Inuyoukai- Hanyou World

Főoldal Menü  Inuyasha világa Képek Fanfich

Név: Inuyoukai-Hanyou Word
Szerkesztő: Sirius
Tárhely: Gportál
Ajánlott böngésző: Firefox és ie


Holdfázis
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 
 

 

 

Arigato
Indulás: 2006-06-16
 

Hentai-Paródia (16+)
 
Paródiák
 
Yilsrana Fanficei
 
fantasy és más anime ficek
 
Kinuye Fanficei
 
Kurosawa-sama Fanficei
 
Kanako Fanficei
 
Fanficek
 
Mido Fanficei
 
Lirien Fanficei
 
Sakura fanficei
 
Hentai ficek (18+)
 
Arvael Fanficei
 
Hónap karaktere

 

 

 

 

 
Bűvöletben - Démonháború
Bűvöletben - Démonháború : 7.rész

7.rész

  2007.07.18. 20:22


 

 

 

 

 

 

Bűvöletben - Démonháború

by Mido

 

 

7. rész

 

 

– Úgy mellesleg… Hol vagyunk? - tette fel a koránt sem költői kérdést Sesshoumaru, egy óriási fenyő ágai között lebegve.

– Koori-chan? - érkezett nyögve a kérdés valahonnan lentebbről.

– Nincs itt. - válaszolta a férfi, majd óvatosan az ágak között szlalomozva lejjebb ereszkedett.

– Miért, hol van? - Seya lassan feltornázta magát az ágra, melyen eddig lógott, s szipogva ölelte körbe saját testét. - Ez tuti három bordámba került…

– A kilátás viszont pazar! - telepedett le Sesshoumaru is a fekete köpenybe burkolt nyöszörgő alak mellé.

– Kilátás? - kérdezett vissza a lány, még mindig lengőbordáit szorongatva.

A youkai válasz helyett széthúzott pár lehajló, illatos tűlevelű ágat, s ők azonnal beláthatták az előttük elterülő völgyet, melyben milliárdnyi csillagként égtek apró tüzek.

– A gyorsasággal és a megközelítéssel egy szál gond se… de a pontosság és a landolás kissé fájdalmasra sikeredett. Ha megtalálom, meg is mondom neki! - fújta ki a levegőjét a hercegnő, majd gyűrött öltözetének igazgatásához látott.

– Jó, most harapjátok le a fejem! - hallatszott a közelből egy sírósan vékonyka hang.

Chibi? - döntötte oldalra a fejét a kutyaszellem, majd könnyedén előre sétált az öles ágon, s egy szétzilált madárfészekben rálelt a könnyeivel küszködő Jégsárkányra. - Ezzel meg mi van? - kérdezte végül a lány, mikor a farkánál fogva felemelte az apró árnylényt.

– Tudod hogy fájt, te hülye kutya? - fakadt ki Kooritatsu, majd kiterjesztette szárnyait, s idézője mellé röppent.

– Az a rohadt, nagyra nőt pulyka! Eddig nem akartam kemény lenni, de ha csak a közelébe jutok, még a zúzáját is lefagyasztom! Azt hiszi, azért mert az utóbbi párszáz évben többet volt a földön még joga van ropogósra sütni mindenkit aki felé vetődik?

– Miről karattyol? - kérdezte az érkező Sesshoumaru, majd váratlan elhúzta az orrát. - Mi ez a szag? Valami oda égett?

– Tényleg, még én is érzem… - bólintott Seyako.

– Örülj neki, hogy te nem füstölsz… - motyogta az árnylény.

– Koori-chan, csak nem te? - lepődött meg a hercegnő, majd az ölébe húzta az aprócska sárkányt.

– Az a mocsok krédli akadályt emelt a tábor körül, ami kedvesen visszavágott minket amikor ott akartunk testet ölteni. Csak hogy pechje volt, mert nem tudott megsütni… titeket…

A lány vigasztalón megsimogatta az apró ezüstös kék állat pikkelyes fejét, majd az állát is megvakargatta egy kicsit.

