Nyár volt. A nap az ég közepén. Egy ismeretlen hintó közeledett a palota felé. A palota kapuja előtt olyan 10 méterrel állt meg, s két alak szállt ki belőle.

Egy nő és egy férfi. Mind a kettő karizmatikus megjelenéssel rendelkezett. A férfi páncélt viselt s övébe nemes, hosszúkardot kötött. Hosszú ezüst haját lófarokba kötötte. Kék méregcsíkok voltak az arcán, s mi még nemesebbé tette tekintetét, aranyként csillogó barna szemei. A nő fekete kimonót viselt, minek sötét piros ujjai a földet súrolták. Bőre igen csak fehér volt. Hófehér arca szinte rikított a zöldes tájban. Ajka mély piros volt, szemei sötétebb barnák, mint társáé, s szemhéjai is pirosak voltak. Hosszú fekete haja volt, mit kontyba kötött fel, s egy ugyancsak pirosra festett, fémből készült, virágnak kinéző, csattal rögzített. Mai szemmel úgy nézett ki, mint egy japán, porcelánbaba -csak neki nem volt frufruja. Teljes egészében, gyönyörű nő volt, azonban a démoni erő legkisebb jele sem mutatkozott meg testén. Törékenynek látszott. Bár neki is karizmatikus kinézete volt, csöppet sem hasonlított társára, ki mellette barbár katonaként hatott. Nagy levegőt vett, s társával a palota kapuja felé sétáltak. A férfi minden lépése után, a nő arcát kémlelte, mintha csak annak parancsára várna.

Egyikük sem szólt az út közben semmit. Csak a férfi járása törte meg időnként a csendet, ugyanis a kardján pihentette kezét s így, a kard markolata néha megcsapta páncélját. Nagyokat lépett, mintha ezzel csak szándékait szeretné tudatni. A mellette haladó nő hangtalanul közlekedett. Hosszú kimonója miatt, nem lehetett látni még lábfejét sem.

Így haladtak csendben, mikor a nő 1 méterre a kaputól megállt. A férfi automatikusan követte példáját. Ezzel világossá vált, hogy a nő, a parancsolója. Egy percig néma csönd következett, majd hirtelen az égből, fénycsóvák csaptak le a földre, s a fénysugarak helyén harcosok jelentek meg. Egy pillanat alatt több millió harcos volt a nő és a férfi mögött. A férfi megfordult, azonban parancsolója meg se moccant, csak állt mereven, mintha transzba esett volna. A harcosok letérdeltek, s látván ezt, a nő mellett álló férfi is térdre ereszkedett, úrnője mögött, míg aztán az megfordult s büszkén mosolygott le alattvalóira. Az alattvalók felnéztek, s mindegyik egytől-egyig, úrnőjük szemébe tekintett. Egy pillanatig mindenki mozdulatlan volt, majd az úrnő ismét hátat fordított harcosainak, kik akkor felálltak. Mintha az úrnő és az alattvalói között valamiféle telepatikus kapcsolat lett volna. Az úrnő felemelte bal karját, mire a kapu, mintha faltörő kossal mentek volna neki nagyot dörrent, s kiszakadva a bejárattól 5 métert repült. Az alattvalók meg se rezzentek. Vélhetőleg az ilyesmi mindennapos dolog volt számukra, azonban a palotában élő szolgák mind kiszaladtak megnézni, mi okozta ezt a szörnyűséges hangot. Nem kellett sokat keresgélniük, ott állt a zaj okozója a kapuban. A bentlakók mind szellemek voltak, de azok, akik kirohantak a házból egyszerű gyenge egyedek voltak, mégis megpillantva a démon nőt az ajtajukban, fegyvert ragadva rohantak feléje. De ezeket is, csak úgy, mint az előbbi ajtót, az úrnő egy kézmozdulattal a túlvilágra küldte. Miután ezzel végzet belépett a kapun s egyenesen az előtte lévő palotát célozta meg. Csakhogy most nem a szokásos módszerével. Most kezét ökölbe szorította, s mikor kitárta tenyerét egy sárgadinnye nagyságú fénygömb lebegett benne.

-InuTaishou, meddig akarsz még bent bujkálni? Gyere elő, mutatni akarok neked valamit. -suttogta. Habár suttogott, hangja élesen szelte a levegőt, ebből látszott határozottsága. Hangja fiatal mégis tapasztalt, s nőies volt. Egy perc telt el. Semmi válasz. Az úrnőt szolgáló harcosok, egyhelyben maradtak. Pár másodperc után ismét újabb gyenge szellemek jelentek meg, üdvözlésképpen, de azokat már nem ő mészárolta le. A nő, egy hirtelen pillanatban eltűnt, majd ismét felbukkant, egy a palotával szemben lévő ház tetején. Méltóság teljesen állt, aztán egy röpke másodpercig szemei izzani kezdtek, majd amilyen hirtelen kezdődött, olyan hirtelen véget is ért. Mikor szeme kitisztult, alattvalói sorban mészárolták le a gyenge szellemeket. Mikor végeztek, egy másik harcos jelent meg a harctéren.

