Suki no kyoo- A szerelem ereje

好の強

Sesshoumaru to Hatsuyo

By: Kurosawa-sama

14. fejezet

Szerelmem, gyűlöllek!

Hatsuyo gondterhelten húzta be maga mögött a szobája ajtaját. Felvillanyozta a tény, hogy Tatsurot megmentette, ám biztos volt benne, hogy a háttérből Katayama mozgatta a szálakat. Az a szerencsétlen félszellem cselédlány ahhoz is buta volt, hogy rendesen elvégezze a dolgát, nemhogy egy főúr életére törjön ilyen fondorlatos módon. Katayama viszont a végsőkig elmegy, hogy megszabaduljon a neki nem tetsző egyénektől. Ez sem sokon múlott. Hatsuyo egyre jobban félt a férfitól. Katayamának nem számít semmi és senki sem… Vajon egy napon még magát Sesshoumarut is képes lenne elárulni? Lerogyott a futonra, és közömbös tekintettel meredt az asztalkáján lévő ételekre. Valahogy most nem volt étvágya. A kis Yoko legalább békésen alszik. Elfáradhatott az egész napi futkározásban. Hatsuyo mélyet sóhajtott, gondolatai visszaterelődtek Katayamára. Vajon, mikor tör rá ismét a férfi? Most, hogy Haruko lett az ágyasa talán nyugton marad egy ideig. Miért pont Haruko? Haruko látta őket… Elmondhatta volna Sesshoumarunak, hogy Katayama erőszakoskodott vele… Ezért választotta őt, de hogy tökéletes legyen az alakítás, Katayamának Haruko mellett kellene maradnia… Legalábbis egy ideig… Haruko gyűlöli őt… Ahogy ránézett, mélységes megvetést érzett a nő szemeiben… És milyen büszkén vonult végig a cselédek és az urak között a Katayamától kapott gyönyörű kimonókban! Hatsuyo biztos volt benne, hogy Katayama felhasználja Harukot ellene. Akármit is terveznek azok ketten, valamit ki kell találnia, nehogy rá törjön. Főleg éjjel. Elővette a batyujából az Adauchi-tou-t, és azon elmélkedett, hogy ez az erős szellemkard vajon akadályt tudna-e vonni a szobája köré. Kihúzta a hüvelyből a nemes pengét és koncentrálni kezdett, hátha történik valami. Ám nem történt semmi. Idegesen felpattant a futonról, és járkálni kezdett a szobában. Mikor a shoujihoz ért, mérgesen belevágta a pengét az ajtófélfába. Ekkor a kard szikrázni kezdett, és zöldes fénnyel vonta be a helyiséget. Hatsuyo mosolyogva nézett körbe a szobában.

-Ezen juss át, te féreg! –nevetett fel halkan. Immár megnyugodva sétált az ágyhoz, melyen kényelmesen nyúlt végig. Már régen aludt futonon, rossz sorsa ellenére, most remekül érezte magát. Az elégedett mosoly láttán a növekvő holdsarló is előbújt egy csipkés felhő mögül, és mohón kíváncsiskodott a farácsos ablakon át, ezüstös fénnyel színezve a bájos arcot.

Tatsuro miután belépett új lakosztályába, lecsatolta súlyos vértjét, és az erkélyre sétált. Nem mutatta ki, de nagyon megrémült a méreg láttán, mely kiégette előző szobája padlóját. Összeráncolt szemöldökkel bámulta a holdfényben úszó kertet. Most már minden békés volt. A kastély nem sokkal ezelőtt egy felbolydult méhkasra emlékeztetett. Ki törhetett az ő életére ilyen aljas módon? Biztosan nem az a fekete hajú kis cseléd. A tettest felsőbb körökben kell keresni. Talán Yasukazu volt? Neki állt egyedül érdekében. De talán a merénylő még fentebb áll a ranglétrán. Katayama… Tatsuro kezei ökölbe szorultak. Csakis Katayama lehetett… Ha a merénylet sikerült volna, akkor Yasukazut könnyebb lenne tábornoki rangra emelnie. Esetleg valami már indoka is lehetett Katayamának, mint a tehetségtelen rokonának való segítség? Mert ha erről lenne szó, akkor már korábban is megtehette volna… Egy biztos, nagyon vigyáznia kell ezentúl Katayamával, mert hiába lesz ő is tábornok, Sesshoumaru egyformán kedveli őket. Harcukat Sesshoumaru tudta nélkül kell megvívniuk… Ki tudja, hogy döntene a nagyúr, ha ő nyíltan szembeszállna Katayamával?

