4. fejezet: Az új vőlegény

Sayuri rohant, de nem a barackfa alá. De egyáltalán nem azért, mert tudta, hogyha Sess meg akarja találni, akkor biztos oda indul. Azért, mert magának sem akarta bevallani, hogy mit érez. Pedig az a fa ha mindig rá akarta „kényszeríteni”. Úgy döntött, hogy a kiszáradt tóhoz megy, nem messze a palotától. „Ez egyszerűen hihetetlen! Hogy lehet valaki ennyire ostoba? És bunkó… hogyan? ”Azzal térdre zuhant. Nem érdekelte, hogy mit szabad, és mit nem. Patakokban folytak a könnyei, nem látott tőlük. Csend volt, nem is akarta megtörni, így visszafogta nyöszörgését.

- Sesshoumaru… utállak… te…- Ekkor megzördült egy faág.

- Elnézést, te vagy Sayuri, Takeda- sama lánya? - A lány lassan felemelte a fejét, majd gyorsan lehajtotta, hisz egy előkelő férfi állt előtte. Letörölte a könnyeit, nézte pár másodpercig a talajt, majd mélyet sóhajtott, s felállt.

- Igen, uram. Én vagyok… önben kit tisztelhetek?- nem mert a szemébe nézni, hisz ezek után, ahogy látta… őt, a meg nem inogható szellemet könnyekben úszva…

- Az én nevem Hidetada. Nem tudom, hogy hallottál- e már rólam.

- Üdvözlök Észak- keleten, uram!- Még mélyebbre hajtotta a fejét - Sajnálom, de nem. Ha az édesapámat kívánja látni, akkor sajnos ki kell ábrándítanom, hiszen nincs itt.

- Igen, értesültem róla. Igazából önhöz jöttem, Sayuri kisasszony.

- Ho…ho…hozzám? És mit óhajt az úr?- A férfi felnézett az égre, és elmosolyodott.

- Mint említettem a nevem Hidetada. Én vagyok az ön jelenlegi jegyese, persze, csak ha Ön szerint méltó vagyok rá. Jöjjön velem, kérem. Sétáljunk el a palotához, ott majd mindent elmesélek. - Azzal kezét nyújtotta, hogy a lány belékarolhasson. - „Most mint tegyek? Nem sérthetem meg…”- S rámosolygott jövendőbeliére, elfogadta a gesztust. És együtt ballagtak egészen a kastély kapujáig. Kinyitotta neki a férfi az ajtót.

- Arigatou, Hidetada- sama!- hajolt meg előtte, és belépett, kicsit később a fiú is követte. Ezzel a külső szemlélők számára láthatatlanná váltak a további események. „Sayuri, úgy látom, hamar megtaláltad a hitvesedet. Légy boldog.” Azzal Sesshy elindult vissza, ahhoz, akit egykori menyasszonya mellett a legjobban szeretett. Rin- hez.

*

Sayuri a réten sétált. Eszébe jutott, amikor először találkoztak: „Nem az a legfőbb elfoglaltságom, hogy GYENGE, védtelen szellemeket oltalmazzak.”- A lány egy keserű mosolyt eresztett meg. „Mennyire találó… a második benyomásom tökéletesen igaz volt. Egy lelketlen, szívtelen, undok, kegyetlen szörnyeteg… bár az is igaz, hogy néhány éve még én is ugyanilyen voltam. Megöltem többszáz embert. Ezt nem tudom megbocsátani magamnak”

- Hová rohansz… nincs menekvés a haragom elől. Pusztulj, halandó!- Kiáltotta egy harci szerelésben álló szellem, s lecsapott kardjával. Éles sikoly rázta meg a falut. A férfiak remegve, kezükben dárdával vettél körül a szellemet.

- Kicsim, Mai, hol vagy?- Kiáltotta egy kétségbeesett női hang. –Gyere ide!

- Arisa, menj el innen! Fuss!- Fordult el egy húszas évesiben járó féri, és ordított a lány felé.

- Hm… úgy látom, hogy valaki elvesztette azt, ami fontos neki- tűnődött hangosan, gúnyos hangon.