Egy a többieknél sokkal erősebb és tapasztaltabb férfi. Ahogy kilépett a palotából, mészárolni kezdte az ellenséges idegeneket, kik hirtelen visszaléptek, mert úrnőjük, eléjük állt, s pajzsot állított feléjük, hogy az idegen ne tudja tovább mészárolni a még mindig több millióból álló sereget. Az úrnő maga köré nem állított pajzsot. Az előtte lévő harcos, ingerültnek tűnt. Hosszú ezüstös haja volt s neki is méregcsíkok voltak az arcán csak úgy, mint a nő előző harcosának, ki a kapuig kísérte, majd beállt a seregbe. Az úrnő előtt álló férfi, InuTaisho volt.:

-OrenShi, nem számítottam rá, hogy meglátogatsz...-mondta InuTaisho.

-Hmm... azt gondoltam, InuTaisho. Korábban is kijöhettél volna fogadásomra, ha már annyit utaztam. -mondta OrenShi, az idegen harcosok úrnője.

-Kehh... és elmondanád, miért törtél be otthonomba, Császárnő? -szólt egy kis gúnnyal InuTaisho.

-2 oka is van. -válaszolta, ugyanannyi gúnnyal, mint ellenfele. -Először is elhoztam az egyik árulónak bizonyult szolgádat. -amint ezt kimondta egy rés jelent meg a szellemakadályon, s lehajtott fejjel, az a férfi bukkant elő, aki a palotához kísérte OrenShit. InuTaisho megdermedt. Mindenre fel volt készülve, de erre nem számított.

-Nagyuram!-borult térdre a harcos.- Sajnálom Nagyuram! Kérlek kegyelmezz! - de akkor hirtelen OrenShi szemei ismét izzani kezdtek, s valamilyen erő az áruló szolgát, térdre kényszeríttette.

A Császárnő szellemi ereje segítségével, bármit el tudott mozdítani, s szét tudott roppantani -így kényszeríttette térdre a szolgát- mire az, fájdalmában felkiáltott, majd az úrnőre nézve, ismét könyörögni kezdett.:

-Kérlek, ó Császárnő! Kegyelmezz, hisz már Kegyed oldalára álltam! Kegyelmezz Felség!!! -kiáltotta. Ám az úrnő ügyet sem vetett rá. S így szólt:.

-Elhallgass. Nincs szükségem a magadfajtákra. Meghalsz.- s pillantásával újabb csapást mért az árulóra, ki a még nagyobb fájdalom hatására vérezni kezdett. Ropogások hallatszottak testéből, ami nyilvánvalóan arra utalt, hogy az úrnő belülről törte el a szolga csontjait. A szolga hasra esett, s meghalt. Miután ezzel végzett OrenShi felnézett, egyenesen InuTaisho szemébe, s így szólt.:

-InuTaisho, kutyadémonok vezetője. Ő a te szolgád volt mégis elárult. Azért öltem meg előtted, hogy tudassam, veled, s mindenkivel, aki itt van, hogy aki ily módon akar hozzámszegődni, az mind úgy végzi, mint ahogyan ő is.- mondta teljes nyugodtsággal, s közben a halott árulóra mutatott, kiből erősen szivárgott a vér. -InuTaisho. Nyugodj meg. Nem hallgattam meg e áruló, szavait. Így nem tudom milyen harci taktikát találtál ki ellenem. Tiszta küzdelmet akarok, kémek nélkül.-mondta teljes nyugodtsággal, s szinte barátságosan.

-Értem. Ami a küzdelmet illeti, meg fogod kapni, ne aggódj. Ami pedig ezt az árulót, ugyanez a sors vár mindenkire, aki tőled, hozzám pártol át.

-Hogyne. -szólt elmosolyodva OrenShi, mire InuTaisho is követte példáját.

-Hihetetlen milyen fiatal vagy, s mégis milyen bölcs. De sohasem jó dolog ilyen fiatalon hatalomra kerülni. -szólt InuTaisho, a legbarátságosabban amennyire csak tudott, ellenségéhez.

-Meglehet. De én nem vagyok olyan, mint más korombeli. -Harcosai körül megszűnt az erőmező, s úrnőjüket követve, hátat fordítottak, s eltávoztak.

Ezután néhány órával, besötétedett. A palota előkertjéből, már eltakarították a holtakat, s épp az új kaput rögzítették az ajtónyíláshoz. A palotában nagy volt a mozgás. A vezetők mind körbeültek egy szobában s tanácskoztak -de látszott, hogy kik a megbeszélés legtekintélyesebb tagjai. Az egyik, ugyebár InuTaisho volt, ki egyben ennek az egész társaságnak volt vezetője, a másik pedig fia Sesshoumaru. A vezér jobbkezének tartotta Sesshoumarut, ki már akkor, kiváló harcos és bölcs vezetőnek bizonyult. Apja ezért büszke is volt fiára, bár ezt nem mindig mutatta ki. Sesshoumarut apja képezte ki a kardforgatásra és egyéb harcművészetre is. Bár fiatal volt, apja halála esetében, ő is kiválóan alkalmas lett volna a nép vezetésére. Az effajta hadi tanácskozásokon mindig, kivétel nélkül apja mellett ült, s le sem tagadhatták volna, hogy apa és fia van egymás mellett. De kettejük között volt egy jelentős különbség. Míg InuTaisho megértő volt egyes, arra méltó ellenségével és tisztelte is őket, Sesshoumaru csak az árulót látta bennük, kiknek célja: tönkretenni apja birodalmát. Ő semmilyen tiszteletet nem tanúsított feléjük, sőt egyenesen lenézte őket, amit apja nem túlságosan díjazott, habár míg élt, anyja igencsak büszke volt fia, minden egyes lépésére. Talán mert, fia magára emlékeztette.