Katayama a szobájában igazgatta az állványra helyezett fegyverzetét. A mécsesek fényjátékkal vonták be a helyiséget, melyben a füstölők illata keveredett a beáramló virágillatokkal. Katayama csupán egy hakamát viselt, lapockáig érő, vörös haján megcsillantak a vízcseppek, testéből finom olajok aromája áradt. Ekkor elhúzódott a shouji, és betipegett Haruko, frissen kimosakodva, drága selyemkimonóba öltözve. Mikor megpillantotta a férfit hiányos öltözékében, mintha villám csapott volna belé, megdermedt. Megbabonázva nézte Katayama izmos hátát, és kócos, vörös hajzuhatagát.

-Katayama-san… -nyögte a lány.

-A mai nap egy csúnya kudarccal végződött… -sóhajtotta a férfi, a merényletre célozva.

-Megtettem mindent, amit kértél…

-Hogy lehetsz ennyire elővigyázatlan? –csattant fel a tábornok, miközben Haruko felé fordult. Haruko szemei elkerekedtek, szinte lassítva látta maga előtt a jelenetet. Ahogy Katayama feléje fordult, a hajából csillogó vízcseppek hullottak szanaszét, hosszú, szabálytalan frufruja az arcába lógott, melyből két sötét szempár meredt rá. Elbűvölve mérte végig a férfit. Széles vállait, tökéletes, arányosan izmos felsőtestét… A lélegzete is elállt egy pillanatra.

-Haruko! –a tünemény megszólalt. Haruko visszatért a valóságba, mely nem különbözött az álomvilágtól.

-Hai. –bólintotta a lány, immár a beszélgetésre koncentrálva.

-Azt kérdeztem, hogy lehettél ennyire elővigyázatlan?

-Odafigyeltem mindenre… -mentegetőzött Haruko. –Megvártam, míg mindenki elhagyja a konyhát… Még a szójaszószt is kiöntöttem, így Eiko nem engedte időben felszolgálni a vacsorát Tatsuronak…

-Nem erről van szó! –mondta Katayama. –Hogy nem láttad, hogy Hatsuyo a nyomodban van?

-Gomen nasai, Katayama-san! –Haruko hangja kétségbeesést tükrözött. –Legközelebb óvatosabb leszek!

-Le is bukhattunk volna… -folytatta a szemrehányást Katayama, miközben elsétált a nő mellett.

-Katayama-san! Onegai! (kérlek) –könyörgött Haruko.

-Jól van… Már úgysem tehetünk semmit… -Katayama leült egy selyempárnára az asztalkához, és saket akart magának tölteni, de Haruko odaugrott, és kivette a kezéből a korsót.

-Engedd meg, hogy töltsek neked saket, Katayama-san… -mondta alázatosan Haruko.

-Domou. (köszönöm, a férfiak használták ezt a kifejezést) –bólintott Katayama. –Igyál te is.

-Arigatou gozaimashita. –felelte Haruko, majd a másik csészét is teleöntötte. Egy ideig csendben ültek, a lánynak szörnyű bűntudata volt, hogy a szeretett férfi terve ő miatta nem sikerült. Katayama unta magát. Nem bánta volna, ha Hatsuyo ülne vele szemben. Ekkor Haruko felemelkedett a helyéről és mellé lépett. Katayama kíváncsian tekintett a nőre. Haruko kioldotta aranyszínű obiját, és a csodálatos kimonó pillanatok alatt a tatamira hullott. Az áttetsző yukata tökéletesen látni engedte a lány sovány alakját. Katayama végigmérte Harukot, és csalódottan vette tudomásul, hogy a lányt egyáltalán nem áldotta meg a természet azokkal a tulajdonságokkal, melyekkel egy nő büszkélkedhet. Egyáltalán nem érzett kedvet ehhez a nőhöz. Annál inkább egy másikhoz… Közben a yukata is a kimonó sorsára jutott, felfedve gazdáját teljes valójában. Katayama most már eldöntötte, hogy pár napon belül megszabadul Harukotól. Haruko leült mellé és átölelte, hosszú ujjait végigfuttatva Katayama tökéletesen kidolgozott mellizmain.

