Inuyoukai- Hanyou World

Főoldal Menü  Inuyasha világa Képek Fanfich

Név: Inuyoukai-Hanyou Word
Szerkesztő: Sirius
Tárhely: Gportál
Ajánlott böngésző: Firefox és ie


Holdfázis
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 
 

 

 

Arigato
Indulás: 2006-06-16
 

Hentai-Paródia (16+)
 
Paródiák
 
Yilsrana Fanficei
 
fantasy és más anime ficek
 
Kinuye Fanficei
 
Kurosawa-sama Fanficei
 
Kanako Fanficei
 
Fanficek
 
Mido Fanficei
 
Lirien Fanficei
 
Sakura fanficei
 
Hentai ficek (18+)
 
Arvael Fanficei
 
Hónap karaktere

 

 

 

 

 
Bűvöletben - Démonháború
Bűvöletben - Démonháború : 1.rész

1.rész

  2007.04.11. 18:57


 

 

Bűvöletben - Démonháború

by Mido

 

 

1. rész

 

Rettegett némaság borult a díszek kavalkádjában úszó pompás belsőkertre. A síri csend oly váratlan gyorsasággal állt be, hogy a lány utolsó szavait a leghátsó sorokban álló, rangtalanok és köznemesek is tisztán hallhatták. Pisszenés sem hallatszott, s kínzón, idegőrlőn hosszúra nyúlt ez a hallgatás.

Ám a leghosszabb mindközül egyetlen személyen volt.

A gyönyörűséges, hófehér, színarany szálakkal átszőtt shiro-makuja nem vetekedhetett arcának sápadtságával, ám még a ez a rémület is jól állt a hercegnőnek. Arany fürtjei csodálatosan fésült kontyocskákból omlottak le vállaira, csillámló keretbe vonva finomvonású arcát. Ám míg orcáinak színtelensége döbbenetről és rémületről meséltek, azúrkék, mélységes szemeiben dühödten jártak táncot különös ezüst lángnyelvek.

A néma társaságra lassan ereszkedett rá a feszültség, bekúszott az asztalok és párnák között, megkörnyékezett főúrt és szolgát egyaránt. S nem kevésbé kímélte annak lelkét sem, kinek nevét lassú, megfontolt, mégis égő gyűlölettől fűszerezetten ejtett ki az esküvőjét felrúgó lány.

- Suyama… - susogta oly halkan, mintha csupán szél motozna törékeny nádszálak között, ám ez a gyengéd, csilingelő hang most mindenkiben borzongást keltett.

Annyi ki nem mondott, elfojtott, izzó érzelem bújt meg e név mögött, melyet a jelenlévők legtöbbje fel sem foghatott. Aztán, mint egy hangos roppanás a feszélyező némaságban egy alak előre lépett, s máskor füllel alig érzékelhető lépteinek dobbantása, most mennydörgésnek hatott. Megfontolt, mélázó lassúsággal ejtette hátra köpenye kámzsáját. Eddig senkinek sem tűnt fel, noha rajta kívül más nem rejtette el arcát, takargatta kilétét.

Lángoló vörös fürtök tűntek fel a koraesti napsütésben, melyek nemes arcot kereteztek. A világos bőrtől szinte égetve ütött el a nő haj és szem színe. Utóbbi elképzelhetetlenül zöld volt, ám fénye kegyetlenségről mesélt.

- Seyako - biccentett aprót az ismeretlen vendég, miközben figyelte, hogyan hátrálnak el tőle az ünneplők.

Mint egy válaszként, az eddig félig guggoló, félig térdelő hercegnő is lassan felemelkedett. Minden mozdulata kecses és könnyed volt, s ahogy teltek a lassú másodpercek arcának halványbarack színe is lassan kezdett visszatérni. Ám a veszélyesen táncoló lángok ott égtek szemeiben.

- Sejtettem, hogy vagy oly kedves, és megtisztelsz az esküvőm napján… habár nem hitte, hogy kedves urad van olyan ostoba, hogy beenged a ceremónia lezajlása előtt… - Seya tisztán, érthetően beszélt, hangjából se merevség, se érzelem nem szűrődött ki, de még a fenyegetés halvány sugallata sem.