Tehát összeült a tanácskozás. Az elején InuTaisho szokásához híven, mindenkit üdvözölt, s megköszönte eljövetelüket. Aztán egyszer, mint derült égből, mennykőcsapás, összefoglalva elmondta mi is történt a nap folyamán, mikor OrenShi Császárnő betört, s előtte végezte ki áruló szolgáját.

-OrenShi tehát most az ellenségünk. -fejezte be InuTaisho történetét.- Mindeddig tudtuk róla, hogy veszélyes ellenségünk lesz, ha egyszer felnő. S ím, megtörtént.

-Hmmm. Valóban. -mondta egy előtte ülő parancsnok. -De az, hogy felnőtt, elég elhamarkodott következtetés. Bár ha azt nézzük, hogy egészen születésétől tartottunk tőle, valóban így van.

-Úgy van. -bólintott InuTaisho.

Sesshoumaru, nem ismerte OrenShit még csak hallásból sem, úgyhogy csak apját nézte, hátha apja elmagyarázza neki, ki is az a rettegett Császárnő, aki már születése óta veszélyt jelent.

-Szedjük össze hát, mit is tudunk OrenShiről. -mondta végül apja.

-Pontos korát nem tudjuk, de annyi szent, hogy nagyon fiatal. -mondta egy bölcs.

-Mégis mennyire lehet az?- kérdezte Sesshoumaru.

-Fiatalabb még nálad is, Sesshoumaru. Ez elég meghatározás?

Sesshoumaru, megdöbbent. Akkoriban ő is elég fiatalnak számított a maga 200 évével.

-Igen. -nyelt egyet ő.

-Ha így nézzük, rengeteg gyengepontja lehet. -vélte egy őszszakállas öreg.

-Kifejtenéd? -szóltak a többiek.

-Nos. Nézve fiatalságát, biztosan nem sikerült annyi bölcsességet szereznie, mint nekünk e sok száz év alatt. Az, képtelenség lenne. Így gondolom, benne is megvan, az a fiatalságra oly nagyon jellemző, türelmetlenség és felelőtlenség.- nevette el magát az öreg. De más nem nevetett. InuTaisho szúrósan nézett rá, s így szólt:.

-Életedet áldoznád erre a feltevésre?

A öreg elhallgatott s rájött, mekkora ostobaságot mondott az imént. De aztán újra megszólalt.:

-De mégis. OrenShi császárnő, mint ahogy nevében is hallható, egy nő. S kétlem, hogy neki kevésbé fájna, mint a többi nőnek, ha hasba rúgnák.

-Tévedsz barátom - nevette el magát egy másik öreg.- Az a lány erősebb kiképzést kapott, mint mi együttesen ebben a szobában! Kegyetlen kiképzést, olyat amit mi el sem tudnánk képzelni. Ha egy kardot adsz a kezébe 20 felé vág, mielőtt pisloghatnál egyet!

-Így igaz. -helyeseltek a többiek. -Bár nem látszik meg rajta, embertelen és kegyetlen kiképzést kapott. Így az kizárt, hogy fizikailag, gyenge volna!

-Olyan nincs, hogy ne lenne valami gyengepontja - mondta Sesshoumaru.

InuTaisho fia vállára tette kezét, s apai szeretettel átitatva mondanivalóját, így szólt:.

-Fiam. Te ismered saját gyengepontodat?

Sesshoumaru elgondolkozott, majd válaszolt:.

-Nem, apám.

-Akkor honnan tudod, hogy van?- mosolyodott el InuTaisho.

S a szobában mindenki elmosolyodott e apai tanításra.

-OrenShi, tehát sebezhetetlen. Nézzük a seregét. Az előseregét, elő szeretettel áldozza fel a csatákban, hisz nincs rájuk szüksége. Csak gyenge alsóbbrendű szellemekből áll. Simán végzünk velük. Az utóserege azonban 1000 főből áll és rendkívül erős egy csapat, az a Császárnő jobbkeze.

-Tehát akkor igazából, 1000 harcos és OrenShi az ellenség.- vélte megint, az előbbi öreg.

-Nem egészen. -mondta InuTaisho- OrenShi pont olyan, mint a fiam. Szereti a harcokat olyannyira, hogy…

Sesshoumaru felkapta fejét:.

-Tehát, ha megtetszik neki a csata állása, visszaküldi harcosait, s ő maga küzd meg velünk.

-Úgy van, Fiam. OrenShi bölcs, de mivel belenevelték, a harcszeretetet, szeret harcolni. S mivel hatalmas erővel bír, általában unja magát az ilyen küzdelmekben s csupán a harc végén, harcol. De ha megtetszik neki a harcmodorunk, beszáll.

