Sesshomaru úrfi naplója

(1. rész)

Konnichi wa! A nevem Sesshomaru, és egy hatalmas kutyaszelem, Inutaisho fia vagyok. Mióta az öcsém, Inuasha megszületett, rám nem nagyon figyelnek, ezért úgy döntöttem, naplót kezdek, és leírom pár érdekes napomat. És figyelmeztetek minden kívülállót: ha valaki is elolvassa ezt, azt megbánja, arra MÉRGET vehet!

*

Sárkány éve, első szakasz

Ma reggel arra ébredtem, hogy Inuyasha ugrándozik az ágyamon:

- Indulunk, indulunk!

- Mi? Hova? – Ültem fel, lefogva öcsémet.

- Medünk Ezüstfaluba! – motyogta ő, mivel még nem tudott tökéletesen beszélni.

Öcsikém unszolására végre felkeltem, felöltöztem, és kimentünk az udvarra, ahol már készen állt a hintónk. Az emberasszony, Izayoi már benne ült és várta az indulást. Inuyasha rögtön anyja ölébe ugrott, én pedig felugrottam hátra, hogy ne is lássam őket. Apánk is elkészült, beült az asszony mellé, és a kerekek mozgásba lendültek…

A falu elég messze volt tőlünk, estére értünk oda. Egy csillogó, ezüstlombú erdő kellős közepén volt. Feltételezem, innen ered a neve is: Ezüstfalu. A települést csak szellemek lakták, rejtve volt idegenek és halandók szeme elől. Mikor odaértünk, Izayoi és Inuyasha nem látták a bejáratot, mivel egy varázslattal elrejtették azt, pontosabban a falu mágusa tette.

Hintónk berobogott a kapun át, a falun keresztül egyenesen a palotáig. Hogy miért jöttünk el ide egyáltalán? Nos, apám egy jó barátja, azt hiszem, Gordon a neve, meghívott minket magához. Mivel farkas volt, ez meglepő dolognak számított… mármint a barátság. Gordon felesége, Novouri, aki viszont kutyaszellem, a falu mágusnője, méghozzá a hírek szerint elég hatalmas. Két gyerekük is van: Jakeru, az idősebb fivér, és Miya, egy korombeli kislány. Hallottam, itt jól főznek, úgyhogy már alig vártam a vacsorát… Én, kis haspók… Hih!

Gordon, a falu uralkodója fogadott minket személyesen. Furcsa egy szellem volt. Emberalakot öltve is több mint 4 méter magas volt, és telepatikusan beszélt, aminek okát senki sem tudja. Nagyon rá kellett koncentrálnom, hogy értsem, amit mond. Novouri sem volt egy átlagos szellemasszony. Haja sötétzöld volt kutyalétére, és igen szépnek számított. Jakeru, aki szülei miatt keverék, farkaskutya, emberévekben kb. 5 évvel lehetett idősebb nálam, de már majdnem olyan magas volt, mint apám, míg én csak a térdéig értem. Biztos az apjától örökölte. Miya pedig egy elég szégyenlős, kedves kis farkaskutyának bizonyult, de látszott, hogy valami miatt tartott apjától…

A vacsoránál apám és Gordon-sama sokat beszélgetett, és mindannyian bemutatkoztunk. Izayoi jelenlétét furcsállták ugyan, de illedelmességből nem hozták szóba. Az ételek ízletesek voltak, főleg, hogy Inuyasháét is megehettem, mert ő, és anyja nem ehetett a szellemétkekből, ugyanis halált is okozhattak volna nekik.

Az este elnyúlt, és mi, gyerekek nagyon kezdtünk unatkozni. Aztán Miya, vagy Karen (a farkasneve) kitalált valamit. Egy papírdarabot csúsztatott a kezembe, de mivel velem szemben ült, óvatosnak kellett lennie. A fecnin ez állt: “Ki akartok jutni? Tettessétek, hogy sürgősen ki kell mennetek! A többit bízzátok rám.”

Mivel én is untam már, hogy csak egy helyben kellett ülnöm, szólta Inuyashának is, és azt tettük, amit mondott:

- Apám, apám! –rángattam meg az ingujját.

- Mi bajod, Sesshomaru?