-Ne most… -szólalt meg halkan a férfi. –Ideges vagyok a mai nap kudarca miatt…

-Ez jót fog tenni… -mosolygott a nő, és nem hagyta abba a tábornok testének a felfedezését.

-Haragszom rád, figyelmetlen voltál. –jegyezte meg Katayama, miközben lefejtette magáról a mohó ujjakat.

-Kiengesztellek… -Haruko csillogó szemekkel nézett kedvesére.

-Iie. –rázta meg a fejét Katayama. –Ez lesz a büntetésed.

-Onegai! (kérlek) –mondta a vágytól rekedt hangon Haruko. –Ne tedd ezt velem…

-Egy valamit mégis tehetsz a megbocsátásért… -Katayama ajkai gúnyos mosolyra húzódtak, mialatt kioldotta az obiját. Az ágyékához húzta a lány fejét, és mikor férfiasságán megérezte a kellemes érintést, lehunyta sötét szemeit, és mélyet sóhajtott. Egy gyönyörű nő villant fel elméjében, ahogy az onsen előtt álldogál, tökéletes idomait nem fedi semmi…

Elérkezett a reggel. A nap vörös fénnyel előbújt a közeli dombok takarásából. A madarak vidám énekkel köszöntötték a jelenséget. Hatsuyo kipihenten ébredt az elmúlt napok fáradalmai után. Miután végzett a reggeli fürdéssel reggelit vitt a konyháról magának és a kis Yokonak. A kislány örömmel fogyasztotta a finom ételeket.

-Hatsuyo-sama, ma is játszhatok a többi gyerekkel? –kérdezte ártatlan szemekkel.

-Hai. –mosolygott Hatsuyo, miközben megsimogatta a gyermek fejét. Örült, hogy legalább Yoko jól érzi magát a kastélyban. –Nekem mennem kell a nagyúrhoz.

Mikor jóllaktak Hatsuyo visszavitte az üres edényeket, majd nehéz szívvel elindult Sesshoumaru lakosztálya felé. Mikor belépett a férfi szobájába, Sesshoumaru még ott tartózkodott Jaken társaságában. Sesshoumaru rideg tekintettel mérte végig a lányt, majd így szólt:

-Cseréld ki az ágyneműt és takarítsd ki a helyiséget! –hangja olyan fagyos volt, hogy Hatsuyot kirázta a hideg. –Ez lesz a dolgod! Ha még szükségem lesz rád, szólok. –ezzel elhagyta a szobát Jakennel a nyomában. Hatsuyo fellélegzett. Sesshoumaru most nem ütlegelte. Talán Katayama nem mondott neki semmit a tegnap történtekről? Ebben nem lehetett biztos. Leguggolt a futon mellé, melyből a férfi kellemes illata áradt, és még valakié… Ahogy leszedte a takarókat, egy zöld virágfüzért talált a lepedőn. Valószínűleg egy hajtűből származhatott. Teljesen elszorult a szíve, mikor tudatosult benne, hogy Sesshoumaru nem egyedül töltötte az éjszakát. Ezek szerint tényleg nem jelentett soha a férfinak semmit. Még akkor sem… Katayamának teljes mértékben igaza volt. Ám ő mégis ezt a férfit szereti. Elárulva érezte magát, ahogy a zöld csecsebecsét forgatta ujjai között. Szívesen lenne annak a nőnek a helyében, de nem, mint egy ágyas, hanem mint feleség. Égszín szemei megteltek könnyel, de visszatartotta a sírást. Nem az a fajta nő volt, aki elsírja magát. A gyermekkori élmények, és a Hakateda-szigeti háború, melyben leszúrták, megedzették a lelkét. Egy ilyen kegyetlen és gonosz férfi, mint Sesshoumaru nem érdemli meg a könnyeket. Mélyet sóhajtott, és a munkájára próbált koncentrálni, de felettébb elszomorította, hogy Sesshoumaru más nőt is úgy ölel, ahogy őt akkor. Elhessegette a gondolatot, és nekilátott a feladatának.