– De téged megsütött?

– Túl élem… - motyogta az árnylény, s közben széttárta hártyás szárnyait, hogy megmutathassa a mellkasán éktelenkedő pörzsölés nyomait.

Tenyérnyi helyen a csillámló pikkelyek felpöndörödve, megfeketedve fénylettek az éjszakában, ám a sebesülés körül gyöngyöző kis vízcseppek ültek a sárkány bőrén. Ahogy az érdekes cseppecskék elérték a fekete, elhalt pikkelyeket, azok lehullottak, s alattuk láthatóvá vált a folyamatosan növekvő fehér, gyöngyházas második réteg.

–Hitori volt? - érdeklődött közömbös hangon Sesshoumaru, miközben továbbra is a völgyben fekvő tábort pásztázta.

– Ismersz még egy lángoló csirkét, akinek van pofája a Nagy és Rettenthetetlen Kooritatsu ellen akadályt emelni?

– Nem tudom, ki, mit akarna tőled Törpe, de a Nagy és Rettenthetetlen kissé nagyzolósnak tűnt… így a harminc centiddel. Az a madár meg volt vagy hat méter…

– Megint kóstolgatsz kutyus? Nem voltam egyértelmű a sziklacsarnokban? - borzolta fel tarajos pikkelyeit a hátán a sárkányka, s beszéd közben kígyó módjára kivillantak hófehér, hegyes kis fogai közül nyelvének villái.

– Ne kezdjétek megint! Küldetésen vagyunk, nem pedig kiránduláson. Örülnék, ha nem két kisgyerekkel kéne ezt végig csinálnom…

– De hát ő kezdte!?! - mutatott a két veszekedő egyszerre a másikra, majd fortyogva elcsitultak.

Seya nem foglalkozott tovább velük, úgy tűnt kísérői is megértették végre a helyzet komolyságát. S ez a komolyság az ő lelkében lassan elkeseredettségéé fordult. Milliónyi pislákoló tüzecske fényében, rengeteg katonai sátor állt, oly sok, mely már szinte több volt annál amennyit képes megbecsülni.

„Hány ezren lehetnek? Húsz ezer? Ötven ezer? Vagy még több? Be sem látom a határvölgyet, meg az oldalsó kisebb bemélyedéseket…”

– A számok miatt nem aggódnék Idézőm. Inkább a harcképességükön… és az összetételükön…

Sesshoumaru lehunyt szemmel mélyen beszívta az érkező hajnali szellőt.

– Több, mint a fele démon… rengeteg oni, de ezer számra érzek köztük erősebb youkaijokat is. Gyermeteg megállapítás annyit mondani róluk, hogy ütőképes hadsereg…

– De honnan a pokolból szedett össze ennyi katonát ez a rohadék? - simította hátra szemébe lógó arany tincseit a lány.

– Ha csak itt ülünk, sosem tudjuk meg…

– Igazad van… Akkor egy gyors terv!

Talán ha három percig csendben tanácskoztak, majd mindannyian egyszerre váltottak anyagtalan energia formájába. Elől repült az apró fehéren izzó lángocska, mely a Jégsárkányt jelentette, mögötte pedig libasorban pár kékes fénypont, és egy ezüstös fényű, derengő szellemgömb. Fától fáig haladtak, mindig szigorúan az árnyékban maradva, s kerülgetve az erdőben állomásozó, előre tolt őrszemeket.

A sok kitérő, és lassú mozgásuk ellenére egész hamar elérték a tábor szélét, magasan a völgyet szegélyező sziklás domboldal tetején.  Odafent várták be aztán egymást, mivel menet közben tartották a tisztes távolságot maguk között. Ha valamelyikükkel történik is valami, így legalább a többinek meg van az esélye a rejtve maradáshoz.