Ám az apró, gonosz kis mosoly ajkai szélén egyre szélesebb lett, s mind inkább szembetűnőbbé vált.

- Őszintén szólva, rég örültem ennyire neked Su-chan. Megmentettél egy érdekházasságtól… komolyan, ha nem lennél a másik oldalon megölelnélek örömömben. De sajnos még jövök neked egy ígérettel…

A hime könnyed kecsességgel felemelte jobbját, majd halkan csettintett egyet.

A sokadára elámuló, száját tátó vendégsereg, ezt már nem tudta moraj nélkül lenyelni. Ám a meglepettség halk zúgása söpört végig az eddig csendben, megrökönyödve figyelő szülőkön, s friss házasokon is.

A semmiből röppentek elő, azok a halványkék, villódzó energiák melyek egyetlen csettintésére Seyako köré fonódtak. Szél zúdult végig a helyiségen, s röppent ki az udvarra, oly erővel, hogy mindenkinek óvnia kellett tőle arcát és szemeit. Még az újabb, immár rémült kiáltások el sem ültek, azonnal vakító fény váltotta fel az előbbi elemi szél helyét, s tágra meredt pupillák százai figyelték, ahogy a hófehér habselyem lassan, ezüstös derengésbe vontan leolvadni a hercegnő vállairól.

Ahogy tűnt el az ünnepi kimonó, úgy született meg nyomában egy különös, fényesen csillogó vértezet, csillámló ezüst vállszárnyakkal, majd feltűnt az egész alatt viselt, vérlázítóan rövid ruhácskai is. Ezzel egy időben a lány karjain is megjelent e különös, higanyszerű anyag, miből itt szürkés alkarvértek születtek, egy időben azzal, hogy a csizmák is felkerültek a geták helyére.

Már senki nem mert megnyikkanni sem, az ünnepelni jött főurak szolgáikkal együtt tartották bent lélegzetüket, ahogy a fényesség elülte után megpillanthatták az északi oniwaban-shu vezetőjét harci pompájában.

- Su-chan… meglepi, csak neked, csak most! - húzta ördögi mosolyra ajkait a szőke lány.

Szájának utolsó kis rezdülésével egy időben maga mellé emelte jobbját, s még csak mozdulatot sem tett, elég volt gondolnia, ragyogva megjelent ujjai között a Muramassa-penge fekete-ezüst markolata. Addigra az eddig köpenyében burkolózó Suyama is megszabadult, attól, s a vörös-arany napsugarak megcsillantak sötétszürke páncélzatán.

Seya mag sem tudtam volna megmondani, mit érzett, mikor elrúgta magát a szoba padlójától, s katanáját maga mellé húzva csapásra emelte azt. Ez az alig ha talán egy másodpercnyi idő, annyira sok mindenre elég volt elméjének, hogy ő maga is meglepődött. Egy villanás volt az egész, de hirtelen ott voltak… ott volt minden jó és szép, kínzó és gyűlölt, elfeledett és megtört emlék…

 

A két gyermek, ahogy fakardokkal gyakorolja a vívást, a két kamasz, ahogy mesterük kegyeiért versenyzik. Az első feladatok, az első megpróbáltatások, az első csalódások. S feledhetetlenül ott élt fejében tűzkeresztségük napja, mikor életükben először, igazi katanát kellett onik s emberek vérében megmártaniuk. Ő maga sem értette, ebből a különös ám mégis idilli létből, hogyan fajulhatott odáig a dolog, hogy most ismét egymás életére törnek.

 

 

Azon az éjjelen romlott meg minden… valahol a lelke mélyén ezt Seyako is tudta, ám nem értette mi történt. Zavart volt, csalódott, fáradt és rettentően fájt a szíve. Nem volt hibás, ám lelkét annyira megrázta, hogy ártatlan emberekkel végzett, majd a tébolyulásig sodródott. Nem sejthette, hogy Suyama a szomszéd szobából figyeli, ahogy az alig tizenvalahány éves gyereklány ökleivel veri a tatamit zokogása közben, hogy bőre felszakad, és halvány piros vérével festi be azokat. Su-chan túlságosan aggódott társáért, ám az őrült sírást látva nem mert a közelébe menni.

