Tizennyolcadik fejezet:

Sesshoumaru – ahogy azt Shi-rudo is megjósolta – összetalálkozott Kagurával.

Rin boldogan rohant oda hozzá, s kérte el a legyezőjét.

A kislány élvezte a vele játszadozó szelet.

Kagura Sesshoumaru elé lépett s átkarolta a hatalmas szellemet.

„Még jó, hogy nem érzi rajtam a halandó lány szagát. Kagura tökéletes. Azt szereti, ha gyilkolok, és nem veszekszik egy hatalmas, tisztavérű szellemmel. Kagura tökéletes. És vele előbb találkoztam.”

Kagura most ránézett.

„De a szeme… semmit nem látok benne. Még önmagamat se. Ő nem haragudott volna meg érte, ha lemészárolok egy falut. Nem olyan emberséges. De nem is kell annak lennie. Shi-rudo a nyomába se ér.”

Ezen Sesshoumarunak nagyon jó kedve lett. Egyből megkönnyebbült. Egy percre úgy érezte, mintha megbánta volna, hogy ölt… de ez teljességgel lehetetlen.

S még a Tensaiga sem szólt közbe.

„Hogy lehet olyan bolond az öcsém, hogy halandó nőket választ? Semmi különös nincs bennük. Semmi harcösztön, vérmesség, csak az egyszerű jóindulat. Semmire sem haragszanak. Olyan furcsa lények a halandók. És olyan sokat sír Shi-rudo. Kinek kell egy olyan halandó, aki folyton csak szidja.

Kagura tökéletes.”

 „És a halandók nem tudják magukat megvédeni.  A szellemeknek kell őket. Milyen szánalmasak. A szellemektől függnek.”

Beleszimatolt a levegőbe.

Fejét felkapta, s egy hatalmas ugrással a levegőben termett.

Shi-rudo illata. Eddig azt hitte halandószag, de most érezte.

Shi-rudo illata vérszaggal keveredett.

Vérszaggal és alkoholszaggal.

Szélnél is sebesebben igyekezett mozogni, s követte a szagot.

És az új felfedezést – Shi-rudo illatát.