Ez a nap teljesen eseménytelenül telt Hatsuyo számára. Sesshoumarut reggel óta nem látta, szerencsére Katayamával sem találkozott. Miután kitakarította Sesshoumaru szobáját, már a nap lefelé ereszkedett a horizonton. Kiment a kertbe, hogy megkeresse Yokot, aki a többi cseléd gyerekeivel játszott. Yoko egy színes virágcsokorral a kezében szaladt felé.

-Hatsuyo-sama! –mondta széles vigyorral. –Ezt neked szedtem!

-Arigatou, Yoko-chan! –mosolygott hálásan Hatsuyo, majd beleszagolt a virágokba. –Ezek nagyon szépek, és milyen jó az illatuk!

-Tudtam, hogy örülni fogsz neki, Hatsuyo-sama! –vigyorgott a gyermek.

-Ideje menni fürdeni, és vacsorázni, lassan leszáll az este.

Yoko bólintott, majd visszatértek a cselédek lakrészébe.

Sesshoumaru miután elnyújtóztatta tagjait a kastély egyik onsenjében, visszatért a szobájába. Az egyik sarokban Jaken hortyogott, ám a férfi ügyet sem vetett rá. A lakosztály ragyogott a tisztaságtól, de az egész szobában érezni vélte Hatsuyo illatát. Elöntötte a düh, mikor arra gondolt, amit Haruko mondott neki. Már az első találkozásukkor megkívánta Hatsuyot, de Hatsuyo mindenkinek odaadja magát, csak éppen neki nem. Ekkor megfogant a terv a fejében. Már nem érdekelte, hány férfival hált a nő, magának akarta. Odasétált Jakenhez, majd erélyes hangon rászólt:

-Jaken! Felkelni!

A kis szellem felpattant, de a nagy ijedtségtől hasra vágódott.

-I..iigeen, nagyúr… -tápászkodott fel Jaken.

-Keresd meg Hatsuyot, és küldd ide! –Sesshoumaru hátat fordított Jakennek, és kisétált az erkélyre.

-Megyek, nagyuram! –hajbókolt a kis démon, és elhagyta a szobát.

Hatsuyo, miután Yoko elaludt éppen a shoujit húzta be a kislány szobáján, mikor megjelent Jaken. Hatsuyo meglepődött, hogy mit keres itt ilyen későn Sesshoumaru csatlósa. Nem sok ideje volt ezen töprengeni, mert felhangzott Jaken reszelős hangja:

-A nagyúr látni kíván!

-Ilyenkor? –döbbent le a lány.

-Mire vársz még? –pattogott Jaken. –Kövess!

Hatsuyo nagyot nyelt, majd elindult a kis szellem után. Vajon mit akarhat Sesshoumaru? Talán valami kivetnivalót talált a munkájában? Esetleg Katayama kápráztatta el őt újabb összesküvéses történetekkel? Nem lepődött volna meg… Mikor belépett Sesshoumaru lakosztályába egyre hevesebben vert a szíve. Most jutott el a tudatáig, hogy mi történhet vele. Nem akarta, hogy Sesshoumaru újra megverje. Sesshoumarut nem látta a helyiségben, de rögtön meghallotta a hangját az erkélyről.

-Jaken, elmehetsz!

Hatsuyo ijedten fordult a záródó tolóajtó felé. Úgy érezte magát, mint egy csapdába esett vad. Megpillantotta a férfit, amint éppen felé tart. Sesshoumaru csak egy hakamát viselt ezen a fülledt, meleg éjjelen. Hatsuyo, bár látta már Sesshoumarut ilyen hiányos öltözetben, mégis oldalra nézett.

-Eljöttél… -jegyezte meg hidegen a férfi.