A leselkedő összerezzent, mikor a kínlódó sikolyokkal vegyített sírás közé becsúszott, egy shouji halk tovagördülésének hangja. Hátrébb araszolt a nyílástól, ám kíváncsisága nem engedte otthagyni a látottakat. Akkor még nem tudta társnőjéből mi váltott ki ekkora belső szenvedés, s nem is érthette meg amit ezután látott.

Azonnal felismerte mesterének mélybordó hakamáját, majd hamarosan láthatta, ahogy a férfi a rendületlenül zokogó lányka mellé telepszik. Végre úgy tűnt Seyako felnéz, s abba hagyja a hisztizést, ám ahogy Suyama tekintete találkozott barátnőjével előbbi mélységesen megdöbbent. Valami olyant látott a vörösre dagadt kék szemekben, melyet nem tudott nevén nevezni. Lélegzet visszafojtva hallgatta a halk, kibontakozó beszélgetést:

- Most fáj… undorodsz magadtól, de nem tudod kizárni az emléküket a fejedből… - hallotta mestere mély, zúgó baritonját.

Válasz nem érkezett, de a sensei folytatta.

- Szokd meg, törődj bele, és felejtsd el, különben nem leszel képes túlélni. És jobb, ha most megszokod, nem ők voltak az utolsók, akikkel a te kezeid végeztek… az élet áldozatokkal jár, hiába is követed a helyes utat…

- De nem megy! - szólalt meg először a gyerek - Egyfolytában látom a szemüket… nem tudok szabadulni, ez…

A mondat többi része hüppögésbe, majd feltörő sírógörcsbe fulladt.

Suyama már majd könnyezet, úgy sajnálta társnőjét, ám a könnyeknek nem volt idejük kicsurranni, smaragd szemei elkerekedtek, ahogy ismét a fusuma nyílásán át kilesett. Az első pillanatban azt sem értette mit lát, vagy mit érez akkor. Később már tudta, irigységgel vegyes csalódás volt ez az érzés, mely a lassan telő hónapok alatt keserű gyűlöletté érett.

Mesterük, tőle szokatlan gyengédségről tett tanúbizonyságot. A máskor oly hideg, oly megérinthetetlen férfi, most karjaiba vette a zokogó, aranyhajú kis teremtményt, s halk csitító szavak mellett magához ölelte. Hagyta, hogy az apró kezek elvesszenek haorijának ráncaiban, hogy a könnyes arcocska a puha anyagba temetődjön. Suyama nem láthatta jól a férfi arcát, de a gyengéd, becéző szavakat tisztán hallhatta leshelyéről.

- Seya-chan… ne sírj, sensei no chiisai musume (… kicsi lánya) Kérlek, musume! Nyugodj meg! Hát, hogy állnak egy hercegnőnek a könnyek! Seya-chan, ha ennyit sírsz megáradnak a folyók, s oda lesz a termés!

A zokogás váratlanul elhalt, ám addigra a gombóc Suyama torkában öklömnyire nőtt.

- Ha sírok, jövőre nem ehetek annyi onigirit, mint idén? - cérnavékony kis hang szólalt meg elveszve mesterének öleléséből.

- Ha nem sírsz, még többet ehetsz, mint idén!

- Megígéred, Kiyoshi-sensei?

- De csak ha te megígéred, ha ilyen történik mint ma, nem sírsz, hanem elmész a szentélyhez, és imádkozol egy órát az ártatlanok lelkeiért, kikkel a katanád végzett… s akkor megnyugodhat a te lelked is!

- Megígérem… - dünnyögte álmatagon Seya.

- Must már ideje lesz aludni menni… de előtte bekötöm a kezeid.

- Sensei… most ne. Maradj itt velem most! Úgy, mint mikor Onee-sama meghalt… - suttogta a gyerekhang.