Odafönt a szürke, málló sziklák, a ritkásan növő apró cserjék, s a magas szárú, gyér fűben megbújva újabb kupaktanácsot tartottak, s immár közelebbről felmérték a terepet. Ám a lassan világosodó keleti látóhatár indulásra késztette őket.

– Hitori nincs a táborban… valószínűleg az idézője elbocsátotta. - jelentette be az árnylény.

– A közelben összesen három őr áll, ebből csak egyet tudunk kikerülni, ha a táborba akarunk bejutni… és ott még nehezebb lesz. - fűzte tovább a démon, miután végzett a terep felmérésével.

– Zadei sátrát kell megtalálnunk, és valami utalást, bizonyítékot, vagy valamit azzal kapcsolatban, hogy mire is készül. Na meg persze a sereg összetétele mellett nem ártana tudni mennyire képzettek, milyen az ellátásuk, a fegyverzetük… egyszóval mindent.

– Az remek… de ezt hogy fogjuk megoldani? - érdeklődött a Jégsárkány.

– Koori-chan, mivel mi tudjuk tartani a kapcsolatot, nekünk kell külön válnunk…

– Mindjárt gondoltam - sóhajtott nagyot az árnylény, mire a feje előtt himbálózó fűszálakat kicsípte a dér.

– Vagyis; Sesshoumaru és én megpróbálunk bejutni a tábor szívébe, addig te felderíted a terepet.

– Ám legyen! Akkor egy óra múlva a fánál… ha baj van, szóljatok! - azzal a sárkányka eltűnt az imbolygó fűszálak között.

– Hogy akarsz bejutni? - tette fel a nagy kérdést Sesshoumaru, pár pillanat múlva.

– Még nem tudom… majd útközben eldől. Induljunk!

A domboldal, amin le kellett ereszkedniük kimondottan nekik kedvezett, hiszen a pirkadás a hátuk mögött kezdődött, így ők továbbra is homályba vesztek. Pár perces kacskaringós osonás után elérték az első akadályt, vagyis apró tűz mellett üldögélő kvantoui őrszemeket. Egy pisszenés nélkül bújtak meg annak a sziklának a hátánál, aminek túloldalán a táborozók beszélgettek halkan. Egy darabig csak mindketten a fülüket hegyezték.

– Zadei nagyúr nagyszerű vezető. Nem hinném, hogy bárki ilyen sereget tudott volna toborozni! - hallatszott egy lelkes bariton a szikla mögül.

– De nem csak a sereg megszervezése elképesztő! Hanem a ravaszság, amivel vezeti! Nagyon kíváncsi vagyok, mit tervez, vajon miért kell hajnalban a középvidéki hadtestnek, és az oniknak sátort bontaniuk.

– Szerintem hadi csel az egész. Az északiak azt hiszik meghátráltunk, és nagy hévvel lerohannak. Közben a két legmozgékonyabb hadtest bekeríti őket, és… - itt valószínűleg jelképes mozdulatot tehetett a mélyhangú, idősebb beszélő, mire társa felnevettek.

Seya érdeklődve pillantott, a mellette grimaszoló Sesshoumarura, mire az egyetlen néma szót tátogott válaszul; hanyouk.

 – Lehet az északiak nem veszik be ezt a cselt. Úgy hallottam rosszul állnak, főleg hogy a nagyúr az esküvőn leszúrta Suwatari-samát. Egy elátkozott tőrrel…

– Az kellemetlen. Akkor ő sem fog már kiállni ellenük.

– Nem értem, akkor minek ez az egész? Sétáljunk be Misimába, foglaljuk el, raboljuk ki, vigyünk haza pár nőt és mennyünk a pokolba… - krákogott közbe egy kellemetlen torokhang.

