Tizenkilencedik fejezet:

Shi-rudo megint láthatatlanul állt őrt Kagome előtt.

S közben halkan nézte, hogy Inuyasha milyen érvekkel próbálja meggyőzni a volt-falujának vezetőjét, hogy ő nem Sesshoumaru.

Leginkább a kardjával.

De hiába, a vezér ugyanis elég sok „bátorságszérumot” vett be, ezért őt már semmi nem rémítette meg.

Inuyasha tehetetlen volt. 

Megölni persze nem akarta a vezért, mégis harcolniuk kellett.

Rúgott, ütött, eltörte néhány csontját, azonban a vezető meg sem érezte már.

A tőrrel Inu Yashának rontott, aki bravúrosan kitért előle.

„Ember” – gondolta – „S az embereket nem ölheted úgy meg, ahogy a bátyád tette azzal a faluval.”

Shi-rudo végül feladta. Látta azt, hogy Inuyasha fárad, a vezér pedig kezd bemelegedni.

Hirtelen döntésre szánta el magát.

-          Falu vezetője! – szólította meg az urat, miközben láthatóvá vált.

-          Te vagy az Shi-rudo? – vigyorgott a részeg vezér. – Olyan szép vagy, mint a hajnali pirkadat.

Két csuklás után folytatta.

-          Eljöttem érted. Az enyém leszel. Már megmondtam.

Shi-rudo odalépett hozzá. Inuyasha még harcolni is elfelejtett.

-          Igazad legyen. A tiéd vagyok. Ígérem, hogy a szolgád leszek.

-          És mi legyen ezzel a korccsal? – mordult Inu Yasha felé a halandó férfi.

-          Ez nem ő. Az egy másik szellem.

A vezér szélesre húzta száját.

-          S hol van ez a te híres szellemed? Mutasd, mert nem látom.

Shi-rudo hallgatott.

A férfi beledöfte a tőrt a Pajzs karjába. Meg se nyikkant.

-          Miért nem beszélsz? Azt kérdeztem, hol van a másik korcsod?

-          Közvetlenül mögötted – felelte lágyan a Pajzs.

-          El is higgyem?

Ekkor találta tarkón Sesshoumaru ütése.

A férfi repült három métert, majd az ott termő Sesshoumaru lába előtt landolt.

-          Ne merj még egyszer hozzáérni ehhez a lányhoz, halandó.

-          Miért ne? – remegett a vezér hangja.

-          Mert ez a halandó lány a védelmem alatt áll. Ha a közelébe mész, akkor megöllek. Most azonban megkímélem a nyavalyás halandó-életed.

A vezér távozást színlelt.

De futtában – hátulról - a tőrt mélyen Sesshoumaru testébe fúrta.

S hiába volt eszményi harcos Sesshoumaru, esélye sem volt, hogy kivédje.

De ekkor a vezér egy rózsaszín burokban találta magát. Onnan pedig menekülni képtelenség volt.

Shi-rudo levetette magát Sesshoumaru mellé.

A fegyverét ott hagyta, hadd gerjessze tovább a burkot.

A Pajzs elsuttogta a szellem nevét, majd megpróbálta levenni róla az átvérzett inget.

-          A Tensaiga meg fogja menteni az életed. De a sebed fájdalmát enyhíteni tudom.

Többet nem szóltak egymáshoz. Helyette Shi-rudo a többieknek adott utasítást.

-          Miroku, hozz nekem egy kis vizet! Shippou, te szedj nekem olyan piros bogyókat. Sango, te nagy, zöld leveleket keress. Inuyasaha, rakj tüzet. Kagome, segíts neki.

Ezzel a kis csapat szétrebbent. Még látták Sangót Kirara hátán repülni.

Sesshoumaru elterült a talajon. Félmeztelen testét csiklandozta a fű.

Az eget nézte, s Shi-rudo ügyködését.

Vajon mikor kérdezi meg a lány, hogy miért mentette meg, s hogyan talált rá? S ő mikor hazudhatja, hogy hallotta, hogy korcsnak nevezte egy halandó és idevonzotta az öccse kardja ismét?

-          Rin Kaguránál van? – kérdezte lesütött szemmel, gyógynövényeire koncentrálva Shi-rudo.

-          Igen – felelte bosszankodva Sesshoumaru.

Megint hallgattak, mikor Kagome és Inuyasha kiáltozásaira figyeltek fel.

-          Fekszik!

-          Mi van, én csak megkérdeztem, miért kell ápolgatnunk? Hiszen lemészárolt egy falut!

-          FEK-SZIK!

         Sesshoumaru mosolyra húzta száját.

-          Ezt néha én is bevethetném az öcsémen…

Shi-rudo is mosolygott.

-          Máris jobban vagy?

Sesshoumaru azonban nem figyelt rá. Most akarta feltenni a kérdést. Ez a jó pillanat.

-          Miért van az, hogy a halandókat másként tudom szeretni, mint a démonokat?

Shi-rudo kezéből kiestek a gyógynövények. Felelet helyett kérdezett.

-          Ezt most nem Rinre vonatkozóan érted, ugye?

S most Sesshoumaru nem mondta, hogy öntelt, hogy nagyképű, hogy felfuvalkodott.

Mert Shi-rudo jól értelmezte a kérdést.

-          Talán azért, mert a halandó nem démon. A démon pedig tisztavérű. S talán… - megint előtörtek belőle az érzelmek – s talán a halandó jogosan úgy érzi, hogy a démonnő kiválóbb nála. Azok alapján, amit Rin mesélt… talán a démonnő meg tudja magának szerezni a hatalmat… talán egy másik szellem érdekesebbnek látja őt… talán a halandó, úgy érzi… hogy semmi esélye. Talán a halandó… talán… szeretne a démonnő helyében lenni…

Az utolsó szót már csak suttogva mondta el, de Sesshoumaru értette.

Hirtelen felült, s gyöngéden magához húzta a lányt. Annak esélye sem volt a védekezésre…

Sesshoumaru átkarolta vállait, ezáltal a menekülés útját is elzárta.

A lány érezte az arcába áramló szén-dioxidot, de nem törődött vele.

A falu vezére dörömbölt a burkon át, Inuyasháék ledermedve álltak a domboldalon, s Miroku csalódottan sóhajtott.

Sesshoumaru megcsókolta a lányt.

Rövid, egymásban kételkedő csók volt.

Sesshoumaru nem hitte el, hogy halandónak adja, Shi-rudo nem hitte el, hogy szellemtől kapja.

A lány végül eltolta magától Sesshoumarut, aki most belenézett a lány szemébe. Önkényesen.

A lány arcára félelem ült ki:

-          Kagura – suttogta, miközben az ég felé nézett.

S annak ellenére, hogy még életében nem látta Kagurát, megérezte, hogy ő közelít…