V. fejezet: Mi lesz veled kedvesem?

            InuYasha még mindig zihált a dühtől, egy pillanatig nem mozdult, aztán visszatette apja kardját a hüvelyébe. Felugrott a levegőbe és Kagome mellé érkezett. Kagome egyre rosszabbul lett. Arcáról eltűnt minden szín, kísértetiesen fehér volt, a levegőt gyorsan vette, arcáról lassan csorgott le a veríték. Közel állt ahhoz, hogy elájuljon, sőt ő maga már rég feladta, de valami nem hagyta, hogy elveszítse az eszméletét. Kagome lassan felnyitotta a szemét és erőtlenül mosolyogni próbált. InuYasha a szájára tette mutató ujját jelezve, hogy ne beszéljen. Karjaiba vette és már száguldott is. Első pillanatban még nem tudta hova is kéne mennie, aztán a lányra nézett, összeszedte magát és határozott ugrásokkal a falu felé vette az irányt.

Oda érve nagyon meglepődött. A falu kidíszítve mindenki a főtéren gyülekezik és a régi ismerősök Satsukitól kezdve, Kougán Ayamén át egészen Mirokuig és Sangoig mindenki ott volt. Mindenki, aki csak kapcsolatba került az Ékkővel vagy Narakuval. Azért gyűltek ma össze, hogy megünnepeljék, hogy Naraku már egy teljes hónapja az Örök Semmi fogja és a Shikon-No-Tama újra teljes és tiszta.

Az ünneplés javában folyt, de amikor InuYasha megérkezett a súlyosan beteg Kagoméval a karjába, egyszerre néma csend lett. Aztán mintha vezényszóra cselekednének a falubeliek kiabálni, sikoltozni, rohangálni kezdtek. InuYasha viszont csak állt ott némán, lehajtott fejjel. A káoszt, ami a falun úrrá lett Kikyou hangja törte meg.

- Mindeki álljon meg! - minden mozgás abba maradt. - Megkérek minden falusit, menjen vissza a házába és nyugodjon meg! - a falusiak szó nélkül visszatértek otthonaikba. - Mi, pedig menjük a szentélybe. InuYasha hozd be Kagomét, aztán a húgomat kivéve mindenkit tarts kint! - InuYasha és a többiek engedelmeskedtek.

Ki-ki keresett a szentély körül egy kényelmes helyet és letelepedett. Nyugodtnak tűntek, mert bíztak a testvérek tudásában, de legszívesebben romboltak volna. A legnyugodtabbnak InuYasha tűnt, pedig ilyenkor őrjöngeni szokott, most pedig meg se mozdult csak ült némán a szentély ajtaja előtt. Kikyou és Kaede egész éjjel dolgoztak, mindent megtettek annak érdekében, hogy eltűntessék Kagome testéből a mérget, de mindhiába. A hajnal első jelei feltűntek az égen, amikor Kikyou nyúzott arccal lépett ki a szentélyből. InuYasha, mint aki szögre ült, úgy pattant fel, amikor meglátta Kikyout. Kezdeti lelkesedése gyorsan lehanyatlott, mikor megpillantotta a lány arcát.

- Sajnálom mi mindent megtettünk, de ezzel a méreggel nem bírunk. - InuYasha ebbe képtelen volt beletörődni.

- Nem! Az nem lehet! - ordibálta. - Azonnal menj vissza és ments meg az életét!... - InuYasha tovább is folytatta volna, de Kikyou egy bal kezes pofonnal hallgatásra bírta.

- Na ide figyelj! - Kikyou zihált a dühtől. - Ha hiszed, ha nem a húgommal minden elképzelhetőt megtettünk. - InuYasha még mindig nem tért magához a döbbenettől, de már nyugodtabb volt, Kikyou is összeszedte magát és halkabb hangon így folytatta: - Kagome szeretné, ha bemennél. A húgomat nyugodtan küld ki.