– Te is pont olyan ostoba vagy, mint ami látszik a képedről… - dohogta a legidősebb hangja. - Vagy csak a füleden szoktál aludni? Az Északi Hadsereget nem Suwatari-sama vezeti… a hadúr náluk egy halandó lány.

Gurgulázó, hörgő röhögés hallatszott, majd a kedélyek csillapodása múltán a legelőször megszólaló bariton hangú vette át a prímet.

– Nevettek de nem vicces… az a nő a pokol gyermeke. Azt mondják valami különös szervezet nevelte, aztán eladták testőrnek a kis északi hercegnő mellé. Hamarosan befúrta magát a Nobunagák közé, és még csak tizennégy sem volt mikor misimai palotaőrség vezetője lett.

– Én is hallottam róla. Azt beszélik szerződése van a túlvilággal. Egy gyönyörű, fiatal nő aki az előző háborúban meghalt, ám pár hónapja visszatért… halhatatlan.

Seya a mutató ujját harapdálta, hogy el ne nevesse magát a szikla túloldalán, Sesshoumaru csak a szemeit forgatta. Látszott rajta, hogy egyáltalán nincs kedve ehhez, nem az ő mentalitásának való a sötétben bujkálás, hallgatózás, várakozás… ám evvel tisztában kellett lennie akkor is, mikor elvállalta ezt a feladatot, méghozzá önszántából. Így aztán némán tűrt, s várta a pillanatot mikor végre nem egy jókora szikla mögött rejtőzve kell információt szerezniük. Megvoltak, a maga sokkal hatékonyabb, gyorsabb és egyszerűbb módszerei…

Odaát aztán percekre megrekedte a beszélgetés, végül az idős félszellem szólalt meg újra. Ám a hangjából valami különös félelem sugárzott.

– Ott voltam tizenöt évvel ezelőtt, mikor a kvantou Misimát ostromolta. Láttam azt a lányt harcolni… tényleg bűbájos teremtés. Szőke haj, babaarc, kék szemek… Suyama-samával harcolt, állítólag akkor éjjel meghalt… az utána következő napokban én is azt kívántam, bárcsak haltam volna meg.

Jelentőségteljes csend maradt beszéde után, mire a hallgatózók sokatmondó pillantást váltottak.

– Állítólag ő is itt van… - hagyta nyitva a mondatot a krákogó.

– A nyugati nagyúr?

– Az.

– Ez csak dajkamese, amivel a kölykeiteket ijesztgethetitek otthon. Ő is csak egy démon, ugyanúgy elpusztítható, ahogy… - köhögte közbe a rekedtes hangú.

– Lehet benne valami… ám egy magunk fajta akkor sem jelentene ellenfelet neki!

Sesshoumaru kajánul vigyorgott a szemeit forgató hercegnőre, mire az könyökét a férfi oldalába vágta. A nehéz vértezet halk koppanással díjazta a műveletet, ám ez a kis nesz már elég volt ahhoz, hogy a feszültség eluralkodjon az őrök között.

Seya mélyet sóhajtott, majd kézjelekkel előadta egyszerű tervét, s már ki is lendült rejtekhelyük mögül. Három gyors mozdulat a baloldalról növő bokrok között, s mikor kilépett azok közül, jobbjának ujjai már katanájának markolatán pihentek. Csak egy villanás volt, három lépés a villámtáncot előkészítő hatból, s a penge már könyörtelenül lesújtott.

Kettő katona azonnal meghalt, még csak kiáltani sem maradt idejük. A másik kettő néma meglepettséggel pattant fel, majd kapta a fejét a köpenyes alakról a jobb felől zörgő bokrok felé.

– Ne fesd az ördögöt a falra… - jelentette be könnyedén a hercegnő, miközben egy pillanatra még figyelte a két hanyou döbbenettől elfehéredő arcát, majd megunva, s tudván mi következik lehajolt az egyik halotthoz, hogy annak ruhájában tisztítsa meg kardját.

