Sesshoumaru és Kagome

Narakut legyőzték legalábbis azt hitték, hogy győztek; de sikerült elmenekülnie igaz súlyos sérüléseket szenvedett. Az ékkő ismét teljes volt, s az örzésével Kagomét bízták meg. A csapat feloszlott. Inuyasha elment megkeresni Kikyot, míg Sango és Miroku a szellemírtók fauját élesztették újjá. Kagome haza készült a saját világába, már majdnem bele ugrott a kútba amikor egy forgószél kíséretében felkapta Kouga és a farkas verem fele száguldott vele. Kagome kétségbe esetten kiabált segítségért, de hiába. Kouga megunta Kagome jajveszékelését és nem éppen finoman letette a földre, majd egy gyors mozdulattal felé kerekedett; s nem titkolt szándékkal közeledett felé, de valaki megállította. Kouga hátra fordulva meglepődött. Kagome még mindig nem merte kinyitni a szemét,de amikor végre kinyitotta a szemét csodálkozva látta ki áll Kougával szemben.

-Sesshoumaru?- kérdezte bizonytalanul.

-Mit akarsz?- kérdezte Kouga

Sesshoumaru nem válaszolt csak Kagoméra nézett aki megértette, hogy itt az ideje tovább állni; így elindult a szellem felé, de mikor elhaladt a farkas szellem mellett az leütötte és ájultan esett a földre. Mikor magához tért egy barlangban találta magát, aminek a belsejéből halk csobogás halatszott. Elindult a hang irányába és egy kis tavacskát talált ott, ami nagyon csábította ezért úgy döntött hogy megfürdik. Nem sejtette, hogy a tavacska sötét zugában éppen Sesshoumaru van. Ösztönösen elindult afelé a sarok felé ahol a szellem volt. Sesshoumaru kicsit meglepődött a lány felbukanássa miatt ahogy Kagome is mivel nem tudta, hogy a szellem is ott van. Kagome dermetten állt nem messze a szellemtől aki lassan közeledett felé, majd óvatosan megcsókolta a lányt aki nem tiltakozott az érintése ellen. Egyikük sem tudta, hogy miért viselkednek így, de egy hetet töltöttek együtt aminek a végén elbúcsúztak egymástól; mert Kagoménak már nagyon hiányzott a családja. A Szent fáig elkísérte Sesshoumaru a lányt, s ott elváltak útjaik. Kagome beleugrott a kútba, s hamarosan már a házuk szentélyében mászott ki belőle.

-Anya, Souta, nagypapa! Megjöttem.-kiáltotta

-Kagome, kicsim hol voltál eddig? Minden rendben?-kérdi az anyja

-Persze anya, csak közbe jött valami és csak most tudtam haza jönni.

-Gyere kész az ebéd.

-Megyek, csak előbb átöltözök.

-Rendben.

Kagome nagyon örült, hogy végre együtt lehet a családjával, de eközben nagyon hiányoztak neki a barátai. Már lassan 3 hónapja volt otthon mikor rendszeressé vált egy álma, melyből mindig rémülten ébredt fel. Már egy ideje gyötörték a rémálmok, mikor úgy döntött hogy visszamegy a középkorba. Leszaladt az édesanyjához, s remélte a család többi tagja is ott lesz.

-Anya! Mondanom kell valamit.

-Mi az kicsim?

-Visszamegyek a középkorba.

-Biztos kicsim?

-Igen anya. Visszamegyek és megkeresem a barátaimat, de nem tudom mikor jövök haza megint.

-Rendben kicsim, de vigyázz magadra.

-Rendben! Sziasztok, majd jövök.

Kagome beleugrott a kútba, s hamarosan a középkori Japánban mászott ki a kútból; majd elindult Kaede anyó faluja felé. Hamarosan elérte a falut és a falusiak örömmel fogadták a rég nem látott mikót.

-Kaede anyó itt van?- kérdezte az egyik falusitól

-Igen, de van nála egy nő aki akkor jött ide mikor maga elment.

-Köszönöm.

Kagome elindult Kaede anyó kunhója felé, ahol egy meglepetés várta; mivel a falusi nem említette hogy ki az a nő aki idejött miután ő elment. Meglepetten nézett a nőre.

