12. rész

-Majd én elintézem ezt a szipirtyót…te csak dőlj hátra és élvezd az előadást.

-De…ki vagy te?

-Én te vagyok. A benned rejtőző- ahogy te neveznéd- szörnyeteg.

-Hogyhogy, te én vagyok? Nem értem…

-Dehogynem érted…csak nem akarod megérteni…-Az elméjében dúló „háborúnak” a saját sikolya vetett véget. „Mi a fene folyik itt?” ám ahogy megmozdult, erős fájdalmat érzett a hátán. Egy mély vágás éktelenkedett rajta.

-Most véged, te kis majdnem szellem!- hallotta meg Kagura hangját. Ám a támadását elterelte egy csattanás. Vagyis inkább egy…”Zöld energia ostor? Hogy-hogy megláttam?” Aztán egyre tisztult a kép. Egy homályos alakot látott maga előtt. „Olyan mintha világítana az éjszakában…várjunk csak…már éjszaka van?” lábai megremegtek…”Újra látok…”

Nem bírta tovább, és összeesett a saját vérével áztatott földre…

-Ugye nem lesz semmi baja Sesshoumaru-nagyúr?- hallotta meg a távolban Rin hangját.

-Rendbe jön- jött a rövid választ. Mai megpróbált felkelni, de csak a karjait tudta megmozdítani.

-Megmozdult!- közölte a szemei álltal megtett felfedezést Rin. Aztán egy kicsit megrázta Mai vállát- Ébren vagy?

-Most már igen…-morogta magának a lány, majd nagy nehezen felült. Meglepődve vette észre hogy a háta már nem fáj. Kinyitotta a szemét.

-Mai…a szemed…zöld színű lett…- hátrált egy kicsit Rin. „Pont úgy néz ki ahogy elképzeltem…barna szem kócos hajjal”

Rámosolygott a lányra, majd megérintette az arcát.

-Látom nem esett bajod…és ez az eredeti szemszínem- adott választ a fel nem tett kérdésnek. Majd körülnézett. Bár ne tette volna. Amint ráemelte a tekintetét Yakenre, teljesen elment az étvágya, ami meglehetősen nagy volt, de most nem ez a lényeg …J Gyorsan elnézett onnan egy csúnya fintorral az orcáján.

-Itt a reggelid Mai! Frissen sült hal…- „Ki hitte volna…”

-Kösz. Mondd csak, mennyi ideig aludtam?

-Csak az este. Csodálkoztam is hogy ilyen hamar rendbe jöttél.- „Hát még én hogy csodálkozom…” gondolatai nyílván kiültek az arcára is, mert Rin megkérdezte:

-Jól érzed magad?

-Hát persze- „Dehogy érzem jól magam! Skizofrén rohamaim vannak. Ez szörnyű!!!” Gyorsan megették a halakat…

-Indulunk!- hallotta meg a nagyúr hangját. A nagy örömében, hogy visszanyerte a szeme világát, már a nagyúr erőteljes hangja sem tudta a kedvét elrontani. De amint előre nézett a nagyúrra Rin kezét fogva, az örömöt felváltotta a meglepődöttség…

„Sokkal rondábbnak képzeltem el a modora alapján…” Mindig valami vörös szemű, kutyafülű rémségre gondolt, amikor meghallotta a hangját, de kellemesen csalódott. Ezüstös haj, borostyán sárga szemek, és tetoválás szerű jelek…