Egyetlen hang sem hallatszott, csak a két élettelen test dőlt el a kavicsok között. Seya felpillantott a tétován álldogáló férfira, majd mosolyra húzta ajkait:

– Meg van a terv!

 

 

Alig telt el pár perc, két kvantoui egyenruhás alak sietett lefelé a dombon, maguk után hagyva a lobogó őrtüzet, körülötte a négy ülő alakkal. Azok közül kettő csupán alsóruhákban, ám a hatást megtette így is.

– A ruhák nem érdekelnek… de a páncél meg a prém… - morogta fogait összeszorítva Sesshoumaru, miközben mélyen az arcába húzta a bőrlemezes sisakot.

Seya értette a férfi mogorvaságát, hiszen felsőbb rangú és nemesi származású, így fájdalmasan sértő lehet számára megválni kiváltságait jelző viseletétől. Bár úgy tűnt Sesshoumaru nem fog panaszkodni, látszott rajta mennyire ingerli a helyzet.

– Nyugi! Ott lesznek a fánál! - válaszolta a szintén sisakos, vértbe bújt lány, miközben mellvértjét tartotta.

A felszerelés kissé nagynak bizonyult rá, hiába is szedte le a legkisebb növésű őrszemről. Így aztán a fémek folyamatosan lötyögtek és zörögtek rajta.

– Hát, ha te is olyan jól teleportálsz, mint a Törpe… - igencsak kimért volt a válasz.

– Nyugi már! - dünnyögte a lány, s kitartóan a „kvantoui katona” hátán fénylő ezüst szálakat figyelte. - Nem akarod feltűrni a hajad?

– Zavar? - morogta vissza az elől haladó Sesshoumaru, majd nagyzoló mozdulatokkal a sisak alá tűrte tincseit, melyek persze az indulatos, kapkodó mozgás miatt így is félig kilógtak, a helyzet változatlan maradt, inkább csak kócosabb lett tőle.

– Csak egy észrevétel. Kevesen futkoznak ilyen színű sörénnyel…

Dühös morgás.

– Látom nem vagy vevő a humoromra. - fújta nagyot a lány, hogy elűzze a feszültséget, majd a szellem keze után kapott. - Mi lenne, ha lenyugodnánk? Így csak valami ostobaságot fogunk csinálni.

Seya alkarvértje kékesen villant ki a szürke haori alól, miközben ujjai a férfi tenyerén átfutó kvantoui alkarvért rögzítő szalagjával játszottak. Ugyan arcából nem sok látszott a mélyen fejébe húzott sisaktól, de a taiyoukai így is észlelhette a lényéből áradó feszültséget.

– Sokat kéne tenned azért, hogy megnyugodjak… - húzta gúnyos mosolyra ajkait a démon, majd a hime ujjai közé fonta sajátjait.

Azonnal érezte a remegést, mely hevesen bejárja a nő testét. Bár az utóbbi időben már nem tudta eldönteni a közelsége, vagy a düh gerjeszti benne ezt a reakciót, hiszen Seya ha kedves ám mégis távolságtartó és hűvös volt vele szemben.

– Már megnyugodtál. Induljunk. - húzódott el a lány, mikor váratlanul ág roppant a hajnali neszezésben, majd feszült hang szólította meg őket.

– Miért álldogáltok ott? Miért nem a helyeteken vagytok?

Egy pillanatig minden az ismeretlen beszélő, mind pedig a két kém mozdulatlanul várt, végül a taiyoukai, mintha csak a föld nyelte volna el semmivé vált, s a halk meghökkent nyögés múltán már csak a kellemetlen roppanás, és puffanás hangjai értek el a tétován álldogáló hercegnőhöz.

– Mire vársz még? Mindjárt hajnalodik.