- Teniryo-san… - a férfi végül még sem mozdult meg.

Suyama egész addig nem mert megmozdulni, míg úgy nem sejtette mestere is álomba merült, így ülve, ahogy a kis Seyakót karjaiban tartotta. Reszketve húzta el az ajtót, majd lábujjhegyen osont el az alvók mellett. Ám az addigra elalvó mécses fényében, nem láthatta a földön előtte fekvő katanát, és szerencsétlenségére belerúgott. A zaj csekély volt, s mikor megfordult megnyugodhatott, Kiyoshi-sensei továbbra is békésen aludt. Aztán szíve kihagyott, ahogy tekintete összetalálkozott, a sötétben szinte égő kék szempárral, mely őt figyelte. Összerezzent, majd kiszaladt a veranda felöli nyitott shoujin.

Seyako ha nem is értette, a lelke mélyén sejtette, valami örökké nyomott hagyott ezután Suyamában…

A vörös hajú lányka visszarohant a szobájába, s noha keserű könnyek között futonjára akarta vetni magát, képtelen volt sírni. Összetörten bámulta csak a rizspapíron áttűnő fénysugárkák játékát. Úgy érezte mindenét elveszítette. Mindent, amit összegyűjtött azóta, hogy idekerült árván. És tudta, mindezt Seyako vette el tőle. Nyögve emlékeztette magát a beszélgetésre, amit akkor folytatott mesterével, mikor az visszatért a szigetre egy újabb gyerekkel. Sosem felejtette el azt a délutánt…

Emlékezett a meglepettségre, amit akkor érzett, mikor az újonc nevét megtudta. Egy Minowara… a rokona. Ám fájdalmasan tudatosult benne, Seyako nem csak amolyan másodrangú, névtelen; ő egy igazi Minowara, a család főágából. Harmadik névként ez is ott csengett Suyama neve mögött, ám nem szerette és nem is használta. Hiszen az előtte lévő, másik családnév egyértelműen árulkodott róla, ő csak a mellékág sarja, melyet mindenhol semmibe vesznek.

Akkor még próbált elvonatkoztatni a múlt keserűségétől, sorsának fanyarú fordulatairól, melyek egy részét a főágnak köszönhetett. Megpróbált tiszta lappal hozzá állni az egészhez, hiszen itt, a szigeten, sem ő sem Seyako nem más mint engedelmes tanonc. A versengés benne élt lelkében, s elégedettséggel olykor bosszankodással ajándékozta meg. Noha a köztük lévő korkülönbség a két és fél év felé hajlott, Seyako gyorsan fejlődött, s úgy itta magába a tudást, mint tintát az itató papíros. Ám Suyama mindvégig felette állt, ha tehetségben nem is versenghetett vele, régebbre visszanyúló alapjaira már bátran építkezhetett, s tanulásuk elkezdésének időpontja legyőzhetetlen különbség maradt köztük, majdnem az utolsó pillanatig.

Akkor, mikor tudatosult benne a kihallgatott beszélgetés számára levonható következménye, már nem tudta féken tartani gyűlöletét. Tudta, mestere nem tűrné el az ilyen fokú rivalizálást, így a közönyösség maszkja mögé bújva figyelte az örökké ellenfelévé váló főágit, akinek nem csak megaláztatottságának egy részét köszönhette, de most elhódította tőle azt, aki a legfontosabb volt, mióta árvaságra jutott.

Mindig is arra vágyott, hogy Kiyoshi-sensei egyszer majd őt ismeri el lányának, hogy ő rá lesz a legbüszkébb, hogy őt fogja négyük közül a legjobban szeretni. Ezek a bűbájos álmok, azon a könnyes éjszakán, tükörként törtek szilánkokra. Nyomukban csak irigy keserűség, a megfosztottság érzése maradt…

 

 

Sikoltva feszült egymásnak két acélpenge, majd ezüst szikrákat szórva csúsztak el egymáson. A két nő összefeszült, katanáik által próbálták elnyomni a másikat, végül vakító fényjelenség kíséretében különváltak.

