán eltolta magától a lányt, majd mutatta neki, hogy forogjon körbe. Mido erősen elpirult majd halkan megszólalt:

-          El is felejtettem, köszönöm a ruhát, csodaszép! - de aztán újra visszabújt az ölelő karok közé. 

Újra hosszú percekig álltak így, majd a lány érezte, Sesshoumaru ölelése gyengül. Aztán ő is megérezte, valaki feléjük tart. A házak között megjelent Kalde anyó és a szerzetes. Miroku nagyban magyarázott az öreg papnőnek, amikor mindketten megtorpantak, ahogy észrevették a két alakot. A beálló csendet Kalde anyó törte meg.

-          Akkor azt hiszem, a további időben én figyelek Rinre. – azzal mindketten sarkon fordultak.

Mido erősen zavarban volt, akár mennyi idő is telt el, ő még nem tudta megszokni ezeket a bujkáló, sokatmondó mosolyokat. Sesshoumaru arca szokásához híven nem tükrözött érzelmet, mindig ez volt, ha Rinen és Midon kívül valaki a közelében volt. Sárga szemei csak hűvösen csillogtak, keményen és egyenesen nézett a távozók után.

-          Jó szórakozást! – szólt vissza távolodóban még Miroku.

Valahogy egyiküket sem érdekelte a kéjenc szerzetes beszólása, csak egymásra mosolyogtak és elindultak az ellenkező irányba, ki a faluból. Egymás derekát átölelve sétáltak ki a házak közül.

Folytatás következik…