-Mit akarsz tőlem? –kérdezte közömbösen Hatsuyo a démon aranyszemeibe nézve.

-Kicsit több tiszteletet! –Sesshoumaru hangja fenyegetően csengett. –Vagy meg akarsz ismerkedni megint az öklömmel?

-Mit óhajt, nagyúr? –váltott alázatos hangnemre Hatsuyo, bár alig győzte legyűrni a nyelvén lévő gúnyos szavakat. El szerette volna kerülni a verést.

-Nagyon jó… -Sesshoumaru viszont szabadon gúnyolódhatott. –Vetkőzz!

-Tessék? –Hatsuyo elkerekedett szemekkel tekintett Sesshoumarura.

-Jól hallottad. –mondta fagyosan a nagyúr. –Netán Katayamának kérés nélkül is megteszed?

Hatsuyo most már megértette.

-„Innen fúj a szél!” –gondolta mérgesen. –„Katayama megint mesélt neki… ezúttal a feslett erkölcsömet ecsetelte.”

-Nem tettem meg senkinek, semmit! –felelte dühösen Hatsuyo.

-Ezt nem hinném… -Sesshoumaru szemei megvillantak. –Vetkőzz, onna! 

-Ne merj velem így beszélni! –kiabálta Hatsuyo, majd fel akarta pofozni a férfit, ha az el nem kapja a kezeit.

-Osoi… (lassú) –jelentette ki közömbösen a nagyúr, majd közel rántotta magához Hatsuyot. Mire Hatsuyo észbekapott az obija már a földön hevert. Ezt követte a kimonója is. Hiába próbált kapálózni, Sesshoumaru sokkal erősebb volt nála.

-Hagyd ezt abba! –kérlelte a férfit.

-Urusei! (fogd be) –hörögte Sesshoumaru, majd a falhoz préselte a lányt. A könnyed anyagból készült yukatát egy laza mozdulattal letépte Hatsuyoról, aki kétségbeesetten ficánkolt a férfi karjaiban. –Most nem menekülsz… -lihegte Sesshoumaru. Amint meglátta a tökéletes női testet, már tudta, hogy nincs megállás. Mikor az előző éjjelen az egyik ágyasával hált, akkor is végig Hatsuyora gondolt. Egyik kezével lefogta a lány kezeit, hogy ne kapálózzon, míg a másikkal felfedezőútra indult Hatsuyo testén. Közben ajkaival a lányéra tapadt, és nyelve erőszakos táncba kezdett Hatsuyo szájában. Szemfogaival felsértette Hatsuyo ajkait. A lány szája szegletéből apró, piros vérfolyam indult meg. A vér íze Sesshoumaru számára csak még édesebbé tette a csókot. Kezével Hatsuyo feszes, telt melleit markolászta, nem túl gyengéden, majd végigsimított a nő lapos, izmos hasfalán, le egészen az öléig. Sesshoumaru megszakította a csókot, és Hatsuyo nyakát, majd kulcscsontját kezdte el harapdálni. Egyik ujjával behatolt a lányba, aki felnyögött az ismeretlen, furcsa érzéstől.

-Hagyd abba! –nyögdécselte Hatsuyo. –Onegai! (kérlek)

Sesshoumaru elengedte a nőt, de csak addig, míg a futonra lökte. Hatsuyo el akart menekülni, de a férfi már rá is vetette magát. Ott folytatta, ahol abbahagyta, csak most félig rajta feküdt. Hatsuyot elöntötte a vágy, ahogy Sesshoumaru ujját érezte magában, és ezt szégyellte.

-Te is élvezed, ne? –lihegte a férfi a fülébe.