- Mit tudsz te! Hiszen hanyou vagy, nincsenek érzéseid!- A lény ledermedt. Most, ismét hatalmas harag töltötte el a szívét.

- Hogy mit mondtál? - Kérdezte leplezett dühvel.

- Azt hogy nincsenek érzéseid, hanyou!

- Hm. Bátor vagy, halandó, hogy így mersz velem beszélni. Bátor, de balga. És a balgáknak egy a sorsuk. Halál. – azzal egy fényes szikra gyulladt a kezében, amit felé hajított. A harcosok holtan terültek el a földön. Végignézett rajtuk és azt mondta az élettelen test felé fordulva.

- Lehet, hogy nem táplálok érzelmeket az ostoba emberek iránt, de vannak érzéseim. De soha- fordult Arisa felé- soha ne merjetek hanyou- nak nevezni.  Azzal elindult a már jól ismert vára felé.

- Figyelj, te youkai! Megölted a barátaimat és a hitvesemet. Légy átkozott! A halálom után a lelkem nem fog nyugodni, míg el nem pusztulsz! Sosem lehetsz boldog azzal, akit szeretsz!

- Téged nem akarlak megölni. Nem bántok ártatlanokat. De ne kényszeríts rá, nem az én dolgom a te lelki békéddel foglalkozni. - Vetette oda neki, majd továbbindult.

- Azt hiszed, hogy nincs más értelme az életnek, minthogy bosszút állj az embereken? Gondolkozz, Sayuri, hisz te is egy vagy közülünk! – futott utána a nő, és ragadta meg a ruháját. Nézte az arcát, s a lány ismét felé fordult. – Én elhiszem, hogy próbálsz úgy tenni, mintha nem így volna, de igaz. Te a nővérem vagy, nem tehetsz ilyeneket!

- Hogy merészeled… mégis kitől vettétek ezt a sületlenséget? Ha azt hiszitek, hogy én vagyok a legendás hanyou, aki egyszer a ti falvatokban született, akkor nagyon tévedtek! Én Takeda- sama és Miharu- sama egyetlen lánya vagyok! Ti pedig azok, akiknek nagy kegyesen a földünkből adtunk. Ezek után van képed kioktatni, és azt állítani, hogy a te testvéred vagyok?

- Nem hiszem, hogy értelek téged, nővérem. De biztosan tudom, hogy te hanyou vagy, ezt bárki megmondaná. Igaz, nem vagy teljesen a nővérem…a féltestvérem vagy. De mivel nem változol, csak öldökölsz, nem tárom fel a titkot. Most menj, tűnj innen, legalább hadd temessem el békében őket!

- Ne parancsolgass nekem, te!- A lány könnyes szemekkel nézett vissza az ordító Sayuri- ra.

- Nem utasítalak, kérlek. Már így is elég bajt okoztál nekem. Távozz, kérlek. - A fiatal szellem meghökkent. Nem ellenkezett, csak végignézett a lángoló házakon. Lassú léptekkel elhaladt a síró asszony mellett.

- Sajnálom. - Mondta alig hallhatóan, majd eltűnt.

*

- Meghalsz, Sesshoumaru!

- Neeee!- Riadt fel egy youkai álmából. Folyt róla a verejték, szíve hevesen lüktetett, légzése felgyorsult. Felült az ágyában, és a szívéhez kapott.

- Sess… hou… maru... csak egy álom…

- Sayuri kisasszony!- Rohant be egy férfi kivont karddal a kezében. – Ugye nem esett bajod? Miért sikítottál? Mi történt, kérlek válaszolj!

- Semmi baj, csak egy rémálom.

Szólok Ayumi- nak, hogy főzzön neked egy kis teát.

- Nem kell, ne zavard, megyek én. - „Kedves, hogy aggódik, de most nincs rá szükségem. PONT rá nincs. Hisz ő tette tönkre az egészet, bár nem önszántából. Vagy mégis? Teljesen meg vagyok zavarodva” A jegyese gyanakodva nézett rá.