-Hmmm ...egyre jobban tetszik. -mondta halkan Sesshoumaru, egy kis gúnnyal ötvözve.

-Csak vigyázz vele, meg ne vágjon fiacskám! -vágott vissza egy másik öreg.

-Igaza van. OrenShi gyönyörű nő és igen okos teremtés. Csakhogy ő most az ellenségünk, úgyhogy inkább ne most terveld ki, meghódítását! - mondta vigyorogva az őszszakállas.

Ezen mindenki jót nevetett, még maga InuTaisho is.

Miután vége lett a tanácskozásnak, eldöntötték, hogy másnap követeket küldenek a Császárnőhöz, hogy megtudják, szándékában áll-e harcolni.

Este Sesshoumaru nem tudott aludni. Ehelyett szokásához híven kiült erkélyére, s a holdat nézte, azon tűnődve, amit az előbbiekben hallott.

Vajon milyen kiképzést kaphatott OrenShi ami túl tett még Apámén is? -tűnődött. Rájött, hogy ha valóban ilyen erős, akkor esélyük sincs ellene. Rendkívülien dühítette, hogy egy ellensége, aki oly nagyon hasonlított rá, mennyivel erősebb is. Ráadásul egy olyan, aki évekkel lehet fiatalabb nála! Aznap este elhatározta, hogy ha addig él is, de ő is túl fog esni azon a bizonyos kegyetlen kiképzésen. Fő feladatának tartotta, hogy elvégezze a kiképzést, s olyan erős legyen, mint a Császárnő. Sőt, erősebb. Ezzel a tudattal hajtotta álomra fejét.

Fura álma volt. Álmában egy nőt követett, de bárhogy is igyekezett, sohasem tudta akár csak megérinteni. Habár arcát a nőnek nem látta, teste elárulta, hogy bizonyára arca is gyönyörű. Kecses volt, s mikor Sesshoumaru majdnem elkapta, azonnal 3 méter távolságra teleportált el tőle. De aztán hirtelen megállt s hagyta, hogy Sesshoumaru megfogja kezét, hogy megnézhesse arcát. Sesshoumaru nem tévedett, valóban gyönyörű szép volt a nő. Hófehér bőre, ragyogó barna szemei, vérvörös ajka s hosszú fekete haja volt. S amint Sesshoumaru ezt meglátta, rögtön felébredt álmából. Már reggel volt. Fel öltözött s sietett apjához, hogy tudassa vele, mik a szándékai mielőtt még harcolnának OrenShivel. Apját, a palota teaházában találta meg, s ott is tudatta vele, hogy meg akarja kapni azt a kiképzést, amit OrenShi is.

-Fiam, megértem, hogy készülsz az OrenShi elleni harcra, de ez szerintem túlzás. OrenShi kínok-kínját élte át egyszerűen csoda, hogy ezek után még él. Valóban ezt szeretnéd, Fiam? -kérdezte InuTaisho.

-Igen, apám. -mondta nyugodtan Sesshoumaru. Tudta, mire vállalkozik, ám mikor apja szemébe nézett kis híján elcsuklott a hangja, mikor válaszolnia kellett. -Készen állok. -mondta ezután, olyan keményen, hogy még maga is meglepődött hangnemén.

-Rajtam ne múljon-szólt apja -úgy érzem készenállsz. Hisz immár, férfivé érettél, Fiam. - s nem sok hiányzott, hogy a Nagy InuTaisho Nagyúr szeméből egy könnycsepp hulljon ki, de a vezér erős volt, s kibírta.

Ez alatt visszaértek a követek kik OrenShihez mentek a csata dolgait megvitatni. Csak néhány órába telt az egész. OrenShi nem követelt semmit. Szabadon hagyta az időpontot, így semmi sem állhatott az útjába, hogy Sesshoumaru kiképzése rendben el- illetve befejeződjön.

InuTaisho egy távoli szigetre küldte fiát, s ott várta őt a kiképzője, aki InuTaishot azért nem képezte ki, mert nem tartotta alkalmasnak rá. Hát most Sesshoumarun múlt, milyen jó harcos, hiszen az első próba az volt, hogy bekötött szemmel, 1000 démonnal kell megvívnia pusztakézzel, vagyis látás, fegyverek és démoni erő nélkül! Sesshoumaru, 4 hetet, azaz 1 hónapot töltött a démonok mészárolgatásával, s ezzel még jobban megizmosította testét. Miután végzett velük alaposan kifáradt, s csak néhány óra múlva látott rendesen, hiszen szeme egész idő alatt be volt kötve. Ennek ellenére nem pihenhetett, mert azonnal útra kellett, hogy keljen, ha el akarta érni a következő helyszínt, ahol ismét bizonyítania kellett. Tehát pihenés nélkül indult útnak, s Miyoga a bolhaszellem vezette őt a következő helyszínre. Sesshoumaru igen ingerült volt az úton Miyogával, ugyanis nem volt ínnyére, hogy egy efféle alsóbbrendű szellemmel kellett utaznia.