Seyako ugyan egy minutumra sem pillantott el ellenfele szemeiről, még is észlelte az apró, rosszat sejtető mocorgást maga körül. Gyanúja be is igazodott, elméjét hamarosan megérintették a várakozó, feszült gondolatok. Már majdnem elveszett azok között, mikor Suyama ördögi kis vigyorral zölden izzó fénylabdácskát hívott kezébe, mely ujjainak érintésére fénypontokká esett, majd semmivé lett.

Ekkor érte az első meglepetés az északiakat. Ahogy a gömböcske fénye eltűnt, úgy kezdett leolvadni, valami különös álcaféle az ünneplők között megbújt katonák testéről. A fénylő selyem kimonók egy sóhajtásnyi idő alatt tűntek el, s váltak acél vértekké. Sokkal, de sokkal többen voltak, mint amennyit a hercegnő el tudott képzelni. Nem volt idő tétovázni, azonnal utasítást kiáltott, ám megkönnyebbült örömére a palotaőrök már reagáltak az idegen haderő felbukkanására.

- Oniwaban-shu! Fegyverbe! Védjétek a tartományurakat… Taicho-san… - szavai még ki sem siklottak ajkai közül, a hű északiak azonnal fegyvert ragadtak.

Egy pillanat kellett és kitört a vérengzés.

A tizenhét kapitány, egyszerre rántott katonát, és zengő csatakiáltással vetették magukat, az előre kitervelten, köréjük csoportosuló kvantouiakra. Az első három csapás után hatan azonnal alakot váltottak, és kiröppentek a kertből, sietve határvédő, vagy a várnegyedben állomásozó osztagaikhoz. A palota területét mindig is a palotaőrségnek kellett védenie, századonként egy-egy oniwabaival az élükön.

Seyának a felzúduló, háborgó tengerré váló udvarban már csak egy pillantásnyi ideje maradt, míg szemeivel megkereste családját. Karok, lábak és fejek zavarták, rosszul láthatta csak őket, ám mindenképpen tudni akarta Zadei közelében mi történik. Nem volt benne biztos, ám úgy vélte mikor a kvantoui nagyúr megmoccant Karen tűnt fel a Nobunagák mellett. A démonnő harci vértezetet viselt, ám többet nem láthatott belőle, csak a nyomában érkező testvérpárt, Yumikot és Zenkatsut.  Yumiko azonnal Sesshoumaru és Aya Hime védelmére kelt, Zenkatsu pedig a Suwatari nagyúrra és Hiroko párosra rontó támadókat tartóztatta fel.

- Kislány, most ne féltsd őket… - csak reflexeinek köszönhette, hogy ki tudott térni Suyama csapása elől - Látom a szerencséd még a régi!

- Su-chan, ez nem szerencse… ez a képzettségi szintkülönbség, ami köztünk van! - mosolyodott el a hercegnő, majd fordultában levágva két, orvul rárontó kvantouit ismét Suyama felé vágott.

A pengék sisteregve hevültek fel, ahogy forgatóik erejüket beléjük adva összefeszültek. Ám a vöröshajú hamarosan meghátrálásra kényszerült, ahogy megérezte ellenfele valódi erejét adja át a pengének, mire az kéken égni kezd kezei között.

- Megint a kardos trükk? A múltkor sem jött be… ha jól emlékszem, akkor meg is öltelek… - Suyama gonosz mosollyal kiélvezte szavainak hatását, miközben pajzsot vonva maga köré újabb támadást hárított - téged és a fattyad is Seya-chan…

Fény, majd hangrobbanás rázta meg a kertet, melyet földrengésszerű rázkódás követett. Öt méter átmérőjű, füstölgő kráter maradt a két nő körül, s harcuk ereje egy pillanatra megdöbbenésre késztette az ellenséges haderőket. Ahogy a kavargó por elült, ismét láthatóvá vált a két alak, de addigra a véres küzdelem is újra indult.

Suyama elégedett mosollyal figyelte elért eredményét.