-Nem akarom…

-Ne légy nevetséges… -Sesshoumaru Hatsuyo kék szemeibe nézett. –Nem először teszed ezt…

Sesshoumaru most leszállt a lányról, hogy megszabadítsa magát a hakamájától. Majd szétfeszítette a lány combjait, és beléhatolt. Egy hatalmas sikoly rázta meg a palotát…

Katayama a fürdés után még tett egy sétát a kertben, minél kevesebb időt szeretett volna újdonsült ágyasával tölteni. Ekkor hallotta meg a sikoltást. Tudta hogy ki az, és nem volt nehéz kitalálni, hogy mi történt. Ugyanis a hang Sesshoumaru szobájából jött. Kezei ökölbe szorultak, jóvágású arca eltorzult, és állati hangon felüvöltött. Egyik öklével belecsapott egyet a híd korlátjába, melyen éppen állt. A korlát kiszakadt a helyéről. Villámló szemekkel nézte a művét. Most először érzett gyilkos dühöt Sesshoumaru iránt…

Sesshoumaru erőszakos csókkal hallgatta el a lányt, aki ijedten kapálózott alatta. Hatsuyo mérhetetlen fájdalmat érzett, de a férfi nem hagyta abba kínzását. Egyre gyorsabban mozgott benne. Érdekes módon, maga sem tudta, hogy melyik pillanatban, de kellemes érzések töltötték el a testét. Sesshoumaru is egyre gyengédebben simogatta. Mintha minden megváltozott volna… Olyan volt, mint akkor, kint a háznál, bár ott nem jutottak ilyen messzire. Mindkettejüket hatalmába kerítette az akkori varázs. A szobát kéjes nyögések zengték be. Sesshoumaru megszakította a csókot, és Hatsuyo szemeibe nézett, miközben lassabbra vette a tempót. Hatsuyo a férfi szemeiben a szenvedélyen kívül szerelmet látott. Sesshoumaru megigézve bámulta az alatta fekvő szépséges nőt.

-Gyönyörű vagy… -suttogta Sesshoumaru, és végigsimította a lány arcát.

-Sesshoumaru… -Hatsuyo beletúrt az ezüst hajzuhatagba, majd a férfi izmos hátát kezdte el cirógatni. Sesshoumarut még jobban elöntötte vágy, és gyorsabban kezdett el mozogni, tartva a szemkontaktust Hatsuyoval. Már mindketten közeledtek a beteljesüléshez. Ekkor a férfi szemei vörösen izzottak fel. Hatsuyo szorosan ölelte magához a démont. Hirtelen semmihez nem hasonlítható gyönyört érzett. Ez volt az, amit beteljesülésnek neveznek. Mindketten egyszerre érték el.

-Hatsuyo… -hörögte Sesshoumaru, majd vörös szemei lecsukódtak, majd feje a lány vállára hanyatlott. Egy ideig egymáson fekve pihegtek, majd Sesshoumaru felocsúdva az álomból a lány mellé feküdt, és egyik kezével megtámasztotta a fejét. Ahogy kitisztultak az érzékei, rögtön megérezte a vérszagot. Most döbbent rá, hogy mit művelt. Hatsuyo még tényleg nem hált senkivel. Jól látta a nő combjain a vércsíkokat. Összezavarodott, és nem tudta, hogy mit gondoljon, vagy hogy mit mondjon. Hatsuyo óvatosan felült az ágyban, és végignézett magán. Már ő is visszatért a valóságba. Dühös lett Sesshoumarura, mert megerőszakolta, dühös lett magára, mert élvezte.

-Büszke lehetsz magadra, szajhát csináltál belőlem… -mondta mérgesen a férfinak. –Tönkretettél, most már biztos, hogy egy normális férfi sem vesz feleségül!

-„Szóval így állunk!” –most már Sesshoumarut is elöntötte a harag, és a féltékenység. –Esetleg, Katayamára gondolsz? –kérdezte gúnyosan.

-Aljas féreg! –sziszegte Hatsuyo.

-Talán nem élvezted? –Sesshoumaru gonosz félmosolyra húzta ajkait.

Hatsuyo nem válaszolt, felpattant az ágyról, és magára kapkodta a ruháit.

-Most meg hová mész? –kérdezte a démon. –Feküdj le, és pihenj!

-Azt már nem! –vágta rá a lány. –Én veled nem alszom! Gyűlöllek! –kiáltott a férfira, és elviharzott.

-Szóval gyűlölsz… -morgott Sesshoumaru. –Ezt még megbánod! Ne félj, többet nem érek hozzád…

Folyt. Köv.