23. Rész

Már pirkadt, mikor elérték a táborhelyet. Aun, Rin és Yaken még aludt. Az utóbbi igencsak hangosan tette ezt. Sesshoumaru letette a lányt, majd nekidőlt egy fának és lehunyta a szemét. Mai tudta, hogy nem aludt el. A levegőben lehetett érezni, a hogy minden mozdulatra figyel. Mégis nyugodt.

Gyakran elképzelte már, hogy akkor is így viselkedne vele, ha az elején nem nyögdécseléssel ismerkedik meg vele, hanem odament volna hozzá, hogy: Béke veled, tesó! Vagy Peace, öcsém, peace! Még jó, hogy a nagy szája nem kerekedett fel rajta, mert biztos hogy nem élne már, Rin ide vagy oda. „Férfiak...”

Odament Rin mellé, majd megpróbált elaludni, nem sok sikerrel. Ebben még az is közbejátszott, hogy a felkelő nap pont a szemébe sütött. Kezeit a térdei köré kulcsolta, majd ismét magába zárkózott...Nem figyelt a külvilágra.

Rin ezek után boldog is volt, mert Mai visszajött, és szomorú is volt, mert Mai már nem volt olyan, mint régen, hiába próbálta felvidítani. A vége az lett, hogy Mai kezdett hasonlítani egy sok virággal kidíszített karácsonyfára...

- Nem is értem, mi a fenének cipelünk magunkkal. Csak egy ostoba, szánalmas halandó vagy.

- Yaken- mester, ne bántsd Mait. Biztos nagyon fáj neki valami...

- Hülye emberi érzések...árgh...- a mondatot nem tudta befejezni. Mai szépen rátaposott, majd megtörölte benne a lábát.

- Nem is értem a nagyurat, miért enged maga mellé. Most már az sem érdekel, ha megbüntet. Csak egy kérésem lenne. FOGD! BE! A LEPCSES CSŐRÖDET! A dobhártyám rimánkodik, hogy fogjam be a fülemet ha csak meghallom az idegesítő, kritizáló hangodat. Ha nem tudsz valami értelmeset kinyögni, inkább ne mondj semmit. Comprende!?

Mit sem törődve a démon válaszával, szépen tovább indult. Aztán megállt a nagyúr mellett, aki döbbenten, nézett rá.

- Tán letáborozunk? – Mai érezte, hogy a durva hangjával megsértette a démon büszkeségét, de nem érdekelte. Ha már ő szenved, szenvedjenek a körülötte lévők is. „Nem...nem lehetek ilyen kegyetlen...nem szabad rajtuk kitöltenem a dühömet...”- Ehem...elnézést, a kirohanásomért. - kért bocsánatot.

Sesshoumaru nem jelezte sem azt hogy haragudna, sem azt hogy megbocsátana, csak angolosan továbbindult. „Tisztára mint a Shrek 2-ben a szőke herceg. Már csak a hajháló hiányzik, aztán meg a hajborzolás”

A következő két napban nem történtek ehhez hasonló kirohanások, de nem is lett olyan mint régen. Aztán szépen lassan, az idő múlásával kezdett újra megnyílni előttük.

Kiengesztelésül úgy döntött, hogy egy nem mindennapi reggelit dob össze a csapatnak.