- Ha így szeretnéd, bár nem értem, miért ne kelthetnénk fel őt. De ez vagy te. A jószívű hercegnő- mosolyodott el- Örülök, hogy te vagy a menyasszonyom, Sayuri. Ahogy kívánod, akkor most megyek. Ha bármi baj van, csak szólj bátran, bármikor.

- Ö… Hidetada! Lenne itt valami. Szeretnék elmenni sétálni, ha nem haragszol.

- Hogyne, nem kell engedélyt kérned.

- Igen, tudom, csak szeretném, hogy ne aggódj a hollétem miatt.

- Köszönöm, hogy szóltál. Renden, de kérlek vigyázz magadra, és térj vissza pár órával napfelkelte után. A lány kinézett az ablakon. „Addig van öt órám. Helyes, végre egyedül”

- Viszlát!- azzal nekilátott a készülődéshez. Most nem bízta a véletlenre, gyorsan felöltözött, oldalára kötötte kardját, majd pokrócot terített hátára. Így indult el Sayuri, a nagy hercegnő egy éjjeli sétára.

*

Egy kislány nyitotta ki a szemét. Hirtelen, mint aki teljesen kialudta magát. Felpattant, és a fa alatt ülő youkai felé osont, nem akarta felkelteni. Olyan békés volt, ahogy aludt. Rin halványan elmosolyodott, és leült mellé. Rádőlt a jobb karjára, és lehunyta a szemét. Nyugodt volt, hisz nem volt mitől félnie.

- Rin, miért nem alszol már?- szólalt meg hírtelen a „párna”.

- Sesshoumaru - sama, nagyon sajnálom - vette el a fejét a karjáról. - Én csak valami rosszat álmodtam, és meg akartam nézni, hogy jól vagy-e, aztán meg arra gondoltam, hogy itt maradok veled. Ugye nem haragszol rám?

- Mit álmodtál?

- Azt, hogy egy fiúval harcoltál, aki megölt téged. De ez nem történhet meg, ugye? Ugye, nagyúr?- Sess értetlenül nézett a kislányra. „Ennyire aggódik értem? Bár ezt megszoktam. Mégis most valahogy jobban esik… talán meg elvesztettem valakit, aki fontos, és ezért jobban észreveszem a még meglévőket? Ugyan, én Sesshoumaru vagyok. Nem védelmezek senkit, nincsenek balga, emberi érzéseim.”

- Ne aggódj, nincs senki, akivel csatáznom kéne.

- De az egész annyira igazi volt. A fiút Hidetada- nak hívták, és volt ott egy nagyon szép lány is, akit folyton azt hajtogatta, hogy ne tedd.

- Valóban? Nem, Rin, nincs ilyen nevű ellenségem, ne izgulj. Aludj.

- Igenis. – „Vajon most is el fog küldeni Jaken mellé? Remélem, nem, majd úgy teszek, mint aki alszik”- Azzal összeszorította a kis szemét, és rádőlt a szellemre.

- Jó éjt.- „hm… azt hiszi, hogy akkor nem küldöm el, ha alvást színlel. Ebből látszik, hogy még csak egy kisgyerek. És ez benne a jó, hogy olyan őszinte, és igazán hűséges. Nehogy már ellágyuljak… Normális esetben elküldeném, de mintha valami más lenne az utóbbi időben. Mintha nem lenne kedvem gyilkolni… na jó, ezért ott még nem tartok Örülök, hogy velem maradtál, Rin. Te vagy az egyetlen, akiben megbízom. Meg Jaken. Meg Sa… nem, benne nem bízom. De miről beszélek? Az én hibám, nem álltam ki mellette. Most biztos utál. Á, ez így nem jó. Elmegyek, sétálok. De nem akarom felkelteni Rint. Akkor… ” Pár perccel később Sesshoumaru útnak indult, majd visszapillantott az alvó társaira. Jakenre, aki Ah és Un- on fekve rugdosódott. Biztos nagy csatát vívott álmában, a Nagyúr oldalán. És a kislány, aki egy fehér prémen pihent. Megfordult és elindult az éjszakába. Nem is sejtette, hogy valaki követni fogja…

Remélem tetszett! Légyszi írjatok véleményt!