-Kagura?

-Igen én vagyok, csak szerettem volna megköszönni hogy megszabadítottatok Narakutól.

-Nincs mit. Nem tudod hol van Kaede anyó?

-Elment gyógyfüveket szedni, de mindjárt itt lesz.

Még beszélgettek egy darabig amikor is feltünt Kaede anyó a láthatáron. Az anyó először nem hitt a szemének mikor a szélboszorka mellett meglátta Kagomét.

-Lányom de jó téget újra láttni.

-Én is örülök önnek.

Még sokáig beszélgettek ezért Kagome csak másnap reggel indult el barátai keresésére. Már mehetett egy ideje amikor szokatlan zajra lett figyelmes megfordult és felkészült a támadásra, de a támadója túl gyors volt és megsebezte a karját egy kardal amit ott hagyott; s amilyen gyorsan jött úgy el is tünt. Kagome kénytelen volt megállni mivel el kellett látnia a sebét, ami nem volt valami szép. Kagome ott maradt nem messze attól a helytől ahol megtámadták, mivel nem érezte jól magát és ott aludt el. Sesshoumaru a közelben járt, s megérezte Kagome illatát majd elindult arra a helyre ahonnan az illatott érezte. Jaken és Rin nem maradtak le a nagyúrtól, s hamarosan megtalálták az ájult lányt. A szellem megnézte a lány sebét, majd utána a fegyvert amivel a sérülést okozták neki; de nem akart hinni a szemének mikor meglátta a Sou'unga-t tudta, hogy a lánynak nem sok esélye van az életben maradásra; s ez valahogy elszomorította. Nem tudta miért, de érezte hogy kötődik ehez a halandóhoz; de nem úgy mint Rinhez. Mivel Rint a lányaként szerette, de a mikó valahogy a részévé vált akkor amikor három hónapja együtt voltak abban a barlangban. Mivel el volt foglalva a gondolataival így nem igen figyelt a környezetére, s nem vette észre hogy valaki ott van a háta mögött és az ájult Kagomét nézte; majd megszólította a szellemet.

-Sesshoumaru! Mit keresel itt?- kérdezte Kagura a szellemtől

-Kagura! Gondolom az Ékkő miatt vagy itt.

-Tévedsz. Egyébként az Ékkő eltünt. Én Kagome miatt vagyok itt, mert egy idős mikó megkért hogy tartsam szemmel nehogy valami baja essen.

-Úgy látom egy kicsit elkéstél.

-Miért?

-Nézd meg magad!

-De hát ez lehetetlen.

Még egy darabig beszélgettek, majd Kagura is elment aludni; mint Rin és Jaken Auhn-nal. Sesshoumaru a tábortűz mellett ült, s a gondolataiba mélyedt; de nem vette észre hogy a háta mögött Kagome elkezdett mozgolódni, majd mikor már magához tért körül nézett; s meglepődve látta, hogy Sesshoumaru a tűz mellett ül. Miután összeszedte magát odament a szellemhez, s hátulról átölelte. Sesshoumaru összerezzent az érintéstől, s hátra fordulva örömmel nyugtázta hogy a lány már sokkal jobban van; de valami megváltozott rajta. Kagome barna szeme ezüst színűre váltott és a haja is ezüstös lett, míg az arcán két halvány ezüst méregcsík látszott. Sesshoumaru tudta hogy ez az egész azért történt mert Kagomét megsebezte az apja kardja, de egyben meglepődött hogy a lány ilyen hamar felgyógyult.

-Látom már jobban vagy.

-Igen, de nem igazán emlékszem semmire.

-Valaki megtámadott és megsebzett apám kardjával.

-Erre még emlékszem. Meg arra hogy elláttam a sebem, de utánna semmi.

-Nem is baj, de elég hamar rendbe jöttél ami kicsit meglepett.

-Miért? Talán veszélyben voltam?

-Igen, mert ha megsebez egy szellem kardja akkor nem sok esélyed van a túlélésre hacsak nem válsz magad is szellemmé.

-Ezzel azt akarod mondani, hogy én is szellem lettem?

-Igen.