Többször meg is fenyegette, hogy miután elvezeti a helyszínre megöli, de végül mikor odaértek, Sesshoumaru nem vett többé tudomást, a bolháról. Egy erdő volt a következő helyszín, ahol egy idős, azonban rettentő nagy démoni erejű férfi várta. Sesshoumaru meghajolt, hogy üdvözölje újdonsult tanítóját, az azonban a legkisebb jelét sem mutatta az együtt működésnek. Hátat fordított s indult is volna, Isten hírével, mikor Sesshoumaru megszólította.:

-Otashima, nem tartasz érettnek a tudásra?- kérdezte Sesshoumaru. Az öreg nem fordult meg. Úgy válaszolt:.

-Mesélek én neked valamit, Sesshoumaru. Volt egyszer egy kislány. Ahogy te, ő is egy csata érdekében jött. Csakhogy ő nem azért, hogy végig járja a kiképzést. S ezt már akkor tudtam mikor először a szemébe néztem. Alaposan szemügyrevettem az izomzatát, de semmi olyan nem volt benne, ami megkülönböztette volt őt egy másik halandó gyermektől. Vagy ha mégis, akkor az a hófehér bőre vagy a hatalmas démoni ereje lett volna. Miután végeztem ezzel, épp ki akartam őt oktatni, mikor mélyen a szemembe nézett és elkezdte, a szemembe mondani bűneimet. Így szólt: "Mielőtt engem kioktatnál, szeretném én kezdeni veled. Először is, nem tudom, kinek képzeled te magad, de életeden át nem tettél mást csak, életeket oltottál ki, s csak abból az egyszerű okból kifolyólag, mert nem volt más dolgod, vagy egyszerűen így próbáltad félelemre bírni a többieket. Ezért talán mások még félnek is tőled, de csak hogy tudd, én ez alól kivétel vagyok. Mélységesen megvetlek és szerintem, szánalmas, amit te csinálsz. Az idők elteltével annyi élőt öltél meg, hogy már technikád is lett rá. Olyan, ami gondolom olyan erős, hogy mások is követni szeretnék példádat. De engem ez a technika kicsit sem izgat. Nézz magadra! Még így is szánalmas látványt nyújtasz, a belsődről nem is beszélve. Nem azért jöttem el, mert hatalom hiányban szenvedek. Sokkal inkább, hogy az ellenségeim megtudják, hogy ezen végig estem. Ez a kiképzés semmi az erőmnek. De ezt az ellenségeim nem tudják, így bizonyítanom kell, de ne is pocsékoljuk az amúgy is oly drága időt. Kezdjük hát!" -innentől már nem is én vezettem, hanem ő járt a saját útján. Testét-lelkét feláldozta. S tudod miért? Mert egyszer egy ellenséges klán, lemészárolta szüleit -kik maguk is vezetők voltak- a kislány előtt. A kislány, az azt követő években csak edzett és edzett, míg végül alig 10 évesen lemészárolta szülei gyilkosait. Sőt még két klánt is, akik útjába álltak. E tettével rengeteg ellenséget szerzett magának, s folyton ölnie kellett. Mindenki ki az útjába állt meg akarta ölni, de végül, mind életével fizetett. Idővel követői lettek a kislánynak. S végül Császárnőként jött el ide, s ment végig egyedül a kiképzésen. Sejted már ki volt az, Sesshoumaru?

-OrenShi ...-suttogta a választ.

-Úgy van. Apád mondta, hogy hadban álltok vele. Mielőtt felmérnélek, tudnod kell, hogy OrenShinek olyan kell, aki meg tudja fékezni őt. Őt már nem fűti a bosszú, de már nem tud megmenekülni hatalma elől. Ez a kiképzés roppant erős lesz, mert apád rövid időt adott, kiképzésedre, úgyhogy képtelen leszek keményebb lenni veled. Készen állsz?!

-Igen. -hangzott a válasz. OrenShinek ellenfél kell, aki megállítja. S az, az ellenfél én leszek az!

-Mutasd hát, mit tudsz! -s Otashima kardot rántva támadt Sesshoumarura.

Napokon keresztül küzdöttek. A mester karddal, míg a tanonc pusztakézzel. Sesshoumaru páratlan harcos volt Nem esett nehezére kivédeni és támadni mestere ellen. 6 napon át, küzdöttek élelem víz és szünet nélkül. Míg aztán Otashima leállt.:

-Remek kiképzést kaptál apádtól. Légy rá büszke. –mondta. Ha valaki, aki az én tanításommal képes lesz legyőzni a Császárnőt, az te leszel Sesshoumaru. OrenShi hatalma foglya lett. Hát segíts rajta Sesshoumaru. -gondolta az öreg.

-Most pedig kezdődjön az igazi kiképzés! Nem fogok finomkodni.

-Nem is fogom elvárni tőled, Mester. –mondta Sesshoumaru.

A kiképzés 4 hónapig tartott. Ezalatt Sesshoumaru megtanult mind a két kezével vívni, s szellemi ereje már sokkal meghaladta mesteréjét. Hatalmas aurával rendelkezett, de nem használta, mert Otashima úgy tanította. Miután Sesshoumaru számára véget ért a kiképzés ő és mestere leültek pihenni. Sesshoumaru mielőtt távozott volna maradt még egy napot az öreggel. A napot koncentrálással s pihenéssel töltötték, s hosszan beszélgettek Orenről.:

-OrenShi nem olyan, aki hatalmat szeretne. Ő csupán meg akarta bosszulni szüleit, s miután sikerült ellenségei lettek. Szegény lány hatalma fogságába esett. Bárhogyan is akar, nem tud kiszabadulni.

