Régi jó ismerősök

5. Rész: Tomboló érzelmek

Miya, v. Karen már egy pár napja szolgálóként tevékenykedett Sessyéknél. Az ő dolga volt a mosás, varrás, főzés, szóval minden, amit Jaken amúgy elszúrt volna. Nem dühöngött, inkább boldog volt, amit Sess is furcsállt. Boldog volt, hogy Sesshomaru maga mellett tartja. Viszont egy valami mindig zavarta: Jaken. Állandóan körülötte legyeskedett és bámulta őt.

“… Ez a gyík, vagy béka, vagy akármi is legyen, vagy csak idegesíteni akar, vagy akar valamit tőlem…”

Az úrnő megbarátkozott Rinnel, mivel vele lehetett beszélgetni, és persze, mert ő volt az egyedüli lány ott a környéken. Rin is kedvelte, még segített is neki a munkájában.

Épp valamit főzicskéltek ott ketten, míg Jaken odament Sesshomaru mellé.

Jaken:- Sesshomaru nagyúr! Miért bíztad rá a főzést? Miért nem küldted vadászni, vagy egyebek?

Sesshomaru:- Csak azért, mert a te fősztödtől azon tűnődöm, hogy leugorjak-e a sziklákról.

Jaken:- Olyan kegyetlen vagy, nagyuram!

Jaken ezután vetett Miyára egy pillantást, és Sess észrevette, hogy már megint bámulja.

Sesshomaru:- Mondd, Jaken. Tetszik neked ez a lány?

Jaken:- Tagadhatatlan, hogy gyönyörű teremtés…

S:- Szóval igen…

Sesshomaru is nézte. Szép volt látni, ahogy olyan jól kijön Rinnel.

S:- Valóban nagyon szép lány…

Jaken erre Sesshomaru szemébe nézett. Pillantásában féltékenységet lehetett felfedezni.

Jaken:- Nagyuram! Mondd, kedveled ezt a lányt?

Sesshomaru erre nem válaszolt, csak elfordult, és tovább nézte őket. Jaken erre nagyon füstölgött magában: “… Sesshomaru-sama láthatóan szemet vetett Karenre. Nem igazság! Én láttam meg először…”

Sesshomaru: “… Úgy látom Jaken beleszeretett Karenbe, amit nem is csodálok. De szerintem nincs esélye nála…”-És elégedetten mosolygott magában.

Ezek közepette Rin faggatta Miyát.

Rin:- Karen, mit főzünk?

Miya:- Valamit, ami várhatóan ízlik majd a nagyúrnak.

Rin:- Én ehetek belőle?

Miya:- Sajnos nem. Nem bírná a kis gyomrod. Neked valami mást készítek, rendben?

R:- Jó… Karen, neked van családod?

Miya kicsit habozott a válasszal.

- Nincs családom.

R:- Most már van! –És rámosolygott a farkaskutyára.

Miya visszamosolygott, és főzött tovább. Rinnek viszont még volt kérdése.

- Karen! Szeretsz minket?

M:- Persze, kislány. Kivéve azt a Jakent. Állandóan bámul.

R:- Áruld be a nagyúrnak. Majd ellátja a baját!

M:- Igazad van. Pontosan ezt fogom tenni.

R:- És… Sesshomaru- samát is szereted?

Miya meglepődött a kérdésen.

“… Csak nem mondhatom el neki, hogy jobban szeretem, mint az életem. Ezt úgysem értené meg egy ilyen kislányka…”

- Igen. Szeretem, mint uramat.

Rin látszólag elégedett volt a válasszal.

- Én is szeretlek téged. Mintha a mamám lennél.

M:- Tényleg? De aranyos…- Megsimogatta Rin fejét.

Rin:- Majd ha megismered a nagyurat, te is szeretni fogod. Tudod, ő az apukám…- Mosolygott.

Miya nevetett. Rin is, bár nem egészen értette, hogy miért.

Rin: “… Mostmár van egy mamám is! Jaj, de jó…”

A délután folyamán Rin és Miya mosni mentek a patakhoz. Sesshomaru titokban követte őket, Jakennek azt mondván, hogy ellenőrzi, megszökik-e a lány.

A föld hirtelen pirosan kezdett izzani, és ocsmány szellemek másztak ki onnan. Rin megijedt:

- Karen! Én félek!

Miya: “… Halottak… Hogy találtak meg?…”

Összesen hárman voltak: Két élő hulla fekete lovon, és egy páncélos hadvezérféle, akinek a koponyája is látszódott…

Miya:- Mester?

Hadvezér:- Igen, én vagyok, a mester, aki íjászatra tanított egykor…

Miya:- Mit akarsz itt?

Hadv.:- Azt, hogy meghallj! – És támadott.

Miya: “… Ebben nincs drágakő… mert ha lenne, akkor azt széttörve elporladna. De nincs, ezért csak a mágia hat rá… És nekem elveszett az erőm… Drakon értesült a dolgokról…”

A hadvezér támadott, és lefoglalta Miyát. Az egyik lovas azalatt megszólalt:

- Főnök! A kislánnyal mi legyen?

- Öljétek meg!

Miya:- Azt nem!

Az egykori mester lefogta az úrnőt, mikor az Rinre nézett.

- Most megvagy! Végre meghalsz, és Drakon nagyúr hasznosíthatja az erődet! HAHAHA!

Miya:- NEM! RIN!

Ezt követően Miya egész teste lángolni kezdett, és ellökte magától a hullát. Mikor az újból nekirontott, egyszerűen szétporlasztotta egy hatalmas tűzörvénnyel. Miya aztán a Rinre támadókkal is ugyanígy végzett.

“… Egy mágus?… Az nem lehet…” – Gondolta Sesshomaru, és csak ámult. Aztán, mikor az ég hirtelen besötétült, előjött rejtekéből.

Az égből 3 istenség szállt alá: az erő, a bölcsesség, és az életvágy istenei. Ezek láncolat parancsoltak le az égből, és fogságba ejtették vele Miyát.

- Megtiltottuk neked, hogy használd az erőd! Nem vagy méltó mágusnak! Ezért most büntetést kapsz!

A láncokba villám csapott, és megrázta Miya egész testét. Iszonyatos kiáltás kísérte a kínzást. Mikor az eszméletét is elvesztette, leengedték a láncról, és eltűntek a felhők között. Miya teste a földre hullott. Rin odafutott, és sírni kezdett:

- Karen! Mama! Ne halj meg!

Sesshomaru is odament, és karjába fogta a sérült lányt. Látszólag nagyon aggódott érte.

- Sesshomaru-sama! Meg fog halni?

- Nem… Nem hal meg…

Aztán a szellem magához szorította Miyát.

“…Legalábbis… Remélem…”- Azzal elindultak’ táborhelyük’ felé