- Látom a gyengédbe tapintottam… - vigyorodott el, miközben felmérte az előtte álló alakot - Szóval ezek lennének az új keletű erőjegyeid?

Kevésbé tűnt kérdésnek, mint kijelentésnek a nő utolsó mondata, ám önfeledt magabiztosságán csorbának bizonyult a szemében feltűnő döbbenet. Tudta, hogy legfőbb riválisa valami különös úton megerősödött, ám úgy gondolta az ő kezében is elég ütőlap van Seyako ellen. Ám ahogy most a himére pillantott, magabiztossága megtört.

Olyan erejű s méretű aura ölelte körbe a lány testét, melyről tudta, sajátját képtelen lenne ekkorára növelni. Seya nyakán, elviselhetetlenül erős fénnyel égett az apró kanji, melyet ilyen távolságról nem tudott kiolvasni. De még sem a hercegnő testét körbe ölelő erő rémítette meg, hanem az az elszánt gyilkolási vágy, ahogy az ezüstszínűre világosodó szemek rá szegeződnek.

Meghökkent, mikor Seyako egyszerű gondolatával előtte termet, s akadályt vonva maguk köré elnémította a csata zaját. Hátra hőkölt.

- Szóval tudod… - a tajtékzó oniwabai hangja meghazudtolta viselkedést, nyugodt volt és érzelem mentes, de majd’ úgy vágott, mint a legnemesebb penge.

- Ugyan, sosem hittem, hogy annyira szánalmas lennél, hogy saját hibádból gyengülsz le annyira… hányadik hónapban voltál? Csodálom, hogy el tudtad rejteni, sőt, hogy mozogni tudtál!

- Ez a különbség köztünk… te folyton csak csodálkozol, míg bennem a tettekhez is van erő! - az előre szegezett hideg acél megsimította a vörös lány nyakát - Ugye tudod, hogy meg kell, hogy öljelek!

- Próbáld csak meg Seya-chan… de amíg rettegsz, hogy a kis titkod más is megtudhatja, nem fogsz tudni legyőzni! - Suyama akkor nem is sejtette, valójában egy önmagát beteljesítő jóslat hagyta el ajkait.

- Majd meglátjuk… gyere fel! - biccentett a palota teteje felé a hercegnő, majd elrugaszkodott a földtől.

Ellenfele tökéletesen értette. Seyako egy az egyben le akarja játszani ezt a meccset, úgy, hogy senki másnak ne lehessen beleszólása. Az előbb megingó elszántsága ismét a régi lett, tudta gyenge pontját fedezte fel a himének, s ezzel együtt össze is zavarta. Ám legerősebb aduja még ott lapult a zsebében.

Összeszedte koncentrációját, s suttogva magában végig mondta az idézet megkezdéséhez szükséges szavakat. Majd Seyako után indult, s kirobbanó energiaként meg is előzte. A palota tetejének párkányán várta be, s a azonnal könyörtelenül gyomorszájba vágta az érkezőt. Ám addigra alakja körül ott égett gyilkos fénnyel vöröslő aurája, erővel töltve fel minden testrészét. Elégedetten konstállta, Seyako megdöbbenten mered halványra zöldült szemeibe:

- Nem említettem volna? Azzal, hogy a te pecséted feltört, én is visszakaptam az erőt, amit Kiyoshi-sensei elzárt…

Seya nem jutott szóhoz.

- Most pedig… szeretnék gyorsan végezni veled, Seya… remélem meg emlékszel rá!

Suyama pár furcsán ismerős kézmozdulatot tett, majd mutató ujját megharapva egy csepp vért indított el a szürke cserepek felé. Ám az félúton lelassult, majd mint ha vízbe hullana, fodrozódni kezdett körülötte a levegő. Ahogy a vércsepp lassan szétesett, úgy születtek belőle vörös arany vonalak, melyek szabályos három gyűrűs körré álltak össze, s vakító ragyogással alkottak jeleket. Ahogy a korong kiteljesedett, Suyama hangosan kiejtette a megidézett árnylény nevét:

- Hitori (Tűzmadár)…

 

 

Folytatása következik…                

            

 

 


Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal