Régi jó ismerősök

8. Rész: Az utolsó harc

A robbanás hallatára Miya rémült arcot vágott.

Sesshomaru:- Valami gond van?

Miya:- Drakon megtámadta Ezüstfalut! Az a patkány… Megvárta, míg elhagyom az embereimet, hogy könnyebben megölhessen mindenkit! De nem lesz ilyen könnyű dolga…

Sesshomaru csodálkozott:

- De… Drakon meghalt…

Miya:- Tudod, hogy a halottak mindig újraélesztik vezérüket… Csak nála ez nem sikerült, és ’félholt’ lett, ha érted, mire gondolok…

Sess:- Van egy sejtésem… Mit akarsz tenni?

Miya:- Természetesen megölöm.

Sess:- De nincs birtokodban a varázserőd! Annélkül lehetetlen legyőznöd!

Miya:- Meg kell próbálnom… A bajtársaimról van szó… A szülőfalumról! Ez a kötelességem.

Sess:- A vesztedbe rohansz… Ne légy ostoba!

Miya:- Megtalálom a módját, hogy legyőzzem! Ne tarts vissza!

Sess:- Nem hagyom, hogy mégegyszer kockáztasd az életed!

Miya:- Értsd meg, az embereimnek szüksége van rám!

Sess:- Akkor veled megyek!

Miya:- Ne, túl veszélyes! Lekötnénk egymás figyelmét…

Sessy beismerte, hogy ez tény. De kisvártatva ordítani kezdett:

- Ne rohanj a halálba! Nem tehetsz semmit! Ne légy hősi halott! Nem éri meg!

Miya ugyanígy, visszaordítva:

- Igenis megéri a családomért és a szülőfalumért meghalni! Tudd meg, megéri! Úgyhogy engedj el! Meg kell nyernem egy háborút!

Sesshomaru elhallgatott, majd elfordult és lehajtotta a fejét.

- Megértelek… Ha akarod, menj! Teljesítsd a kötelességedet…

Miya könnyes szemmel nézett rá, mert tudta, hogy talán sosem látja viszont. Már futott volna el, de Sesshomaru még utánakiáltott:

- De ne feledd! Én várni fogok rád…

Miya nem szólt, csak bólintott, és elrohant a füstfelhő felé. Sesshomaru dühösen állt ott.

- Őrültség! Tudja jól, hogy semmi esélye… Nem hagyom, hogy a múlt megismétlődjön… Nem fogom mégegyszer elveszíteni… Soha!

Gondolt egyet, és utánarohant.

Közben a falut elöntötte az élőhalott sereg. Mivel a katonák az úrnőt keresték, alig maradt védelmező. A kereső csapat a faluhoz közeli tisztáson tartózkodott, mikor Karoo üzenetet hozott:

- Jakeru-sama! A falut megtámadták! Szükség van a seregekre!

Jakeru:- Éreztem, hogy ez megtörténik… Katonák! Induljatok a faluba! Utánatok megyek…

- Azt én erősen kétlem…-Szólalt meg egy ismerős, de mégis más hang a hátuk mögül.

Jakeru:- Drakon…-Fordult hátra, közben intett a katonáknak, akik megindultak a falu irányába. Drakon külseje megváltozott. Termete hatalmas lett, új szárnyakat kapott, és többé-kevésbé egy óriás sárkányszörnnyé változott.

Kagome:- Inuyasha! Ebben a szörnyben van egy ékkőszilánk…

Inuyasha:- Mindjárt nem lesz – És húzta elő a Tessaigát.

Jakeru:- Ne! Az nem ér semmit! Nem emlékszel? Amit levágsz róla, visszanő!… Egy ékkőtől lett ilyen? – Megszólította Drakont – Honnan szereztél tudomást az ékkőről? Honnan szerezted?

Drakon nevetett:

- Megbízást kaptam egy Naraku nevű szellemtől, hogy öljem meg Inuyashát és társait. Tőle kaptam. Ennek segítségével Ezüstfalu az enyém lesz!

Inuyasha:- Szóval Naraku már megint…

Jakeru:- Nem kapod meg a falumat, amíg élek!

Drakon:- Ezen könnyen segíthetünk… Seregem! Támadj!

Drakon hívószavára ezernyi élőhalott özönlött Jakeruékra.

Jakeru:- Figyeljetek! Mindegyik hullában van egy drágakő, ami az életerejüket kölcsönzi! Ha a kő eltörik, nekik annyi!

Inuyasha:- Értettem! Mindenki keresse a drágakövet a testükben!

Inuyasha, Kagome, Miroku, Sango, Shippo és Kirara a támadókra rontottak. Egész jól bírták, de az ellenség csak több lett.

Sango:- Inuyasha! Ennek semmi értelme!

Inuyasha:- Le kell foglalnunk őket, hogy Jakeru törődhessen Drakonnal! Talán legyőzheti…

Miroku:- Akkor jöhet a nagytakarítás! INDULJ, SZÉL!

De amint ezt kimondta, megjelent egy csapat syaimyoshu. Miroku sebesen visszahívta a szelet.

Kagome:- Ez csak egyet jelenthet… Naraku itt van a közelben!

Naraku:- Jó meglátás!- Előbukkant Drakon válla felett, szóval jó magasan – Drakon! Öld meg Inuyashát!

Drakon mordult egyet:

- És ha nem? – És karmaival darabokra szaggatta a szellembábut, mivel az volt.

Drakon:- Nem érdekel Inuyasha! Nekem Ezüstfalu kell… És Jakeru, Miya és Sesshomaru HOLTTESTE!

Kagome:- Mi köze van Sesshomarunak ehhez? Inuyasha!

Inuyasha:- Drakon szerint miatta nem volt esélye Miyánál, mivel Miya a bátyám jegyese… Elvileg…

Mindenki megdöbbent:- JEGYESE? – De tovább kellett harcolni, mert ellenség volt bőven. Kaleo, Kalaido, Jun és a vadászok a segítségükre siettek. Jakeru addig Drakonnal foglalkozott.

Drakon:- Először téged öllek meg, kiütés nagyúr! Ezért nő csak kétoldalt szőrzeted a mellkasodon, vagy nem? HAHAHA…

Jakeru:- Mi van, Drakon? De nagy lett a szád! Kaptál egy nyeszlett szilánkot, és azt hiszed, megölhetsz? Na majd meglátjuk…

A farkaskutya teste kék fényben izzott. A lába alatt már jeges volt a talaj, és karjain is vastag jégréteg volt.

Shippo:- Mi történik vele?- Szétütött egy drágakövet.

Inuyasha:- Mint ahogy Miyának a tűz, Jakerunak a jég a fegyvere. A sors furcsa fintora. – Elporladt egy hulla mellette.

Jakeru nekirontott Drakonnak, és le akarta fagyasztani:

- Most lehűtelek, forrófejűkém!

Drakon szárnyai lefagytak, de kitörtek a jégből. Mielőtt Jakeru feleszmélhetett volna, Drakon kinyitotta a száját, és egy óriási fénycsóva telibe találta Jakerut. Holtan hullott a földre, szétroncsolt testtel.

Jakeru:-… Miya… Öld meg… ezt a szörnyet… - És örök álomba merült.

Inuyasha:- Jakeru! Ne halj meg!

Éppen akkor ért oda Miya a tisztáshoz. Odarohant halott bátyjához, megsiratta, majd felállt és dühtől veszetten Drakonhoz kiáltott:

- Most meghalsz, Drakon! Megbosszulok mindenkit, akit megöltél!

Előhúzta a Ken-no-hit és megtámadta a monstrumot.

“… Megbánod még, hogy újjászülettél, te gyilkos! PUSZTULJ…!”