- Bocsáss meg, hogy zavarlak, apám, de… - a többit súgtam- sürgősen, ki kellene mennünk…

- Értem… - odaszólt barátjának- Gordon, mondd, hol a…?

- Miya! – lehetett hallani a tudatalattikban – vezesd őket, rajta!

- Igen, apám… -állt fel a lány, és megköszönte az ételt. Mi is így tettünk, és követtük. Már nem mentünk vissza.

Miya a kertbe vitt minket, mely tele volt érdekes növényekkel, miket bizonyára csak itt tenyésztenek. A hold ma fényesen világított, így jól láttunk.

- Végre, kikerültünk onnan. Azt hittem, menten elalszom… - mondta aztán Miya.

- Egész álmos lettem, bátyó… - ásított Inuyasha.

- Szegényke. Álmos vagy? – simogatta meg a fejét ’megmentőnk’.

- Igen - ásított újból.

- Gyere… Beviszlek a vendégszobába… Milyen aranyos füleid vannak… - mosolygott a lány, és elkísérte Inuyashát a számunkra kijelölt helységbe. Én kint vártam, mert még nem voltam álmos. Miya kisvártatva kijött az ajtón, és leült mellém.

- Te Sesshomaru vagy, igaz? –kérdezte.

- Igen – válaszoltam, mert nem tudtam tágítani mondanivalómat.

Aztán a homlokon lévő holdsarlóra tette mutatóujját:

- Ez igazi?

- Igen – mondtam dühödten – szerinted ráfestenék ilyet a homlokomra?

- Bocsáss meg… - rántotta el a kezét- nem akartam udvariatlan lenni…

- Tanultál illemet, látom…

- Ez van, ha egy uralkodó lányának születsz…

- Milyen hercegnőnek lenni?

- Hát… Elég fárasztó… Nekem mindig tanulnom kell, és sosem játszhatok. Igaz, úgysincs kivel… -szomorodott el egy pillanatra.

- Értem… Szóval, nem engednek barátkozni?

Kissé meglepte kérdésem, de nem válaszolt.

- Miért félsz apádtól?

- Én nem félek tőle…

- De mégis… Ígérem, nem mondom el senkinek…

- Nem félek tőle! –mondta határozott hangon.

- Rendben. Hiszek neked.

Egy ideig csendben ültünk egymás mellett. Majd a lány egy kérdése törte meg a csendet:

- Nincs kedved játszani? - mosolygott kedvesen.

- Rendben- próbáltam meg mosolyogni én is- Mit játszunk?

Aztán hirtelen eldöntött a kövön, amin ültem:

- Te vagy a fogó! – nevetett, és futni kezdett. Feltápászkodtam, és kicsit csodálkoztam, de, mivel nem várt meg, utánafuttotam, és próbáltam megfogni. Jó sokáig játszottunk, ezalatt jól összebarátkoztunk. Látszott rajta, hogy örül egy játszótársnak.

- De elfáradtam… - mondtam neki- jó gyors vagy…

- Te is – mondta ő - Ne menjünk el fürödni?

- Együtt?

- Miért?- csodálkozott el.

- Apa szerint nem etikus, ha egy lány és egy fiú együtt fürdik…

- Etikus? Az mi?

Sosem kérdeztem ez apámtól. Biztos a jólneveltség része, de én sem tudtam, mit jelent.

- Ha apa mondja, biztos igaz…

- De van itt még valami – mondta huncut mosollyal – ő most nincs itt – és rámkacsintott.

Bevallom, kissé zavarba jöttem, de aztán én is mosolyra derültem:

- Igaz… És mi még úgysem vagyunk akkorák, igaz?

- Igaz- nevetett. Én is nevettem vele.

Ezután elmentünk a fürdőházukba és megmosakodtunk. Persze, a játék sem maradt ki, bár utálom, ha lefröcskölnek… De ez mégis mulis volt… Hih!

Most a szobánkban vagyok, és írom ezt a pár sort. Inuyasha már alszik csendesen, Izayoi és apám egy másik szobában mellettünk tölti az éjszakát. Jó volt ez a mai napom: Kimozdulhattam otthonról, teletömhettem a hasam, van egy játszópajtásom, és életemben először selyemágyban alhatok! Hih! Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól megértjük majd egymást Miyával. De érzem, hiányozni fog, mikor elmegyünk, bár ez csak néhány nap múlva lesz…