-Sajnálatos. De mivel háborúban állok vele, muszáj lesz legyőznöm, ami talán meghozná szabadságát is. Vagy a túlvilágra juttatom.

-Tedd azt. -mondta a mester, s mély levegőt vett.

-Mester. -szólt Sesshoumaru.- Mostanában furcsa álmaim vannak. Egy olyan személlyel, akit azelőtt még soha sem láttam, mégis mintha ismerném.

-Érdekes.

- Álmomban egy asszony jelenik meg...

-Hmm... szép asszony?

-Kehh... igen. Valóban az...

-Akkor már én is álmodtam vele. -nevetett a Mester.

Sesshoumaru mióta idejött, most először mosolyodott el.

-Komolyra fordítva a szót, mióta álmodsz vele? –kérdezte a mester.

-Néhány hónapja. Érdekes módon erőt adtak ezek az álmok. S úgy érzem, mintha valami kötelék alakult volna ki köztünk.

-Az álom furcsa jelenség, fiam. Néha a jövőt tárja fel, néha vágyainkat testesíti meg, és megint van mikor csak álmodunk.

-Valóban.- azzal Sesshoumaru felállt, de mielőtt hazaindult volna, megkérdezte:

-Apámat miért nem képezted ki, Otashima?

A mester nevetett, s így válaszolt:

-Akkoriban más dolgok voltak. InuTaisho Nagyúr túlon-túl jó volt. Kemény volt, mégis becsületes, jó szívű. Még halandókat is tudott volna szeretni! Nem volt szimpatikus, de ha most jött volna ide, s kérné a tudást, minden bizonnyal átadnám neki. A kiképzés alatt te is észrevehetted, hogy igen kemény dolgokat kellett végrehajtanod egy rossz szó nélkül. Ezt kétségtelenül ő is megtette volna, de ő máshogy használta volna fel, mint ahogyan én tettem volna. Ebben gondolom, Anyádra hasonlítasz. Ismertem őt, mielőtt még apád asszonyává tette volna. Hatalmas erővel bírt, kegyetlen, kemény, határozott volt.- itt vigyorogni kezdett. –Igazi nő volt, míg élt.

Sesshoumaru egy "hmm..." kíséretében megfordult s elindult hazafelé. A kiképzésen, hát túl vagyok. Nem mutattam ki, de pokoli hónapok voltak.

Eközben InuTaisho újabb csatára készült OrenShivel. Miután Sesshoumaru elindult, néhány hétre rá megkezdődött a csata. 4 csatán esett át a két had, így irónikus volt, hogy 4 hónapot volt távol Sesshoumaru. OrenShi mindvégig hátul állt. Nem tartotta sokra a csatát. Így nem is szállt be. Az 1000 harcos igazi ellenségnek bizonyult s e hónapok alatt alig sikerült ötvenet elpusztítani.

Sesshoumaru este érkezett. Apja szinte rá sem ismert fiára. Sesshoumaru sokkal izmosabb és karizmatikusabb lett, mióta találkoztak, pedig csak néhány hónap telt el.

-Üdvözöllek Fiam! Büszkén látom, hogy átmentél a kiképzésen.

-Igen apám. Bár annyira nem volt kemény, mint amire számítottam. – hazudta Sesshoumaru.

-Értem fiam. Most pedig jöjj. Most, hogy visszatértél ideje összehívni a tanácsot. –InuTaisho észrevette fia tekintetében, hogy valóban megváltozott, mintha sokkal hidegebb lett volna tekintete.

Egy tó közepén egy hatalmas palota állt. Mindenki számára világos volt, hogy a palotát elvarázsolták. Az emberek nem szívesen jártak arra felé, mert ott, jártak-keltek a szellemek, s erősebbnél erősebb démonok.

OrenShi ült ki erkélyére. Az utóbbi időkben nem volt sok híre a csatákról, hiszen el sem ment rájuk. Inkább rábízta egyik harcosára, akiben megbízott, s akinek csak néha napján kutatta át elméjét, nehogy valami olyat tegyen, ami nem lenne túl bölcs dolog. OrenShi néha-néha kijárt a palotából a szomszédos faluba, bár senki sem tudta miért. Ott az emberek úgy hitték, hogy valamiféle papnő lehet egy másik faluból, így Oren lazíthatott, s nem kellett fontos döntéseket hoznia, hiszen még oly fiatal volt. Ez a teher nagyon megviselte lelkileg, de nem hagyta, hogy más ezt észrevegye. Tehát néha napján kiment a halandókhoz, s ott tanította a nőket a gyógynövények használatára, s gyermekeket is szívesen okította az élet szabályaira. Neki nem volt rendes szeretetteljes gyermekkora, így mindig örült, ha gyerekkel lehetett. Senkinek nem szánt volna olyan sorsot, mint amilyen az övé. Magában tartotta magányosságát, fáradtságát s szomorúságát is. Az idők során beletörődött, hogy örökre így lesz majd, lánctalan fogságban. A hatalom mire oly sokan vágynak, őt fogvatartja. Mikor erre gondolt mindig keserű mosoly játszadozott ajkán. Annak ellenére, hogy nem mutatott semmilyen változást, sokan rájöttek, hogy a legyőzhetetlen Császárnő boldogtalan s más sorsot szeretne. Mindenki tisztelte őt, hisz tudták, amit tesz, azt a követői érdekében teszi.