A lány bólintott, majd a pirkadat fényeiben egyre idegsebben a szellem után indult. Nem kérdezett semmit, csak követte a kócosan, félig betűrve lengő ezüst szálakat, s várta a pillanatot mikor megérkeznek. Biztos volt benne, ebből a szempontból sokkal tehetetlenebb lenne Sesshoumaru nélkül, hiszen a férfi még keresés nélkül is gond nélkül átvezette az ébredező sátortáboron, gondosan kerülve azokat a részeket, ahol a katonák sátorbontáshoz láttak, s hosszú percek múltán már mindketten az egyik legnagyobb, gondosan őrzött ideiglenes lakhely előtt álltak.

– Jobban bűzlik, mint egy egyhetes hulla…

Seyako csak automatikusan bólintott, de agya már a megoldást kereste. A sátor meglepően nagy alapterületű, magasságából ítélve akár egy férfi is kényelmesen felegyenesedhet benne, s az ő nézőpontjuktól figyelve nem lehet meghatározni a mélységét. Akár pár méter, de akár tíz vagy tizenöt is lehet.

A bejárat előtt két lándzsás őr, a sátor sarkainál szamurájok álldogáltak, s rezzenéstelenpillantással bámultak a semmibe. A sötét egyre gyorsabban oszlott a völgyben, valahol a távolban megszólalt az első énekesmadár.

– Sosem jutunk be… - nyögte ki végül a lány elkeseredetten.

– Jól jönne a Törpe. Valahogy meg kéne fagyasztani őket… - töprengett halkan suttogva a démon, mire a lány arca felragyogott.

– Briliáns ötlet! - csillantak meg a lány szemei.

Sesshoumaru nem reagált, ám helyette az ezüstösen záporozó pöttyök válaszoltak Seyának, miközben fejében meghallotta a kutyaszellem gondolatait.

„Tudom-tudom…”

Ha a helyzet nem igényelt volna némi komolyságot, a hercegnő nehezen tudta volna megakadályozni feltörni készülő nevethetnékét. Ám erőltette magát; csak a feladatra koncentráljon.

– Jégbörtön idézet… most hogy tudom, jégalapú árnylény szolgál ez semmiség lesz. Egyszerűen megcsapolom Koori-chan energiáit.

– És ő ezt díjazni fogja?

– Tudja, mire készülök, s ha engedi, használhatom a képességeit…

Pár pillanat telt el, miközben a ragyogó arany tekintet a lány arcát fürkészte, majd meglepődve kapta fel a fejét, mikor teljesen váratlanul köd kezdett sűrűsödni előttük. A szürke páragombolyagok csak nőttön-nőttek, s lassan az őrök is zavartan morgolódni kezdtek. A fehér fátyol beterített mindent, és pár pillanat múlva már az orráig se látott se ember, se youkai.

– Képes vagy rá? - súgta bizonytalanul a férfi, mire váratlanul ismerős hangot hallottak meg a sátor felől.

– Minden rendben?

– Természetesen Nagyuram. Csak a pirkadattal köd szállt le.

– Remek, úgy néz ki nekünk segítenek a kamik is…

– Ahogy mondja, Zadei-sama…

Pár pillanatig némán álltak, lapultak az üres raktársátor ponyvájának mely mögül eddig is leselkedtek.

– Hát én tudok kapásból másfelet, akik nem… - motyogta a lány, majd dühösen maga elé emelte jobbját, s valami ismeretlen, suttogva ejtett majdhogynem halandzsa nyelven elmotyogott pár érdekes csengésű szót.

Aztán csak vártak, mígnem a hercegnő kezében lassan falatnyi jég gömböcske kezdett nőni, s lassan egy apró rúd alakját vette fel.

– Menjünk a hátuljához, akkor csak két őrt kell kezelésbe vennem, s azonnal beosonhatunk.

– És bent?

– Imádkozz, hogy úgy legyen berendezve, mint ahogy remélem, hogy van.

