VII. fejezet: A Titkos Kert

            InuYasha szó nélkül lépett ki a szentélyből és a nélkül is távozott sietős léptekkel. A többiek nem értették mi történt, de nem mozdultak. Bíztak InuYashában tudták, hogy Kagome még életben van. Így csak vártak.

InuYasha már elhagyta a tavat és most az Iker-hegy felé száguldott, de bármilyen gyorsan ment is csak az út feléig jutott el aznap. Éjjel nem sokat pihent, mert folyamatosan haladt célja felé. Másnap reggel tudta, hogyha a mai nap nem találja meg a kertet Kagome meg fog halni. Délre járhatott az idő, amikor elérte az Iker-hegy lábát, a kertnek azonban semmi nyomát nem találta. Körbe járta a hegyet, ezzel hosszú órákat veszítve, eredménytelenül. Mikor körbe ért, dühösen és kétségbeesetten rogyott a földre. Öklével akkorát ütött a talajra, hogy azon tekintélyes méretű lyuk keletkezett.

- Nem fogom időben megtalálni a Tüzet! Kagome, azért fog meghalni, mert én túl béna vagyok, még egy átkozott kertet sem tudok megtalálni! Bárcsak segíthetnék neki valahogy, hisz mindennél jobban szeretem, az életemet adnám, hogy meg mentsem! Kagomeeeeeee!!!!!!

- Ha így érzel barátom, akkor méltó vagy arra, hogy belépj a kertembe. - a hang tulajdonosa az a herceg volt, aki annak idején elrejtette a Tüzet. Egy intéssel eltűntette a kertet rejtő álcát. - Jöjj! - InuYasha szó nélkül követte. A fiú a kert közepébe vezette, ahol a Tűz lebegett. - Fogd meg! Ments meg vele azt a nőt, akit még önmagadnál is jobban szeretsz!

- Veled mi lesz?

- Nem tudom. Talán itt az ideje, hogy belépjek az örök körforgás újabb állomásába és majd egy másik életbe viszont lássam a kedvesemet. Most fogd! Nincs sok időd!

- Elkéstem. Ha most elindulnék, már akkor se érnék vissza időben, már csak néhány percem maradt. - InuYasha hangja a teljes kudarc, a fájdalom, a bánat, a szomorúság érzéseinek keveredésén szólalt meg, ami még a legboldogabb embert is mélypontra küldte volna.

- Tedd, amit mondtam! - utasította a herceg. InuYasha egy másodpercig habozott, aztán elszánt arccal a Tüzért nyúlt.

Ahogy megfogta máris átrepült téren és időn keresztül, hogy megérkezzen a szentély homályba burkolózó termébe. Kagome ott feküdt, ahol hagyta. InuYasha kezében a Tűzzel lassan Kagome felé közeledett. A Tűz minél közelebb került a haldokló lányhoz, annál nagyobb lánggal égett, viszont nem égette meg InuYasha kezét. Fénye lassan betöltötte a szentélyt, meleget és derűt sugározva. A hanyou letérdelt szerelme mellé. A Tüzet a lány szíve fölé tartotta. A Tűz ütemesen lüktetni kezdett, ezt a ritmust felvette a Szent Ékkő is. InuYasha elengedte a Tüzet, ami lassan belesüllyedt Kagome testébe. Az első percben nem történt semmi, aztán Kagome újra hangosan és egyenletesen vette a levegőt, arca felöltötte régi színét. Kagome kinyitotta a szemét és lassan felült. Körül nézett és meglátta InuYashát, aki könnyes szemmel nézte őt. Kagome is sírt. Egy hosszú pillanatig nézték egymást, aztán Kagome InuYasha mellkasára hajtotta fejét, InuYasha pedig szorosan magához ölelte. Kagome újra biztonságba érezte magát.