Így magányosan ült az erkélyen mikor egyszer csak kopogtattak. Az úrnő az ajtóhoz sétált s meglepve látta, hogy két InuTaishotól érkezett követ állt meg előtte.

-Üdvözöllek benneteket. Minek köszönhetem látogatásotokat? –kérdezte fáradtan.

-Nagyurunk üzenetet hozott.- s a beszélő átadott egy levelet.

OrenShi elbocsátotta a követeket majd felbontva a levelet, magában olvasta, egy röpke percig. Értem. –gondolta félretévén a levelet. Elmosolyodott.

-Hívjátok ide Inakout! -adta ki a parancsot.

Nem sokkal később Inakou -kire OrenShi hadseregét bízta-jelent meg az ajtóban.

-Hivattál, únőm?

-Úgy van. Ezennel visszaveszem harcosaimat s téged is, harcosommá teszlek. Üzenet érkezett InuTaishotól. Holnap délben lesz a csata, az innen legközelebb fekvő pusztán!- s nevetve hagyta ott elsőtisztjét, ki látván úrnője vidámságát, jókedvvel jelentette be a hírt a többieknek.

InuTaisho miután elküldette az üzenetet, ő is mozgósította csapatát s a két csapat teljes erőfeszítésekkel készült a harcra.

Másnap mindkét csapat pont délben, mikor a nap az ég tetején volt, egymás előtt állt. Baloldalon állt meg OrenShi serege, vele szemben InuTaishoé, ki maga nem ment el. A harcot fiára hagyta, hogy tudassa, megbízik benne. OrenShi pont, mint Sesshoumaru, a sereg szélén állt.

Mivel messze voltak egymástól nem látták egymás arcát. Sesshoumaru mellkasát pont, mint OrenShinek páncél védte. Azonban OrenShi harci maszkot vett fel, hogy eltakarhassa arcát, ugyanis a falu melyben segédkezni szokott, pont a harctér mellett állt. Azért takarta el arcát, hogy a falusiak ne ismerjék meg, s ahogy harcosai sem, ha esetleg úgy adódna, hogy segítenie kellene a falusiakon. Nem akarta, hogy a harcosok rájöjjenek, úrnőjük halandóknak segít.

A két csapat tehát készen állt. Mindenki a vezetőkre várt. Sesshoumaru nem óhajtotta előbb elindítani a csatát így türelmesen várt, míg Oren megteszi. A Császárnőre sem kellett sokat várni, amint rájött, hogy ellenfele nem óhajtja elkezdeni, ő serege közepére teleportált, s karját fölemelve kiáltott:.

-Előre!!!

Mire a résztvevők előre rohantak s méltó harcmodorral harcoltak egymás ellen. Mindenki a legjobb formáját hozta. Aki lassú volt, azt első csapásra levágták. Folyt a vér.

A két vezető azonban csak állt. Sesshoumarut kissé ingerelte, hogy ellenfele nem hajlandó megmutatni arcát, s még az is, hogy a nő roppant ismerősnek tűnt a számára. Azonban ellenfele, a Császárnő még csak rá sem nézett. Őt jobban érdekelte valami más kelet-felé. Sesshoumaru nem tudta megmagyarázni okát, s csak figyelte a nőt. Néhány perc elteltével OrenShi végre Sesshoumarura pillantott. Egy hosszú ideig csak nézték egymást, mintha mind a ketten azon gondolkodnának, hogy valójában ki is az ellenfelük. De aztán az úrnő előresétált, hogy közelebbről is szemügyre vegye a férfit. Mikor már alig 2 méter volt közöttük Oren megállt, s megállapította, hogy ellenfele egy roppant jóképű, nemes férfi. Mintha jókedvvel töltötte volna el Sesshoumaru látványa. S akkor OrenShi jobb karja világítani kezdett. Sesshoumarunak sem kellett több, várta míg ellenfele támad. Ami meg is történt. Oren fel ugrott a magasba s ott lebegve csapkodta Sesshoumarut energiaostorával. Azonban Sesshoumaru is rendelkezett ezzel a képességgel, s ide-oda cikázva támadták egymást. Bámulatos volt még nézni is micsoda sebességgel támadják egymást, s védik ki a támadásokat. Sesshoumaru ahogy OrenShi is, gyakran elmosolyodott e közben. Nagyon élvezték a harcot. De aztán hirtelen emberi sikoltás hallatszott kelet-felől amerre a falu is volt. OrenShi rögtön arra nézett, s e óvatlan pillanatában Sesshoumaru ostora eltalálta. Az energiaostor hatalmas csapást mért Orenre, ki a levegőből 20 métert zuhanva egyenesen a földbe csapódott. Sesshoumaru megdöbbent nem tudta mire vélni ezt. De azt tudta, hogy Oren ezt könnyűszerrel kivédhette volna. A férfi leszállt a földre s közelebb ment a Császárnőhöz, ki fájdalmában nem volt képes felkelni. Tehetetlenül feküdt a hátán, ahonnan ömlött a vér, ugyanis mikor OrenShi megfordult Sesshoumaru hátát találta el. A maszk még rajta volt, de Sesshoumaru így is észrevette, hogy a nő szeme könnyezik. Fejét elfordította, s kelet-felé nézett. Alig 10 másodperc telt el, mikor az úrnő fel próbált támaszkodni, sok vérveszteséggel ugyan, de sikerült felülnie. A bal vállától egészen derekáig nyúló, hatalmas vágásból szivárgott a vér. Látszott rajta, hogy alig tud mozogni. A Császárnő mégis fájdalmával nem törődve próbálta magát kelet-felé vonszolni. Alig tudott járni s erejét sem tudta használni, mert fájdalmában összpontosítani sem tudott. De aztán meg állt. S megpróbált kiegyenesedni, ami csodával határos módon sikerült is. A falut nézte. A falu égett s az emberek bizonyára meghaltak. OrenShi szíve majd’ meghasadt. Ökölbe szorította kezét majd meg fordult, hogy újból harcolhasson Sesshoumaruval.