– Már megint öngyilkossági kísérlet? - sóhajtott a youkai, de követte a lányt, s rezzenéstelen arccal figyelte, ahogy az előre lendül, majd a kis jég alkalmatossággal megüti az őröket, mindkettőt a fején. Mikor azok nem pislantottak többet, csak álltak mozdulatlan Seyát követve beosont a sátorlapok közötti nyíláson.

A sors kedvező pillantással kísérhette útjukat, mert odabent egy teremtett lélek sem fogadta őket, egy mindkét irányba elfüggönyözött, vastag szőnyegekkel leterített, tárgyalóhoz hasonló helyiséggel. Gyors pillantásokkal igyekeztek felmérni a szobát, s mikor az egyik elfüggönyözött ajtóféle felől hangokat hallottak azonnal fedezék után néztek. Az egyik sarokban, közvetlen a sátorlap szélénél ládák álltak, melyeken szintén puha, illatos szőnyegek feküdtek, vagy álltak felgöngyölve. Úgy tűnt elszámolták magukat a szolgálók, s még nem volt idejük elszállítani.

A kémkedők a láda és az álló szőnyegek árnyékába húzódtak, s a helyhiány miatt mindketten anyagtalan energia formájában várták a folytatást, bízva benne, hogy az illatok elnyomják jelenlétük.

Félre csapódott a függöny, majd feszültségtől terhes női hang töltötte be a szobát.

– Én akkor sem hiszem, hogy annyira jó a terved fiam. Megannyi buktatója van!

Újra suhogott a nehéz anyag, s erősebb léptek taposták a selymes padlófedőket.

– Kérlek anyám, ne foglalkozz ezzel. A terv tökéletes, minden úgy fog történni, ahogy tervezem.

Seyako és Sesshoumaru hegyezték a füleiket, hogy minden hangot, minden apró szót elcsípjenek, s ugyan különös volt az alkalom, de még a férfit is megkörnyékezte némi kíváncsisággal vegyes izgalom.

– De mi van, ha még sem úgy történnek a dolgok? Ha Sesshoumaru holnap haza indul, vagy az Északiak hírt szereznek… - az asszony hangjában őszinte féltés csengett.

– Ne problémázz anyám! - csattant fel a férfi. - Sesshoumaru nem megy sehová, Misimát elzárjuk a külvilágtól, és amíg itt az időt húzzuk a fősereg lerohanja Nyugatot. Kizárt dolog, hogy megsejtsék, mire készülünk, még ha kémeket is küldtek a táborba, senki nem kezdte meg se tegnap, se ma a sátorbontás hajnalhasadás előtt. Nappal pedig nem fognak merni a közelünkbe jönni… Amúgy is, már csak pár nap, lehet, hogy csak órák kérdése az egész!

A démon és a lány megdöbbenve nézett össze, az első pillanatban, szinte lehetetlennek tűnt az egész. Míg ők itt ülnek, a csapda bezáródik körülöttük, s talán az utolsó esély szele is tovaröppen előlük.

– Ennyire megbízol abban a nőben?

– Ne kezd megint Anyám! Suyama zsoldos, én megfizetem. És mint már ezerszer elmagyaráztam, őt is a bosszú hajtja… - középvidék ura hallhatóan nem rajongott édesanyja aggódásáért, és bizalmatlanságáért, mégis, mintha egy gyerekkel beszélne, mindent újra és újra elismételt, hogy az aggódó anya megértse, nem kell féltenie egyetlen gyermekét.

– Remélem, hogy igazad lesz, fiam. A kamik vigyázzák tetteidet! - az egyik függöny meglibbent, majd távozó léptek haltak el a pirkadatban.

A nyugati nagyúr és az északi oniwabai viszont nem mert megmozdulni. A szobában mélységes csend állt be, még Sesshoumaru sem tudta kivenni, valaki másnak a jelenlétét. Az illatos szőnyegek zavarták a szaglását, füleit pedig hiába is hegyezte, se szívverést, se légzést nem hallott.