-Fájdalmaid vannak. Látom rajtad. Szenvedsz. Így is harcolni akarsz?

- Neked nem mindegy? Ha már átjöttél, nem fogom pocsékolni idődet.

Azzal energiaostorát ismét megjelenítve, ismét nekiment Sesshoumarunak, ki nagyon meglepődött a nő gyorsaságán. Szinte ugyanúgy mozgott, mint eddig habár kicsit erőtlenül. Sesshoumaru nem értette, miért nézett OrenShi keletre, s ki akarta deríteni.

Oren épp lecsapott mikor Sesshoumaru kivédte, s ahelyett, hogy támadta volna hátrálni kezdett. Egész addig ment ez, míg oda nem értek, hova Oren nézett. Mikor elérték ezt a helyet, az úrnő leállt. Sesshoumaru szétnézett. Oren követte példáját, s ökölbe szorított kézzel próbálta leplezni érzéseit. Legszívesebben ordított volna. Sesshoumaru Nagyúr OrenShire nézett.

-Egy falu...-mondta aztán a férfi. -Mi ebben ilyen érdekes, Úrnő? Harcunk közben mindig idetekintettél...így szerezted a sérülésed is.

-Ez volt, az a hely, ahol az lehettem, aki vagyok. De ez már a múlté. -kieresztette ökölbe szorított kezét, s a fekete harci maszkja kettéroppant, s kivillant belőle, hófehér arca, min a harc legkisebb jele sem mutatkozott meg. Tiszta volt. OrenShi szeméből egyenként bukkantak ki a könnycseppek, s gurultak végig arcán. Sesshoumaru megdermedt. Ő volt az a nő, kit álmában látott. Nem jutott szavakhoz, megdöbbenésétől. A Császárnő hirtelen, a vérveszteségtől, kicsit megszédült, s úgy fordult a csatázó harcosok felé.

-Szerinted, van értelme még ennek a harcnak, Sesshoumaru Nagyúr?

Sesshoumaru elrugaszkodott s energiaostorával kettéválasztotta a csatázó feleket.

-A harcnak vége. –mondta, s mindenki letette fegyverét.

Mikor Sesshoumaru megfordult OrenShi erősen vérzett, s majd’ összeesett, de erőt vett magán s ő is a levegőbe emelkedett. Ahogy a délutáni napsugarak megvilágították testét, úgy festett, mint egy valóságos angyal, páncélban. Szemeit behunyta, majd újra kinyitotta. Most minden harcos őt nézte. A nő mély levegőt vett, s így szólt:.

-Legyen vége a csatának. –mondta. Hangja elcsuklott. S testéből hirtelen fénysugarak csaptak ki, mik begyógyították a sebesültek sebeit. A harcosok ezt látván, egytől-egyig térdre borultak az úrnő előtt. Sesshoumaru, leszállt a földre, s ő is meghajolt. Végül megszűntek a sugarak, s OrenShi zuhanni kezdett, csakhogy Sesshoumaru, időben elkapta a zuhanó nőt. Ezek után a harcosokat Sesshoumaru hazaküldte, s miután ezzel végzett, karjaiban az eszméletlen úrnővel hazaindult volna, csakhogy halandó jelenlétet érzett.

A Nagyúr a faluhoz ment. Körbenézett, de nem látott senkit sem, vagyis senki élőt. Megfordult s hazaindult.

Mikor hazaért Orennel, apja várta a kapuban.

-Látom győztesen tértél vissza fiam. Büszke vagyok rád.- szólt.

-Igazából, nem győztem. OrenShi győzött. –mosolyodott el Sesshoumaru, kinek karjai közt a még mindig eszméletlen nő pihent.

InuTaisho bólintott, majd fiával bementek a palotába…

Folytatása következik…

By Lenox