Így telt el még pár hosszú, értékes perc, fagyott mozdulatlanságban, miközben mindketten rohantak volna. Hiszen az idő ellenük dolgozik.

Egyszerre csak a férfi megunta a semmit tevést. Minden előjel nélkül megragadta a mellette kuporgó, semmibe bámuló lány csuklóját, aki csupán csak egy rántást érzett, mielőtt a repülés mámorító szele bele nem csapott arcába.

Seyako elmosolyodott. Ezer éve - legalább is ő úgy érezte - nem utazott szellemgömb belsejében. A kar, mely eddig csak csuklója után kapott, most szorosan tartotta, s a két anyagtalantest őrjítő sebességgel röppent ki a sátorból, fel egyenesen a nyílt, narancsosan pirkadó ég felé, majd eltűnt a völgyet szegélyező erdőben. Csak egy nagyon hosszú másodpercnek tűnt az egész, s máris a fa tövében álltak.

– Seya, nekem azonnal haza kell indulnom!- csapott a közepébe Sesshoumaru, miközben rángatva szabadult meg álöltözetétől.

A hercegnő csak megadóan bólintott.

– Nem tudom mi vár rám ott, de merem remélni, hogy gyorsabb leszek, mint egy menetelő hadtest… menj vissza a palotába, és azonnal csomagoljatok össze! - az inuyoukai látván az előtörő értetlenséget a lány arcán, hadarva folytatta, hogy az ne jusson szóhoz. - Hozd magaddal Ayát! Még azelőtt hagyjátok el Misimát, hogy elzárnátok benneteket. Útközben csak minimális ideig tartózkodjatok egy helyen… csak ha eléritek a palotámat, akkor leszünk biztonságban.

– Na de… ha Aya nem akar…

– A felségem. Nincsen választása! - morogta vissza a démon, miközben már saját vértjét csatolta fel.

Időközben Seyako is megszabadult álcájától, mely most egy kupacban feküdt a fa tövében.

– Jó. Utánad küldöm Ayát. De én nem mehetek. - pillantott félre a hime, mire egy villanásnyi időre megszűntek az öltözködés zajai a szellem felől.

– Jönni fogsz. Nem engedem, hogy itt maradj… - jelentette be ellenkezést nem tűrve komoran, egy kis tétova hallgatás után a taiyoukai. - Szükségem van rád, ahogy neked is rám… Ne késsetek többet három napnál! - a férfi indulni készült.

– De hát…! Nem tehetem… nekem… - hebegte Seyako meglepetten, ugyanakkor fájó hasogatást érezve mellkasában.

– Ha akarod, fogd fel úgy, hogy te leszel az egyetlen testőre a nővérednek az úton… kire bíznád még rá ilyen időkben? - ezt már csak háttal állva tette hozzá hűvösen a démon, miközben alakja felderengett.

– Rendben… négy nap múlva a palotádban leszünk! - fordult sarkon a rettentően zaklatott és felkavart lelkű hercegnő, s már készült ledobni anyagi mivoltát, mikor az utolsó pillanatban szorítást érzett a csuklóján.

– Meg ne hallj nekem addig! - suttogta egy zengő, halványan aggódó hang a fülében, majd már csak a karmos ujjak érintését érezte állán, s a lágy búcsúcsókot ajkain.

Mire Seyako felnyitotta szemeit, már egyedül állt a ködös, reggeli erdőben. A pillanat varázsa még ott lüktetett körülötte a levegőben, s csak a röppenve érkező Jégsárkány tudta felébreszteni mélázó gondolataiból.

– Mire vársz még Idézőm! - kiáltotta a kis kék kény, s apró lábaival megragadta a lány vállát, mire azonnal eltűntek az erdőből, s pillanatok múltán már a palotában voltak.

 

 

Folytatása következik…

 

 

       

 

    

 

 

 


Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal